Hogyan éli meg a mostani helyzetet?

A vírus létezése az egész világban félelmet, elveszettséget, fájdalmat okoz – nem tudok nem gondolni az áldozatokra, a családjaikra, az egész világ összes egészségügyi dolgozóinak erőfeszítéseire, és leborulok előttük. Megpróbálom a lelkiismeretemet egyensúlyban tartani, hiszen a félelem és a féltés nem kötheti gúzsba a lelkemet és az idegrendszeremet. A pandémia más fénybe helyez mindent, amit eddig az életről gondoltam. Az idő most egészen más történetekkel töltődik fel. Furcsa ellentmondás van abban, hogy most van idő a családomra, a barátaimra, önmagamra, az örökké szőnyeg alá söpört gondolatokra, teendőkre. Úgy érzem, mintha egy veszélyes, fegyverek nélküli háború részesei lennénk, amiben a kiszolgáltatottság egészen más fokát ismerem, ismerjük meg. Foglalkoztat a kérdés: milyen romokon kell majd felülkerekednünk, mit fogunk mindebből tanulni, milyen lesz a közös felelősség, hogyan leszünk részesei ennek a közös drámának? Nem tudok szabadulni a gondolattól: ez egy óriási teszt, amiből fontos lesz megtudnunk kik vagyunk, hol a helyünk és mi a világ sorsa.

Mi volt az utóbbi időben a legemlékezetesebb kulturális élménye?

Azon a napon, amikor elrendelték a színházak bezárását, épp a Szegedi Nemzeti Színházban dolgoztam koreográfusként. Az 1984 című magyarországi ősbemutatóra készültünk, a darab rendezője Horgas Ádám. Tudtuk, hogy a társulat másik része a Kisszínházban 24 órányira van a bemutatójától. Vagyis pénteken, március 13-án mutatták volna be a Parasztoperát. Aznap este házi főpróba volt, ezért a társulat összefogott, mindenki úgy öltözött fel, mintha igazi premier lett volna, és betartva a 100 fő alatti létszám szabályát, bevonultunk a nézőtérre. Az előadás, illetve a főpróba remek volt. A színészek tudták, amire hat hétig készültek, most – filmes kifejezéssel élve – egy ideig dobozban marad. Arra nem számítottak, hogy a kollégák, megadva a módját ennek a különleges estének, ott lesznek velük. Nem hagytuk őket magukra. A nézőtér és a színpad összeolvadt egy lélekké. Állva tapsoltunk, nyeltük a könnyeinket, és az egész olyan volt, mint leírhatatlan, megismételhetetlen, unikális színházi ima. Ilyenkor mindig arra gondolok, sokkal jobbak tudunk lenni annál, mint amilyenek vagyunk, és amikor ez kézzelfogható, akkor kiderül: a világ tud ilyen is lenni.

Ajánljon 3 művet, amit otthon is lehet élvezni.

A Székely Kriszta által rendezett Nóra előadás, amit YouTube-on lehet megnézni a Katona József Színház jóvoltából. Béres Attila által rendezte Szombathelyi Vitéz Mihályt, amit ezen a héten online lehet megnézni a Weöres Sándor Színház jóvoltából. És egy kis muzsika: Anne Teresa De Keersmaeker’s Six Brandenburg Concertos a Rosas előadásában, a B’ Rock Orchestra részvételével, vezényel Amandine Beyer. A párizsi opera felvétele.

Fotó forrása: Bodor Johanna Facebook oldala