Mit jelent számodra a kultúra?
Mindenképpen valami olyan dologhoz tudnám hasonlítani, ami nélkül nem lehet élni. Ahogy a levegő vagy az étel, a szellemi táplálék is ugyanilyen fontos, hiszen ha a szellemünk silányul el, és egy kulturálatlan közegben élünk, az nem tekinthető teljes értékű életnek. A kultúra sokszínűsége elképesztő, és szégyellem is magam, amiért csak egy kis szeletét ismerem. A saját szakmámból is szeretnék minél többet megismerni, de ha az ember sokat játszik, akkor a szabad estéin nem biztos, hogy színházba megy el. Komolyzenei koncertekre és moziba is többet kellene járnom, rengeteg film kipörög az életemből úgy, hogy nem láttam, de a legnagyobb lemaradásom valószínűleg a könyvek terén van. Általában összegyűjtöm őket a nyári szabadság idejére, mert amikor esténként hazajutok, sokszor már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy olvassak. Vannak pótolni való dolgok az életemben, de imádom a kultúrát, és ez más nemzetek kultúrájának megismerésére is vonatkozik. Ha utazom valahová, lépten-nyomon beleütközöm a kultúrába, hiszen itt nem csak a művészetekről van szó, hanem az emberek közti, a magánélet kultúrájáról, az újfajta szokásokkal való megismerkedéssel. Számomra ez fontos és nélkülözhetetlen, és úgy gondolom, hogy a kultúra szót nagyon vastagon alá kell húzni a szótárunkban, tiszteletben kell tartani és igényelni. Remélem, hogy mindig olyan országban élhetek majd, ahol fontosnak gondolják a kultúrát.
Mit gondolsz, Magyarország hogy áll ezen a téren?
Biztos, hogy van még mit tanulnunk, de az mindenképp vívmány, hogy sok mindenben előrébb tartunk a világ számos pontjánál, vagy ha nem is előrébb, de mások a szokásaink, többek között a színházi kultúránk is. A világ nagyvárosaiban - általában - ha egy színház bemutat valamit, akkor addig játssza, ameddig sikeres. Nálunk meg tudott maradni a repertoár színjátszás, ami óriási érték. Színészként is jobban szeret valaki több darabon dolgozni, mint egy valamiben, aztán pedig újra válogatásra menni, amibe ha bekerül, akkor megint csak egy szerepet játszhat. Ez mindenképpen érték, ahogyan érték az a rengeteg kulturális esemény is, amiből itthon válogathatunk. Hogy a politika részéről érkező támogatás milyen, ahhoz kevésbé értek, de úgy gondolom, hogy a kultúra léte és az igénye nem csak a kultúra támogatásáról szól, hanem például az oktatás támogatásáról is, hiszen az iskolában ébred fel a gyerekekben a kultúrára való igény, ha innovatív és ambiciózus tanáregyéniségekkel találkoznak. Szerintem egy ország számára elengedhetetlen, hogy a kultúrája rendben legyen, sok mindent elárul róla, ahogy viszonyul hozzá: hogy az emberek mennyire érzik fontosnak, hogy színházba járjanak, olvassanak, tájékozottak és széles látókörűek legyenek. Ne mondjuk ki azt, hogy jó helyzetben vagyunk, mert ha kimondjuk, akkor nincs tovább előre. Bízom benne, hogy a kultúra mindig fontos lesz az emberek számára, ahogy a politika számára is, mert nélkülük sajnos nem működik.
Amikor különböző országokban jártál, volt ahol azt érezted, hogy itt kulturális téren rendben mennek a dolgok?
Nagyon más minden ország, nehéz összehasonlítani őket. Ha például Londonban színészként elmegyek megnézni egy musicalt, az az etalon, ahhoz mérjük magunkat, hogy mi történik ott, vagy New Yorkban a Broadway-en. Az olasz kultúrát nagyon szeretem, Rómában szinte minden utcakőből árad a kultúra, nemcsak a mai, hanem a régi idők kultúrája is, ami visszarepíti az embert a történelemben. Ezek a városok teljesen mások, mint Budapest, de szerintem szinte az összes nyugat-európai nagyvárosnak elképesztő a kulturális pezsgése. Állítólag Berlin az egyik legizgalmasabb, sajnos ott még nem jártam, de szeretnék elmenni.
Említetted, hogy a könyvek terén a legnagyobb a lemaradásod. Mik várnak rád épp, hogy elolvasd őket?
