Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) kiírásaival a kulturális lehetőségek bővülését támogatjuk ? mondta Hoppál Péter, hozzátéve: a kultúra finanszírozása nemzetállami hatáskör, hiszen az Európai Unió közvetlen forrást nem biztosít erre.

A kulturális alapellátás programja 2014 óta működik ? emlékeztetett az államtitkár ?, mely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a közművelődési hálózat (a közművelődési, a közgyűjteményi, valamint a művészeti intézmények) révén járuljon hozzá a földrajzi és társadalmi hátrányok csökkentéséhez. Esélyteremtési program ez, amely a kulturális szolgáltatásbővüléssel valósul meg ma Magyarországon, és három területe van: a szociokulturális, a területei, illetve a közösségi hátrányok csökkentése és megszüntetése.

A fejlesztési irányok között szerepel, hogy a kulturális intézményeken keresztül előrelépjenek ? a köznevelési területtel együttműködésben ? a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzésében, biztosítani tudják a minőségi oktatáshoz való hozzáférést a nemformális tanulási alkalmak biztosításával is, illetve az aktív korú és idős korosztály számára lehetővé tegyék programok segítségével az egész életen át tartó tanulást. Mindemellett természetesen a közösségfejlesztés is célja a kulturális alapellátás programjának ? ezekhez pedig elengedhetetlen, hogy rendelkezésre álljanak a 21. századi infrastrukturális körülmények.

Hoppál Péter felhívta a figyelmet, hogy a kulturális célokra fordított állami támogatások évről évre bővülnek ? ?jelenleg az infrastruktúrafejlesztés a millenniumi évekéhez hasonló?: kulturális intézményekre 422 milliárd forintot biztosított a kormány, a Modern Városok Program keretében pedig 45 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg. Mindezt nemzeti forrásból, uniós támogatás nélkül.

A négy EFOP-felhívás összesen 12,75 milliárd forint értékben járul hozzá a kultúra gyarapító, felemelő és megtartó erejének biztosításához ? hangsúlyozta az államtitkár.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár a pályázatokat ismertette:

  • az EFOP-3.7.3 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása pályázatra 7,75 milliárd forintnyi forrás jut, melyből az egyes pályázók 15 és 60 millió forint közötti összeget kaphatnak. Pályázni január 30-ától lehet, az első szakasz március 2-áig szól. Schanda Tamás kiemelte: ha marad keret, akkor a pályázatokat 2019. január 3-áig fogadják majd. Az első szakaszban kb. 100-400 közötti sikeres pályázatra számítanak. Az elnyert összeget tanfolyamok, klubfoglalkozások, havi és heti rendszerességű szakkörök, műhelyfoglalkozások, szabadegyetemek, alkotótáborok, ismeretterjesztő foglalkozások megszervezésére és tartására ? az ezekhez szükséges eszközöket, alapanyagokat biztosíthatják a sikeres pályázók ebből a pénzből. Pályázni 12-36 hónap időtartamra lehet, az összeget a közművelődési intézmények, népi kézműves alkotóházak, nyilvános könyvtárak, muzeális intézmények, levéltárak vagy fenntartóik igényelhetik, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy magán intézmények.
  • az EFOP-4.1.7. A közösségi művelődési intézmény- és szervezetrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései pályázatra kétmilliárd forintot fordítanak ? egy-egy pályázó 5-120 millió forint közötti összegben részesülhet. A felhívás célja olyan infrastrukturális fejlesztések támogatása, amelyek közösségi képzések, illetve a tehetséggondozás helyi és területi szolgáltatásainak biztosításához kapcsolódnak ? például népi kézműves alkotóházak, könnyűzenei tehetségközpontok és próbatermek kialakítása. A megvalósítás maximum 24 hónapra szól.
  • az EFOP-4.1.8. A könyvtári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései pályázatra szintén kétmilliárd forintnyi forrást biztosítanak; egy pályázó 5-120 millió forint közötti összegre pályázhat, és kb. 100 nyertest kívánnak kihirdetni.
  • az EFOP-4.1.9. A múzeumi és levéltári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései pályázatra pedig egymilliárd forintot szánnak ? ebben az esetben 5-60 millió forint közötti összeget nyerhet el egy pályázó. A felhívás célja, hogy a múzeumi és a levéltári intézményrendszer keretén belül is létrejöjjenek azok az oktatást és az ismeretterjesztést segítő helyek, amelyekben múzeumpedagógiai foglalkozásokat lehet tartani. A megvalósításra 24 hónap áll rendelkezésre.

Pályázni a palyazat.gov.hu oldalon lehet, ahol bővebb információt is kaphatnak az érdeklődők.

Szíjjártó Anita

Fotók: Csákvári Zsigmond