Az átadó ünnepségen Vashegyi György, az MMA elnöke elmondta: a központ nemcsak emléket állít a nemzetközi organikus építészet rendkívüli hazai képviselőjének, de olyan teret is hivatott biztosítani az érdeklődő közönség számára, amely által mélyebb bepillantást nyerhetünk Makovecz Imre alkotó művészetébe. A központ méltó helyszínéül szolgál az MMA alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke legjelentősebb berendezési és használati tárgyainak elhelyezésére is. A látogatók megtekinthetik Makovecz Imre egykori dolgozószobájának rekonstrukcióját is ? tette hozzá. Vashegyi György reményei szerint a központ nem csak az emlékezés helyszínekén szolgál majd, hanem ?egy olyan organikus közösségi térként is, amely szerves részét fogja képezni e rendkívüli művész munkássága megismerésének, a felfedezés újdonságának, és egyben a jövő nemzedékét megillető inspiráció forrásává válik?. Hangsúlyozta: a Makovecz Központ és Archívum működtetését az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete látja el.

A család nevében Makovecz Pál, az alkotó fia, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt: szerencsésnek tekinthetik magukat azok, akiknek van valamilyen személyes emlékük Makovecz Imrével kapcsolatban. ?Mindazok, akik (...) vele egy időben itt lehettek ezen a bolygón, mind szerencsésnek tekinthetik magukat, ugyanis egy olyan szellem jelenlétében voltak (...) itt, amelynek a jelenléte (...) ennek a bolygónak ünnep? ? fogalmazott hozzátéve: azt szeretnék, hogy ebben a házban minden rendezvényen ez a szellem itt legyen. Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke elmondta: kevés olyan történelmi idő volt, amikor Makovecz Imre szellemére ilyen szüksége lett volna a magyar kultúrának.

?Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, ezt fejezte ki épületeivel, terveivel, írásaival, és erre tanított minket is: ön- és nemzetismeretre, az egymástól elszakított magyar közösségek, az ég és a föld összekapcsolásának tudományára? ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészről. Majd kiemelte: Makovecz Imre életműve annak a szellemiségnek a foglalata, amit ő a magyar nemzeti kultúra legmélyebb rétegeiből hozott fel és legtisztább formában állított elénk. Egyetlen dolgunk van: építsük, gondozzuk és kutassuk ezt a kivételes örökséget ? hangsúlyozta Orbán Viktor hozzátéve, hogy a központnak a megnyitása, ezért ma egyetlen szóba is összefoglalható: folytatjuk! ?Több van itt egy múzeumnál, több van itt egy archívumnál? ? fogalmazott. Ma már egy olyan országban élünk, amely büszke nemzeti értékeire és nemzeti alkotóira; sokáig kellet erre várni. Mindannyian emlékszünk azokra az időkre ? nem volt olyan rég ?, amikor a magyar szellem megőrzése csak néhány elkötelezett ember, család és szervezet szélmalom harcát jelentette ? tette hozzá. A kormányfő rámutatott, ma már vannak intézmények, amelyeknek ez a dolguk: van ? elsősorban Makovecz Imrének köszönhetően ? köztestületként működő művészeti akadémia és van magyar értéktár. Ezek gondoskodnak róla, hogy a magyar nemzet legnagyobb alkotóinak tárgyi és szellemi hagyatékából semmi se vesszen el ? hangsúlyozta.

A budapesti központot és archívumot a főváros XII. kerületében nyitották meg az építész születésének évfordulóján.

Forrás: MTI

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda