Illés Kósik Andrea úgy fogalmazott: a kulturális programok színes skáláját kínálják minden látogatónak. A fesztivál a Léda Adela Vasová munkáiból rendezett kiállítás megnyitójával kezdődik pénteken a Városi Honismereti Múzeumban. A színházrajongók a GUnaGU Színház közreműködésében a Riaditelky zemegule című előadást tekinthetik meg, majd a Tűzfészek Társulat csoportja gólyalábas felvonuláson vezeti el a látogatókat az VMK épületétől a várudvarig.

A fesztivál hivatalos megnyitójára a várudvaron kerül sor. A nap zárásaként Rúzsa Magdolna énekesnő lép színpadra. Szombaton a Várfelső utcában füleki vásár, a várudvarban családi délelőtt, délután koncert lesz Infinity Neoton Show címmel, míg a sávolyi úton a nyitott pincék napjára várják az érdeklődőket. A nap esti zenei fellépője a kassai Peter Bic Project együttes lesz, amely kellemes hangulatot varázsol a vár udvarába. Az előzenekar a helyi és a környék lakossága számára már ismert Steve Misik & Co. formáció.

Vasárnap reggel megtartják az ünnepi szentmiséket és a körmenetet, majd az utolsó nap a kultúra és a sport jegyében telik. Mint Illés Kósik Andrea mondta, a bajnoki labdarúgó-mérkőzésen az FTC Fülek és az MFK Snina csapatai lépnek pályára.

A tavalyi sikeres városi séta után idén ismét a város történelmi helyszíneinek nyomába erednek a résztvevők. Ezúttal a magyar gimnáziumi oktatás 70. és a szlovák gimnáziumi oktatás 50. évfordulója alkalmából a séta témája a füleki gimnázium lesz. Az interaktív városi sétát a losonci Traditional Dixie Stompers zenekar kíséri a Koháry tér – Városi Honismereti Múzeum – gimnázium útvonalon, egészen a várig.

A háromnapos fesztivál a Rátonyi Róbert Színház Sybill című operett-előadásával zárul. A futballmérkőzés, valamint az operett szünetében sor kerül a városi díjak átadására.

A palóc napokat és a füleki városnapokat a Füleki Városi Művelődési Központ, Fülek város és partnereik szervezik a Kisebbségi Kulturális Alap és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatásával.

Nyitókép: Rúzsa Magdolna énekesnő. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt