Hogyan változtatta meg a járvány a mindennapjaid?
Az értékrendem változatlan. Például színházi közvetítéseket soha nem szerettem tévén nézni. Most újra megpróbáltam, hiszen elmenni most nem tudok rá. Sajnos ugyanaz az érzésem volt: ez nekem most sem működik. A színház lényege számomra az azonos levegő a néző és az előadó között, ennek dinamikája, rezgésszáma, energiája nem pótolható.
Ami a munkát illeti, az átállás könnyebben érintett, mert nyitott vagyok a kreatív megoldásokra, és eddig is nagyon sok mindent kommunikáltam a diákjaimmal online. Tánccal foglalkozom, amiben a személyes jelenlét hiánya furcsa, ezért ez a módszer más szinten fejleszti a tanulókat és engem is. Sokkal sűrűbb és izgalmasabb gondolatmegoldás. Bár jónak tartom, van azonban egy limit.
A Magyar Táncművészeti Egyetemnek szándékában áll doktoriskolát indítani, ennek a képzési programját írom a karanténban. Végre van időm rá. Már az ötödik chat fórumot kéne nyitnunk a téma megvitatására, és megírtam egy professzor kollégának, hogy na, most fogok begolyózni. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy amit nem muszáj online, azt ne tegye. Ha a home office és távoktatás a képernyő előtt tart, akkor most hagyjuk el a szörfölgetést a neten. Van a házunkban a gangon egy pár méteres rész, ami csak az enyém. Ide, a napsütésre minden délelőtt egy órányira kihurcolom a munkát, ceruzát használok és papírra írok. Vagy csak nézem a galambokat, a fát az udvaron, ahol van élet. Ennek a csendje és nyugalma százszor többet ad, mint még több hír a neten.
Az is fontos, hogy legyenek rítusaink. Minden reggel 6 és fél 7 között kimegyek a levegőre. A lépcsőházunk udvarra néz, mind az öt emeletet komótosan, szerpentinekkel és térformákkal tarkítva, meg-megállva egy-egy emeleten, az erkélyen, téve egy kört az udvaron – háromszor végigjárom. Ha ez szépen megvolt, akkor jöhet a kávé.
Vannak a napomban ilyen szertartások, amelyekre lehet várni. Délután 4 és 6 között 25-40 percig csak a testemmel foglalkozom. Graham és balett alternatívából összegyúrt, mindig kicsit más, de azért egy kialakult mozgás mentén haladok, ami éppen jólesik. Nagyon intenzív edzés, akár meditatív foglalkozásnak is lehet nevezni. Este kicsit mindig olvasok, de korán fekszem, hogy hatkor el tudjak indulni. Hétvégenként nagy köröket teszek a kerületben, mert olyankor senki nincs az utcákon.
Hogyan bírják a tanítványaid az MTE-n a tánc online oktatási formáját, illetve a nagyszámú gimnáziumi feladatot, amelyekkel terhelik őket?
Harmincéves koromtól, amióta szabadúszó vagyok, folyamatosan csinálom a napi intenzív mozgást, hacsak nincs valami fizikai feladatom a szakmában. Nyilván ez egy diáktól még nem várható el. Arra bátorítom őket, hogy ezt az időszakot arra használják fel, hogy jobban megismerjék önmaguk test- és agyműködését, találjanak ki maguknak módszereket és rendszereket. Eleve nagyon kevés feladatot adok minden évfolyamomnak, semmit nem csináltatok velük online direktben, ami megkötné az idejüket, és ezt az elméletre is értem. Kilenc különböző szinten tanítok más-más tantárgyakat, elméletet is. Mindenhol zárt facebook csoportokba teszem fel az anyagokat, információkat osztok meg, és kommenteket, kérdéseket várok, főleg ez maga a feladat. Ezt régen is így csináltam. Panaszkodnak a hallgatóim, mert a legtöbb oktató felad 20 oldalt, olvasd el, írjál róla, ami valóban nagyon leterhelő. Nem is bánom, hogy most sok hiba felszínre kerül, mert hátha korrigálni lehet ezeket a gimnáziumokban, ahol egyébként is túl sok az anyag. A másik, hogy bízzunk annyira a gyerekekben, hogy kreatívak lehessenek. Az a baj, hogy olyan tanítási módszerekkel oktatunk, amelyben minden felülről meg van mondva, hogy ezt így kell, ez így jó, és ne másképp csináld. Ha nincs megadva a lehetőség, hogy önálló utakra menjenek a diákok – még ha össze-vissza teszik is és bonyolultabban jutnak el a megoldáshoz –, akkor tényleg nem fognak tudni egy ilyen krízishelyzetben mit kezdeni magukkal.
Milyen műveket ajánlasz az otthonülőknek?
A kényszerhelyzetben a könyv-rendrakásra is ráfanyalodtam, amit egyébiránt nyáron szoktam végezni. Nincs nagy könyvgyűjteményem, mert világ vándoraként mindenhol könyvtárba jártam, nem vásároltam könyvet, viszont képzőművészeti albumom sok van. Azt az élményt, hogy sok év képernyőfüggőség után az ember elkezd lapozni egy könyvet, amiben képek vannak! Csinálok magamnak egy teát, ölembe veszem az albumot, mert rég néztem Gauguint vagy Cézanne-t, csodálatos.
Rakjon rendet mindenki a könyvei között! Olyan művekre bukkantam, amelyekről nem is tudtam, hogy vannak. Találjuk meg otthonunkban az elfeledett kincseket, és vegyük kézbe! A filmek tekintetében a The Crown, vagyis A korona című sorozatra találtam rá, ami Erzsébet angol királynő életútját követi végig. Minden második este ebből megnézek egy részt. Az angolok nagyon tudnak valamit! A brit alkotásokban látható finomságok, színészi nüanszok amerikai filmben nincsenek. Keressék a brit filmeket! Zenében mindenevő vagyok, most Edith Piaf cd-t vettem elő és sanzonokat hallgatok.
Mi volt az utolsó kulturális élményed a járvány előtt?
A Duda Éva Társulat bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, meg az Ódry-színpadon Yvonne, a burgundi hercegnő vizsgadarab a rendező osztálytól. A lányom, Walters Lili is játszott benne. Szeretek prózai színházat nézni, hogy legalább ilyenkor ne kelljen táncot néznem, mert azt kötelességként úgyis mindig megteszem.
Nyitókép: Eifert János fotója
Az interjúsorozat többi része itt olvasható.