Elég sok könyvet veszek, amiknek folyamatosan próbálok helyet találni a polcomon. Nagyon sokrétű, van köztük interjúkötet, történelmi háttérkötet, regény. Legutóbb Julia Orringertől olvastam a Láthatatlan hidat. Koltai Lajos mondta nekem, hogy egyszer szeretne valamilyen módon filmet csinálni belőle, mert egészen fantasztikus regény, és tényleg az. Néha visszanyúlok a régi könyvekhez is, például beleolvasok Janikovszky Éva műveibe, és olyankor mindig az iskolás éveim emlékei jönnek elő, hiszen az ő műveivel indultam annak idején a vers- és prózamondó versenyeken. Imádtam őt, és amikor az RTL Klub Reggeliben műsorvezetőként találkozhattam vele személyesen, az hatalmas élmény volt. Pont olyan volt a beszélgetés stílusa, amilyennek elképzeltem, és ami a könyveiből árad. Én is kacérkodom a gondolattal, hogy egyszer talán írjak valamit. Van egy blog, amit a Life.hu-nak írok, de az mégis más műfaj és terjedelmi egység.
Miről írnál szívesen?
Nem tudom pontosan, de biztosan nem az életemről. Valószínűleg regényt írnék, elmennék akár a fantasy irányába is. Ez egyelőre csak egy fellángolás, még nem szántam rá magam.
Előfordul, hogy többször is elolvasol egy könyvet?
Nem, viszont egy-egy filmet, vagy filmrészletet többször is megnézek, az másfajta élmény. Ott van például Ranódy László Árvácska című, Móricz regényéből készült filmje, ami még a hatvanas évek végén készült, és hihetetlen élmény. Az akkor hatéves Czinkóczi Zsuzsa játssza a főszerepet, ezt az árva tanyasi kislányt, és ha nem itt készül a film, és jobban odafigyelnek rá, egész biztosan Oscar-díjas alakítás. Van egy jelenet, amiben karácsony este ellop egy zsömlét, bemegy az istállóba, ahol lakni kényszerül, és imádkozik, hogy küldje el neki az édesanyját az isten. Annyira gyönyörű és megrázó, hogy annál a jelenetnél mindig elsírom magam. Az ilyen igazán értékes műveket akárhányszor meg tudom nézni, de csak olyanokat veszek és tartok meg, ami nekem sokat jelent, vagy egyetemes élménynek tartom.
Mi a helyzet a zenével? Milyen koncertekre szeretsz járni?
Mindenfajta zenét szeretek, a legutóbbi nagy élményem a Michael Bublé koncert volt, amit Bécsben is láttam a barátaimmal, aztán Budapesten is elmentem rá. Imádom, ha valaki ennyire szuggesztív előadó. Természetesen egy koncertnél a látványvilág is fontos, de ha valaki igazán jó, mint ebben az esetben, akkor elég a személyiség is. Szeretek egyébként Operába is járni, a Müpa koncertjei is nagyon jók, és a Zeneakadémiát is nagyon kedvelem, bár mióta felújították, még nem jutottam el oda.
Te is csináltál zenét.
Igen, van az életemnek egy ilyen része is. Színész vagyok, de nagy vágyam volt, hogy készítsek egy lemezt, és az ne színész lemez legyen, amin verselek, vagy megzenésített verseket énekelek, hanem popzene. Ifjabb Malek Miklós segítségével 1997-ben valóra vált ez az álmom, és engem is meglepett a sikere. Ennek az egyik oka az, hogy nagyon bejött a bevezető dal, az Állj meg kislány. Sokan nem emlékeztek rá, hogy mekkora sláger volt ez annak idején Ihász Gábortól. Én lényegében csak feldolgozásokat énekelek, de olyanokat, amik rám vannak szabva, nem lelopva az eredeti hangszerelést, hanem átalakítva. Az átalakítás nagyon jól sikerült, hat hét alatt platina lemez lett, nagyon büszke voltam rá. Végül hosszúra nyúlt a zene világába tett kirándulás, mert négy lemezem jelent meg, de már 11 éve nem adtam ki újat. Bár rengeteg fellépésem volt, de egy olyan show, ami igazán én vagyok, és ahol megjelennek a zenéim is, még várat magára. Erre készülök egyébként, és már tudom is, hogy kinek az irányítása alatt szeretném megvalósítani. Itt, a Játékszínben, ahol beszélgetünk, kedvesen fogadták ezt az ötletet, még az is lehet, hogy itt fog megtörténni. Ez pont egy olyan közeg, ahol otthon érzem magam, olyan méretű színház, ahol el is tudom képzelni, és talán lenne hozzá segítségem is, aki színpadra állítja úgy, ahogy én szeretném. De hangsúlyozom, hogy nem koncert lenne, megjelennének benne a zenéim is, a színház is, de minden más is, ami én vagyok, az összes gyengeségemmel és balekságommal együtt. Persze ez még csak terv, majd meglátjuk, mi lesz belőle.
