Hogyan
éled meg a jelenlegi helyzetet?
A jelenlegi helyzetet feleségemmel és családommal – akármilyen furcsának is tűnik – áldásnak éljük meg. Arról álmodoztunk, hogy vajon lesz-e még alkalom sok időt együtt tölteni három gyermekünkkel, mielőtt felnőnek. Lesz-e még idő foglalkoznunk velük, segíteni őket, mielőtt kilépnek felnőtt életükbe? A válasz biztos nem lett volna, ha ez a különleges helyzet nem áll elő. Most viszont az a nagy kérdés minden nap, el tudjuk-e végezni, be tudjuk-e fejezni azt a mennyiségű napi törődést-gyakorlást-foglalkozást gyermekeinkkel estig, melyeket reggelente elképzelünk. Gáspár fiunk a Zeneakadémia előkészítő osztályára felvételizett volna két nappal a veszélyhelyzet bejelentése után, Hanna lányunk március 28-án játszotta volna élete első színpadi premierjét a Rómeó és Júlia főszerepében a Pesti Magyar Színházban. A még nem egészen hároméves Olga lányunk pedig állandó odafigyelést, törődést igényel, melyet látva a bölcsődei és óvodai munka szemünkben sokszorosára felértékelődik. Gáspárral napi két-három órát gyakorlunk, Hanna folyamatos verstanulásban, emellett a Rómeó és Júlia szinten tartásán dolgozik, valamint sokszor részt vehet Eperjes Károly internetes drámafoglalkozásain, és Földessy Margit is foglalkozik vele az éteren keresztül rendszeresen. Mindez rendkívül felemelő.
Mi volt a legutóbbi kulturális élményed, amire szívesen emlékszel vissza?
Jelen pillanatban az élő kultúra a családon belül zajlik, ez minden szempontból érthető, és a fent nevezettek mellett óriási segítség, hogy a feleségem szüleinek házában lehetünk, akik feleségem testvérével és menyasszonyával állandó segítségeink, mindenben támogatnak minket a főzésen át, a háztartásom keresztül a gyermekeinkig és a rendszeres sportolásig, ami nagyon fontos jelen helyzetben. A családi kultúrán túl csodálatos vers-, dráma- és művészfilm-élményekben részesülünk többek közt lányunknak köszönhetően. Nagy élmény volt újra látni például Zefirelli Szent Ferenc életéről szóló feldolgozását, folyamatosan csodálatos Pilinszky, Radnóti, Kosztolányi, Weöres Sándor verseit hallani Hannától, Mozart Telemann vagy Wieniawsky remekművein dolgozni Gáspárral, vagy Bartók-duókat játszani vele. És talán a legkülönlegesebb élményem pár napja ért, mikor feleségemmel, Kokas Katalinnal a számunkra eddig kevésbé ismert és mámorítóan szép J. M. Leclair kéthegedűs szonátákat ismerhettük meg belülről.
Kérlek, ajánlj három olyan művet, amit most olvasol/ nézel!
Fa Nándor: Magam, uram, Lauren Belfer: És a tűz után (ford.:Fazekas Gergely) Agatha Christie: Alibi, Weöres Sándor: A teljesség felé, Papp Lajos: Szívünk titkai.
Van-e olyan zenemű, ami kifejezetten fontos neked ebben az időszakban, és nagy gyakorisággal hallgatod?
Mi a zenét belülről hallgatjuk leginkább és egyébként gondolkodunk rajta, gyakoroljuk, és akár a családnak vagy az interneten előadjuk. Ezért ez kimeríti a hallgatásigényünket. Ezen felül növendékeinkkel foglalkozunk az interneten. Nekem 14 diákom van Kölnben, akikkel foglalkozom kell heti rendszerességgel, és a feleségem is a Zeneakadémián tanít, ő is tanítja a diákjait, így arra nem igazán marad időnk, hogy rendszeresen hallgassunk bármilyen egyéb muzsikát.
Az interjúrosozat többi része itt olvasható.