Hogyan változtatta meg az életét fizikailag és lelkileg a mostani helyzet?
Nem szeretem a bezártságot. Nyughatatlan természet vagyok, imádok cselekedni, tervezni, megoldani. Valamilyen visszavonulás, önvizsgálat ez az egész, és ami nagyon fontos, hogy egyfajta értékátállítás. Mert hát mi a valódi érték? Az, ami most éppen nincs. Nincsenek meg azok az emberi körülmények, a közösség körülményei, amelyek igazán értékesek. Olyan szempontból fontos idők, hogy gondolkodjunk azon, hogyan is élünk, vagy hogyan is kellene élnünk. Sokat dolgozom home office-ban. Mit csinálok a szabadidőmben? Minden nő takarít. Én is. Azonkívül szelektálok. Fantasztikus, hogy mennyi minden felesleges! Van egy kis házunk Pogányban, ahová több mint fél éve nem jutottunk el, ott is remekül lehet rendet tenni. A nőknek a takarítás csodálatos terápia. Meg főzök minden nap. Gyakran sétálok a pogányi tó partján, senki nem jár arra. Imádom nézni a vizet, mindig köszönetet mondok, amikor belépek annak a sétaútnak az elejére: Istenem, de jó, hogy ezt láthatom, hogy itt mehetek körbe! Nem találkozom idegenekkel, a férjem (Lovas Pál táncművész – a szerk.) vásárol be maszkban, kesztyűben a kiírt időben. Szóval betartjuk a szabályokat. Az a baj, hogy nem lehet tudni, mikor lesz vége a járványnak. Annyira tervezős vagyok! Olyan, mint egy rabság, csak abban tudod, hogy mikor telik le a büntetésed. A Pécsi Balettel a premierünk két héttel a befejezés előtt szakadt félbe. Ez nagyon fájdalmas. Egy bűbájos Piroska és a farkasunk lett volna, amiben rendező és librettista vagyok. Komoly munkarendet találtunk ki a táncosoknak home office-ban, online, ami világtrend most, ahogy látom. A klasszikus balett órákat Kovács Zsuzsa tartja nekik, azután bekapcsolódnak Földi Béla mindennapos modern tréningjébe. Zsuzsa jóga- és pilatesgyakorlatokat is ajánl nekik. Önállóan ismétlik a repertoárt, meditálnak, pihennek, rehabilitációs gyakorlatokat végeznek és minden héten készíteniük kell egy kétperces táncos videót. Jómagam lépegető gépen edzem, de már nem tréningezem minden nap. A korosztályom kicsit fél.
Ön is?
Néha igen, de azután lebeszélem magam. 77 éves vagyok, igazából rám vonatkozik a veszély. Ez a Taigetosz. Olyan ez a helyzet, mint a háború, ahol nem látjuk az ellenséget, és mi vagyunk az áldozatok, mert kicsit túléltük a megszokott időt. Sience fiction-szerűen szörnyű.
Mi volt az utolsó kulturális élménye a pandémia előtt?
Olyan, mintha víz alatt lennék, elfedi a múltat ez a mostani jelen. Szabó Pista filmje tetszett nagyon, a Zárójelentés! Van egy művészmozi Pécsett, az Apolló, ahol egyszerre 30-40 ember ül be, oda jártunk az utóbbi időben a férjemmel. Annyira felkavart ez a film, benne volt az István sorsa. Ezt most vissza tudtam húzni a víz alól.
Milyen műveket ajánl?
Imádom Paul Austert, Phillip Rothot, a velem egykorú amerikai írókat. Beteges keresztrejtvényfejtő vagyok. Két nap alatt kifejtek egy Fülest. Liturgikus szokásaim vannak. Szerintem ki kell alakítani egyfajta időrendet. Ez segít, hogy túl legyünk a várakozáson. Televíziót nem nagyon nézek. Varrogatni szoktam. Amikor Iván (Kamarás Iván színművész, Uhrik Dóra fia – a szerk.) kicsi volt, nem volt gyerekruha. Semmi nem volt 48 évvel ezelőtt, nemhogy babaruhák. Letettem a kabátomat a földre, és egy vonalzóval kisebb lódenkabátot rajzoltam belőle, kivágtam és összevarrtam. Néha mellé ment a nyaka. Mindig szerettem a divatot, és mindenféléket varrogattam. Rádiót hallgatok folyamatosan. Imádom Bősze Ádámot, amikor a hangversenyekről mesél, és bejön a konyhámba. Azért szeretem a rádiót, mert olyan, mintha lenne még ott valaki. A klasszikusok a kedvenceim, de azok mindig kissé tragikusak az erejükkel és a hatásukkal. A könnyűzene feloldóbb, ilyenkor arra van szükség. Nem szabad félni, azt hiszem, ez a dolog lényege. A fiatal korosztály nem is teszi.
És mit ajánlana nekik megnézni?
A Hairt! Pár éve visszanéztem, és lenyűgöző az a hippikor. Azért az én generációm iszonyú sokat megélt! Onnan kezdve, amikor hatéves koromban tizenketten ücsörögtünk egy lakásban Vérmezőnél a budai úri házban és egy tévét néztük – mert csak egy embernek volt a házban – mostanáig, az 5G-ig hihetetlen, mi mindenen mentünk keresztül. Az egész szabad világ a Hairben nagyon megfogott. Talán egy saját korélmény is, amibe azért annyira az én szigorú szakmám mellett nem kapcsolódtam be, de mégis felidézett valami fajta csodálatos lázadást, pont azért, mert nem lázadhattam soha.
Hogyan látja a jövőt?
Nem én tervezek, az a bajom. Velem terveznek, és nem tudom, mit. Mondhatnám, hogy minden rendbe jön, de nem hiszem, hogy minden olyan lesz, mint azelőtt. Nem tudom, mit tanulunk a százévenként jövő büntetéseinkből, mint a pestis, a kolera vagy a koronavírus. Azért bízom benne, hátha jobbak leszünk, figyelmesebbek egymáshoz, és megtanuljuk, mi az érték. Legalább ennyit. Ha az úton mellettünk összeesik valaki, akkor segítsük fel. Köszönöm, hogy kíváncsiak rám! Fontos megköszönnünk a dolgokat.
Az interjúsorozat többi része itt olvasható.
