rakoczi_szovetseg_tabornyito_0102_600x399.png
Rétvári Bence államtitkár

Rétvári Bence a Rákóczi Szövetség II. Kárpát-medencei színjátszó táborának résztvevői előtt felidézte, hogy az új támogatási rendszerben 22 féle tematikus pályázatot írtak ki tavasszal, és a történelem dicső pillanatainak bemutatására 150 millió forintot irányoztak elő. Két hónap alatt ennek több mint duplájára érkezett igény.

A Koronázási Szertartásjátékban a történelem dicső pillanatai elevenednek meg, és ennek részese lesz mintegy ötven határon túli magyar fiatal.

Az államtitkár méltatta a Rákóczi Szövetséget is, amelynek programjai évente 12 ezer diákot és tanárt mozgatnak meg táborokon, különböző programokon keresztül. Úgy vélte, a szervezet tevékenysége példaértékű.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a tábor az értékekről is szól, mivel a fiatalok megismerhetik a nemzet történelmi fővárosát, továbbá aktív szereplői lehetnek a szertartásjátéknak, amely ?a nemzet bölcsőjében" játszódik, ahol sok száz évig valódi koronázásokat tartottak. Úgy vélte, a történelmi játék korábbi előadásai bebizonyították, hogy ?lélekben felépíthető a koronázótemplom, amit a történelem vihara elsodort".


rakoczi_szovetseg_tabornyito_0105_600x399.png
Csáky Csongor

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy nyári rendezvényeik ékköve ez a tábor, amelybe vajdasági, partiumi, felvidéki és kárpátaljai területekről érkeztek diákok.


rakoczi_szovetseg_tabornyito_0135_600x399.png
Szikora János

Szikora János rendező közölte: a IV. Béla életéről szóló előadásban a fiatalok főurakat, táncosokat, farsangi maszkásokat, apácákat, katonákat, tatárokat és parasztokat alakítanak.

Forrás: MTI

Fotók forrása: Székesfehérvár.hu