Miként töltöd a napjaid a karanténban?

A Müpa csapata március közepétől home-office-ban dolgozik, az előadások helyett szinte minden este korábbi koncertek és előadások felvételeit közvetítjük online, a munka tehát zajlik, csak épp most videómeetingeken egyeztetjük a heti feladatokat, ahol olykor egy-egy macska is áthalad a képernyők előtt, és persze már tudjuk, hogy kinek milyen a konyhája/könyvespolca/nappalija/kedvenc növénye otthon…

Van, amiben alig, van, amiben rettenetesen megváltoztak a mindennapok, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy érzelmileg nem billent ki ez az egész. Iszonyú fontosnak gondolom, hogy megpróbáljuk elfogadni a helyzetből adódó mentális hullámzást: ha reggel jógával tudjuk kezdeni a napot, az szuper, néha nekem is sikerül, és kiderült, hogy sokkal jobban főzök, mint ahogy eddig gondoltam, de meggyőződésem, hogy az is rendben, ha ez emberen olykor elhatalmasodik a szorongás, amikor a szeretteire, a munkájára, a jövőre gondol. Ömlik ránk a közösségi médiából, hogy karanténban hogyan legyünk pozitívak, produktívak, még jobbak, mint eddig voltunk… nehéz mentálisan ellentartani, és megtalálni egyfajta egyensúlyt. Szerintem nincs baj azzal, ha engedélyezzük magunknak a negatív érzéseket is. Közhely, de valóban egy másik világba térünk majd vissza a karanténból, fokozatosan, rengeteg kérdéssel – különösen mi, itt, a kultúrában. Szerintem rendben van, ha ettől pillanatokra megrémülünk. Az volna a furcsa, ha nem tennénk… Pont a hiányérzetekből, kételyekből születnek majd új megoldások, mert minden aggodalmammal együtt szeretném hinni, hogy tanulunk, építkezünk ebből, az okosan-őszintén újragondolt prioritások új lehetőségeket hozhatnak.

Mi volt a legemlékezetesebb kulturális élményed az otthon töltött napok előtt?

Március 11. a nap, amire azt hiszem, örökre emlékezni fogok. Minden nagyon élesen megmaradt abból a délelőttből: ahogy néhány mozdulattal megigazítom a kottatartón a sajtómappát, ahogy megsimogatom a kiadvány borítóját. Még friss. Nyomdaillata van. Benne a Müpa 2020/21-es évadának összes bérlete, egy évadé, amit azt hiszem, jobban várunk, mint bármelyiket eddig… mert érezni-látni akarjuk, (a)hogy történik. Hogy lesz. Hogy van. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán állok, 30 perc és kezdődik a Müpa évados sajtótájékoztatója, Várdai István játszik majd, a Győri Balett táncosai mutatnak egy részletet a készülő előadásból. Az embereim – csodálatos kis csapat – készenlétben. Van ez az összetéveszthetetlen PR-menedzser adrenalin, nincs különösebb izgalom, csak épp a minden részletre kiterjedő figyelem, kiélesedett érzékszervek…  Megállok egy pillanatra a karmesteri pulpitus mellett. Felnézek. A színpad fölötti, negyvenkét tonnás hangvető, a canopy árnyékában minden olyan aprónak, törékenynek hat. Hogy lehet így, ezredszerre is ennyire szép? A tér, az emeletek íve, az 1656 szék tökéletes rendje, a fény? Van valami varázslat ebben a hangversenyteremben, mármint azon a varázslaton túl is, ami a színpadon történik estéről estére. Mert azt tudjuk, ismerjük. Nem erre gondolok most. Hanem az üres, fenséges hangversenyterem varázslatára. Mert az valami egészen speciális dolog: ott van benne a tökéletes és tökéletlen hangok ígérete, a készenlét pompája, a titok, a tudás, hogy itt bármi és minden lehet. De még nincs. A várakozás mágiája…

Fotó: Rethey Prikkel Tamas

Amikor a március 11-isajtótájékoztató előtt végignéztem a termen, még épp nem jelentették be, de már lehetett sejteni-tudni, hogy a következő napokban megváltozik az életünk, megváltozik minden. Hogy a következő, végtelennek tűnő hetekben – talán hónapokban – ez marad nekünk. A készenlét mágiája. A várakozás. Egy üres, felkavaróan üres, fenséges hangversenyterem… másnap elindítottuk a következő évad bérletértékesítését, és a Müpa csodálatos nézői ott ültek a gépek előtt, és a tavalyinál is több bérlet talál gazdára az első napon… mert ők is érezni-látni akarják, (a)hogy történik. Hogy lesz. Kell, hogy legyen… Ezt a márciusi napot sosem fogom elfelejteni.

Milyen filmet, könyvet, online megnézhető előadást ajánlanál az elkövetkező időszakra?

Nagyon élvezem, hogy több időm lett olvasni, és régi tartozásokat törlesztek szép fokozatosan, így több könyv is ott van az éjjeliszekrényemen, Nádas Péter Párhuzamos történetek monumentális kötethármasa, Helen Thomas The Body, Dance, and Cultural Theory című könyve és Csíkszentmihályi Kreativitása. A Budapesti Távmozi kezdeményezésnek és az NFI Filmarchívum online válogatásának is nagyon örülök, sorozat vonalon pedig a The Morning Show-t és Sorrentino Az új pápa című remekművét is rajongással ajánlom. Végül, de nem utolsó sorban, vállalt elfogultsággal javaslom, hogy mindenki bátran böngésszen a Müpa médiatárában, esténként pedig ott a Müpa Home, ahol épp úgy találkozhatunk minden nap, mintha a Müpában lennénk, csak most épp a virtuális térben… ezen a szombaton A Meztelen Bohóc, a Recirquel zseniális előadása látható online, a jövő hetet pedig a Stravinsky-maraton egyik emblematikus koncertje miatt várom nagyon, borzongatóan jó lesz újranézni!

Nyitókép: Csibi Szilvia/Müpa