Kulturális napokat rendeznek Füleken csütörtöktől vasárnapig. A programkínálatban koncertek, gyermekprogramok, folklórműsor, kiállítás-megnyitó, operett, és sportesemény is szerepel.

A
programsorozat a várudvarban az Ismerjetek
meg minket!
című blokkal indul. A helyi zenészek, énekesek fellépése után Igor
Kmeto ad koncertet.

Péntek
délután a várudvarban a váralja ünnepélyes átadásával kezdődnek a programok,
majd a Palóc Folk Feszt című
folklórműsorban fellép a füleki Jánosík és Rakonca néptáncegyüttes a Datelinka
és Dobroda zenekar kíséretében. A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsorát adja
elő. A napot a Cimbaliband és Danics Dóra koncertje zárja.

Szombaton
családi délelőtt keretében a MeseFigurák, az Actores színház és a Vaga Banda
gólyalábasai, valamint kézműveskedés, gyermekíjászat, kézzel hajtott körhinta
és fajátékok várják a kicsiket. A borok kedvelői délután ellátogathatnak a
Pincesorra a Nyitott Pincék Napja című
kísérőrendezvényre.

Szombaton
szentelik újra a felújított Rátki úti keresztet. A Városi Honismereti Múzeum
galériájában a római katolikus templom felújítását dokumentáló kiállítás
nyílik, este a vár udvarán a Mágnás Miska
előadást mutatják be.

Vasárnap
délelőtt szlovák és magyar nyelvű ünnepi szentmisék lesznek a római katolikus
templomban. Délután a futballrajongók szurkolhatnak az FTC Fülek csapatának a
III. liga bajnoki mérkőzésén, amelyen a fülekiek a Krásno nad Kysucou
csapatával lépnek pályára.

A négynapos rendezvénysorozat kísérőprogramjait a Virgonckodó, a Nomad Child és a Motolla Kézműves Baráti Kör biztosítja.

Nyitókép: Magyar Állami Népi Együttes (forrás: hagyomanyokhaza.hu)