Épp most fejeződött be a próbád a Játékszínben. Milyen szerepben láthatunk majd?
A Primadonnák című komédiában alakítok egy epizódszerepet. A történet egy picit rímel Shakespeare Vízkeresztjére, de hogy ezt miért mondom, majd kiderül az előadásból. Gálvölgyi János fiát játszom ebben a nagyszerű vígjátékban, ami bravúros lehetőséget nyújt a két főszereplőnek, Szente Vajknak és Nagy Sanyinak, és örülök, hogy a részese lehetek.
Milyen előadásokban játszol még?
Egész életemben szabadúszó voltam, csak pár hónapig voltam társulati tag, de akkor bejött a Família Kft. című sorozat, ami miatt fel kellett bontanom a szerződésem. Nem bántam meg, mert közben is végig dolgoztam különböző színházakban, így amikor megszűnt a sorozat, akkor sem kerültem légüres térbe, mert a színházak továbbra is ott voltak, előfordult, hogy 4-5 párhuzamosan. Nekem szükségem van a szabadságra, mind a szakmai életemben, mind a magánéletemben, hogy érezzem, én döntök. A Játékszínben régebben is játszottam, aztán amikor Németh Kristóf és Bank Tamás újraindították a színházat, örültem, hogy rögtön az első előadásban, illetve később az első kimondottan ide készült bemutatóban is benne voltam. Az utóbbi a Hatan pizsamában, azóta is műsoron van, és én játszom az egyik főszerepet. Ezen kívül megy itt még két másik darabom is, az És már senki sem, illetve A hölgy fecseg és nyomoz. Olyan feladatokra vágyom, amik erőpróbát jelentenek, olyan pálmának érzem magam, ami teher alatt tud nőni, szerintem egész életen át tanulni és fejlődni kell. Ilyen feladat volt a Mary Poppins a Madách Színházban. Sok musicalben játszottam már életemben, de ez hihetetlen erőpróba volt mindannyiunknak, akik játszunk benne, és nagy dolog, hogy ilyen óriási siker lett. Ugyanakkor egy kisebb feladat is lehet erőpróba, itt van például az Abigél, amit az Operettszínházban játszom. Ez mennyiségileg egy kis szerep, de végül kiderül, hogy tulajdonképpen címszerep. Gobbi Hilda mondta annak idején, hogy nem az a lényeg, hogy valaki mennyit ugat a színpadon. Igaza van, nem a beszéd a fontos, hanem az, hogy legyenek olyan helyzetek, amik benne tartják az embert a darab fő sodrában. Ilyen feladatokra vágyom.
Egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy felhagyj a szabadúszással?
Sajnos a szabadúszás már nem azt jelenti, mint pár évvel ezelőtt, hiszen a színházakból kifolynak a színészek, így néha van bennem ez a rossz bizonytalanság érzet. Ez az évadom egyébként elég gyenge, mert csak egy bemutatóm van. Természetesen megvannak a régi szerepeim, de azoknak kisebb az előadásszáma. A következő évadban egy kicsit meg kell rázni a dolgokat, talán új utakat is találni. Az élet rövid, és én nem úgy képzelem el, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindig ugyanott és ugyanazt csináljuk. Hálás vagyok a sorsnak, mert sok mindent kipróbálhattam, beleértve a popzenét és a műsorvezetést is. Mindezzel együtt, ahogy öregszem, néha úgy érzem, hogy talán jó lenne tartozni valahova, de akkor minden idegszálammal. Legközelebb talán a Játékszín áll ehhez, nagyon szeretem azt a hangulatot, ami itt uralkodik, mert az ember tényleg úgy érezheti, hogy egy közösséghez tartozik. Szeretem azt is, hogy a kollégák sokfelől érkeznek, Kristófék pedig nagyon ügyesen mozgatják a szálakat, mert totál teltházak vannak, az emberek imádják az előadásokat, és itt mindig történik valami.
Weininger Andrea
