Kultúra és örökség - az Óbudai Társaskör évad előtti rendezvénysorozata

Egyéb

Annak ellenére, hogy októberben tartja évadnyitó ünnepségét az Óbudai Társaskör, szeptemberben is izgalmas programokkal, előadásokkal, koncertekkel és bemutatókkal várja az érdeklődő közönséget.

Szeptember 19-én, 11 órától a Kulturális Örökség Napjai keretein belül bemutató sétát rendeznek, mely során az Óbudai Társaskör épületét járhatjuk körbe Korompay Katalin, Ybl Miklós-díjas építésszel, aki az 1980-as években rekonstruálta azt. Majd 15 órától, az épület Kamaratermében Gyimesi László költő Pannon szabadtér című kötetének bemutatóját láthatjuk. 17 órától pedig A Budapest Rag Time koncertjét hallgathatjuk meg a Társaskör kertjében.


otk_kapu_6001.jpg
Óbudai Társaskör

Az Óbudai Társaskör programjaival csatlakozni kíván az Ars Sacra Fesztivál műsorkínálatához: szeptember 24-én, csütörtökön 19 órától Szeretetnyelv címmel pódiumszínpadi előadást tartanak, melyben a párkapcsolatokkal, szerelemmel foglalkozó kortárs verseket adaptálnak. Egy pár küzdelmeiről, vívódásairól kapunk képet két híres színművész, Kéri Kitti és Oberfrank Pál előadásában. Ezt egy kerekasztal-beszélgetés is követni fogja, amely kötetlenebbül tárgyalja a szeretet, szerelem, házasság és a család témaköreit. Szabó T. Anna költővel, Kránicz Mihály teológus professzorral, és a két előadóművésszel Krúdy Tamás beszélget majd. 27-én, vasárnap 15 órától pedig Eckhardt Gábor zongoraművész interaktív előadását hallgathatjuk meg, melyben a műalkotás folyamatát kívánja ábrázolni. Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Liszt, Csajkovszkij, Bartók és Orbán György művei, valamint magyar autentikus népdalok is terítéken lesznek.

Az Ősz a Krúdy-negyedben programsorozaton belül a Társaskör kerti rendezvényekkel csábítja közönségét. 26-án, szombaton 18 órától Babits, Görögszó, Krúdy, Újnyugat címmel borkóstolással egybekötött szépirodalmi és zenei produkcióval vár, melyet Szabó Zoltán Attila író, költő vezet. Az eseményen közreműködik Dúzsi Tamás, az év borásza, Zöld Csaba, Dóka Attila zenészek és Tépő Donát. 27-én, vasárnap 17 órától pedig a Magyar Reneszánsz Együttes koncertezik, amely alatt a Kéhli Vendéglő főztjét és a balatonfüred-csopaki borvidékről a Hudák Pince újborát kóstolhatják meg a jelenlévők.


anima_musicae_kamarazenekar_otk_kert.jpg
Anima Musicae Kamarazenekar

Október elsején, csütörtökön 19 órakor, A zene világnapján az Anima Musicae Kamarazenekar koncertjével tartja évadnyitóját az Óbudai Társaskör. A rendezvényen Bach 3. Brandenburgi versenye, Haydn D-dúr gordonkaversenye, Virágh András Gábor Trinity című darabjának ősbemutatója, valamint Dohnányi?Sitkovetsky C-dúr szerenádja hangzik majd el, a zenekar vezető szólistája pedig Szabó Ildikó, gordonkaművész, aki a 2014-es Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaverseny II. helyezettje.