Hogyan éli meg a jelenlegi helyzetet? 

Áldásként. Valami nagyobb jó kialakítására esélyt kaptunk egyéni életünkben és a globális falu szintjén. Irracionális életmódunk, gazdaságunk, táplálkozásunk, igényeink és egész gondolkodásunk elértek egy tarthatatlan állapotot. Amire magunktól nem voltunk képesek, azt egy szemmel nem is látható kis semmi most megtette helyettünk: hatékonyan megálljt parancsolt a vesztünkbe rohanásunknak. A világ nem olyan irgalmas, mint az Örökkévaló, bevasalja rajtunk, amivel butaságunk, önzésünk, kegyetlenségeink, bűneink miatt tartozunk neki. Amilyen okokat produkálunk, olyan okozatok teljesednek be rajtunk. Ebben a helyzetben nyilvánvalóvá válhatnak hazudozásaink Istennel kapcsolatban. Megtapasztalhatjuk, hogy Ő valójában társa valamennyiünknek, hogy feltétel nélküli személyes szeretetével kész elszenvedni velünk együtt tetteink következményeit, s hogy elpusztíthatatlan életét megosztva velünk képes újjáalkotni minket végtelen világegyeteme ege alatt.

Mi volt a legutóbbi kulturális élménye, amire szívesen emlékszik vissza?  

Két nagyszerű kiállítás nyílt a Faludi Galériában, a Párbeszéd Házában a járvány kitörése előtt közvetlenül, amit nem igazán tudtak az emberek megtekinteni: a kevéssé ismert, kiváló művész Baranyi Judit hagyatékának legjavát bemutató, Élet, álom, kárpitok című tárlat és az elhivatott fotóművész, Gyukics Péter Ég és Föld találkozása a korszerű templomépítészetben című. Keresem a lehetőségét annak, hogy mindkét kiállítást megfelelően ismertté tegyük.

Baranyi Judit munkája
Forrás: parbeszedhaza.hu

Igazából egy harmadik eseményt szeretnék említeni a kérdésre válaszolva, ami messze túlmutat mindennapjainkon. Mindig nagyon izgalmas kérdés, hogy egy fontos üzenet hogyan érkezik meg egy kultúrába, tud-e inkulturálódni, s ha igen, hogyan, van-e kölcsönhatás. Például, hogy Jézus egyetemes üzenete identitását nem veszítve miként gazdagította a magyar kultúrát, miként lett magyarrá, illetve a magyar kultúra miként gazdagította Jézus egyetemes üzenetének kultúráját. Közvetlenül a járvány kitörése előtt egy kongói egyetemi tanár volt meghívásomra a Párbeszéd Háza vendége. Az inkulturáció volt előadásának a tárgya, hogy mi is a helyzet nagyjából hatvan évvel a gyarmatosítás formális megszűnése után Kongóban, Afrikában a kereszténységgel kapcsolatban. Sok szép példát láttunk, hallottunk arra vonatkozólag, miként vetette le magáról a tőle idegen európai kultúrát Afrika, illetve, hogy miként testesült bele Jézus örömhíre az afrikaiak szimbólumvilágába, életérzésébe, önkifejezési formáiba. Tavalyi tapasztalataim Kenyában és Kongóban különösen is elevenné tették számomra az eseményt.

Kérjük, ajánljon három olyan művet, amit most olvas/néz! 
Két könyvet olvasok párhuzamosan esténként újra, pár oldalt az egyikből, párat a másokból. Az első az Apoftegmata patrum, ami A szent öregek könyve címen jelent meg magyarul először 2001-ben a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány kiadásában, hála Baán Istvánnak. A sivatagi abbák apoftegmái nem egyszerű mondások, megosztják az elhangzottak létrejöttének konkrét körülményeit is, ami könnyíti az értelmezést. A tömör szövegek könnyen megjegyezhető formába sűrítik az abba, a sivatagi szerzetes spirituális tapasztalatait. Érthető, hogy ezekből nem érdemes egyszerre sokat olvasni. A gyűjteményben összesen 948 mondás van, vagyis nem kell aggódnom: ha a karantén még tart, mire a könyv végére érek, kezdhetem akár újra elölről, elég magvasak ehhez a szövegek.

Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben
Gyukics Péter fotója

A másik könyv hasonlóan tömör az üzenetében, de megfogalmazásában olvasmányosabbá lazított. Nagyon más, nagyon mély spirituális hagyományt hoz Közel-Keletről. Címe: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, szerzője Su-La-Ce, az apát tanítványa. A 81 beszélgetést tartalmazó kötetet Sári László adta közre magyarul 1999-ben. Az első beszélgetés indító kérdése: „Mester, áruld el nekünk, mit tegyen az, aki mielőbb üdvözülni akar!” Külön érdekesség, hogy az előző könyv első apoftegmájának kérdése ugyanerre irányul. Ott Antal abba (Remete Szent Antal) csüggedten ülve a pusztaságban kérdezi Istent: „Uram, üdvözülni szeretnék, gondolataim azonban nem engedik. Mit tegyek szorongattatásomban? Hogyan fogok üdvözülni?” Az előkerülő kérdések mindkét könyvben hasonló kortalan, ma is időszerű kérdésekkel foglalkoznak. A harmadik könyv a szombathelyi Víg Károly tavaly megjelent vaskos, gyönyörű kötete A rovartani kutatások története Magyarországon címmel. Átfogó mű, a kezdetektől az Entomologiai Társaság alapításáig. Igazi kultúrtörténeti csemege több mint hétszáz oldalon, igen gazdagon illusztrálva. Délutánonként pihenésül olvasgatom, gyönyörködök benne. Jezsuitaként külön élvezet a lapozgatása, mivel többek között két fejezete is jezsuitákkal kapcsolatos. Több mint harminc oldal foglalkozik a rovarász jezsuitákkal a Habsburg birodalomban, igen gazdag irodalomjegyzékkel. A másik, rövidebb fejezet a Tudós jezsuiták Kalocsán címet viseli. Közülük Menyhárth László neve nemzetközileg is nagyon ismert volt tudományos és nem tudományos körökben a 19. század végén és a 20. század elején. Afrikában, a zambézi misszióban a természettudományos kutatásokon túl máig csodálatot ébresztő, elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi mezőgazdaságnak a saját kutatásai alapján történt átszervezésével (ami megszüntette az éhínséget), valamint a bennszülöttek emberkereskedőkkel szembeni védelme kapcsán.

Mit gondol, a járvány megszűnése után bízhatunk abban, hogy a fejlett világ felszámolja az eddig folytatott fogyasztói életmódját egy értékorientált, takarékos életmód érdekében? Lát erre reményt?

Esélyt ugyan látok erre, nagy esélyt, hiszen olyan egyértelmű, hogy rossz úton, rossz felé haladunk, s hogy mindez csak keveseknek jó, és nekik sem hosszú távon. Ugyanakkor az etikai intellektualizmus Szókratész előtt is, után is akadozva működött. Ovidius írta az Átváltozásokban: látom a jót és teszem a rosszat. A már a megváltásban élő Saul, aki Ovidiusnak unokája lehetett volna, drámai kitörésben (talán klasszikus műveltsége okán épp Ovidiusra gondolva) írta a rómaiaknak: „…készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes… Én nyomorult!…” Szent Pál ugyanakkor ad megoldást: a jót fölfedező embernek Krisztus képes erőt adni, hogy tegye is a jót, hogy átváltozhasson azzá, akinek teremtetett. Szóval ez a kettősség van bennem a járvány teremtette egyedülálló lehetőséggel kapcsolatban. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa rosszat. Ha vállaljuk a valódi megtérést, a núsznak, az egész belső világunknak a bennünk lakó Jó felé fordítását és egész önmagunk neki átadását (ami a jelentése a bibliai metanoéte felszólításnak), akkor van esélyünk egy jobb világra. Nélküle nincs. Az élet ajándék, ingyen kapjuk. A Teremtés könyvében a maga képére alkotott ember teremtése után nem mondja az Írás az addig megszokott módon, hogy „Isten látta, hogy amit alkotott, jó”. Ez utalás az ember szabadságára.

Az ember igazából akkor lesz jó, ha szabad akaratával a jó mellett dönt, és abban ki is tart.

Ezt elsősorban nem másoknak mondom, hanem magamból kiindulva, magamnak. Végezetül a reálpesszimizmuson túl kis reáloptimizmus egy minapi pár sor megosztásával:

veled

becsukom a szemem
és látlak
hol laksz bennem
hogy ily korlátlan jársz át
tüdőt agyat
szívet
ki vagy
hogy veled felfénylik
újra minden
még ez a pár elnyűtt évtized is

Az interjúsorozat többi része itt olvasható.