Fülek

Ez a fesztivál kapocs lehet a szlovákok és a magyarok között

Kapocs címmel fesztivált rendez Salgótarján önkormányzata, a szombaton kezdődő kétnapos program célja, hogy erősítse a magyar és szlovák fiatalok közötti kulturális és művészeti kapcsolatokat – ezt a nógrádi megyeszékhely önkormányzata közölte honlapján.

Palóc Húsvét íjászattal, malacsütéssel és ételszenteléssel a füleki várban

Húsvét hétfőjén 18. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a füleki várban. A vendégeket népművészeti műsorokkal, kézműves-foglalkozásokkal várják, de a várudvaron lehetőség lesz lovaglásra vagy íjászatra is – tájékoztat a felvidéki Városi Művelődési Központ igazgatója.

Felújították a föld alatti folyosók bejáratát a füleki vár alatt

Mindkét bejárathoz macskaköves burkolattal ellátott járda épült – tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum pénteken.

Indul a turistaidény a Felvidék egykor legnagyobb középkori várában

Március 14-én indul a turistaszezon a füleki várban, ekkor nyitják meg a 80 nap alatt a föld körül című kiállítást a Bebek-torony ötödik szintjén.

Folklórfesztivállal kezdődnek a Palóc napok Füleken

A 32. Palóc Napokat és Füleki Városnapokat rendezik meg a felvidéki városban, az eseményen adják majd át a város díjait is.

Palóc napokat és városnapokat rendeznek Füleken

Kiállítás, színház, gólyalábas felvonulás, Rúzsa Magdi-koncert várja az érdeklődőket a 31. Palóc Napokon és Füleki Városnapokon péntektől; a felvidéki város háromnapos rendezvényét nyitott pincék napja és zenés várostörténeti séta is színesíti – tájékoztatott a Városi Művelődési Központ (VMK) igazgatója kedden.

UDVart 2022 címmel összművészeti fesztivál kezdődik pénteken Füleken

Koncertek, kreatív programok, operabeavató, performansz, kiállítás, esti mozi és beszélgetések is várják az érdeklődőket az idei UDVart fesztiválon péntektől vasárnapig Füleken.

Az elmúlt évek legértékesebb régészeti leleteit állítják ki Füleken

Az elmúlt évek legértékesebb régészeti leleteit állítják ki a felvidéki Füleken; a várban végzett ásatásokon talált leletekből csütörtökön nyitják meg a tárlatot a Városi Honismereti Múzeumban.

A 21. Nemzetközti Magyar Fotószalon legjobb képeit mutatják be Füleken

A 21. Nemzetközti Magyar Fotószalon legjobb képeit mutatják be Füleken péntektől a Városi Honismereti Múzeum galériájában.

Kiállítással emlékeznek a füleki múzeum alapításának 70. évfordulójára

Időszaki kiállítással emlékeznek a füleki múzeum alapításának 70. évfordulójára, az alapítás történetét az intézmény gyűjteményéből kiválasztott műtárgyakkal mutatják be.

Várjátékokat rendeznek Füleken

Fülek és környékének története az őskortól a középkorig lesz a témája a 21. Füleki Várjátékoknak, amelyet a felvidéki városban vasárnap rendeznek meg.

XXX. Palóc Napok programsorozat Füleken

Csütörtökön kezdődik a XXX. Palóc Napok és Füleki Városnapok programsorozata a felvidéki Füleken. A négynapos fesztivál alatt színházi előadás, koncert, interaktív városi séta, meseelőadás, operett-előadás és dobshow is várja az érdeklődőket.

Kulturális napok Füleken

Kulturális napokat rendeznek Füleken csütörtöktől vasárnapig. A programkínálatban koncertek, gyermekprogramok, folklórműsor, kiállítás-megnyitó, operett, és sportesemény is szerepel.

A füleki templom felújítását dokumentáló kiállítás nyílik

A felvidéki Fülek római katolikus templomának belső felújítását dokumentáló fotókiállítás nyílik a Városi Honismereti Múzeumban szombaton.