Helyreállítani önbecsülésünket

Kultpol


horvathlugossygabor_768x630_600x492.png
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

 

A Pataki Tamás által jegyzett interjúból kiderül, hogy őstörténetünket új módszerekkel kutatják, a magyar történelmi kérdésekhez pedig előítéletek nélkül állnak hozzá abban a tizenegy kutatócsoportban, ami az intézethez tartozik.

 

Kásler Miklós korábban egy interjúban azt mondta, hogy nem a legavatottabb tudóst keresték a Magyarságkutató Intézet főigazgatói posztjára, hanem egy kiváló szervezőt, aki megteremti a nyugodt, eredményes munka alapjait. Arra a kérdésre, hogy vele bevált-e a miniszter számítása, Horváth-Lugossy elmondta: való igaz, hogy a jogi tanulmányai mellett ő világéletében szeretett szervezni, valamit felépíteni, alkotni. Tizennyolc éve folyamatosan államigazgatási intézményekben szolgált, ahol általában sikeresen helytállt. Sokan gondolták úgy, hogy a főigazgatónak vagy menedzserigazgatónak nem egy tudományterület szaktekintélyének kell lennie, mert mindenki a saját tudományát becsüli, olyan típusú személyt kerestek, aki az egészet összefogja.

Kiváló tudományos főigazgató-helyettese van Vizi László, a jogász végzettségű történész személyében, aki a Kodolányi János Egyetem oktatási rektorhelyettese. Az ő munkáját segíti a tudományos tanácsadó testület, a magyar tudomány nagy öregjei.

Az intézet munkájáról szólva elmondta, hogy szerencsés a helyzetük, mert a magyarság történetének egészét, főleg az eredetét és az elhanyagolt kérdéseket kell vizsgálniuk.

?Sokan azt hiszik, hogy csak a magyar őstörténettel foglalkozunk, de ez nem így van. Az egészen korai évszázadoktól kezdve a Kádár-korig kutatjuk a magyar történelem korszakait. Mindenki tudja, hogy vannak tudatosan elhallgatott vagy perifériára szorított témák és elhallgatott kutatási területek is. Az elmúlt ötszáz évben többször megszállták és lerombolták Magyarországot, rengeteg külföldi hatás is ért minket a török hódoltságtól a Habsburg időkön keresztül a náci, majd a szovjet típusú diktatúrákig. A magyar nép ennek megfelelően nem tudott sem önmagával, sem a múltjával szabadon foglalkozni. Nemcsak a történészek nem végezhették megfelelően a dolgukat az elmúlt ötven vagy akár száz évben, hanem a régészek vagy a nyelvészek sem? ? fejtette ki Horváth-Lugossy Gábor, időszerűnek vélve azt, hogy a rendszerváltozás után végre eljutottunk abba az állapotba, hogy a kormány felismerte ezt a helyzetet, és létrehozta a Magyarságkutató Intézetet.

Hiszen minden nép keresi az eredetét, a származását, minél pontosabb képet szeretne kapni múltjáról, hiszen annak tudatában lehet dönteni az előttünk álló kérdésekben ? tette hozzá.

?Jó tudni, hogy időversenyben vagyunk a szomszédos országokkal, amelyek a jelenlegi státus quóhoz akarnak történeti ideológiát teremteni, saját forrásértelmezésük szerint. Így a Monumenta Slovaciae Vaticana című sorozatban a nem létezett középkori Szlovákia dokumentumaiként adják ki a magyar történelem középkori római forrásait? ? hívta fel a figyelmet.

A velük szemben megfogalmazott kritikákra, a ?magyarkodás? velük szemben szitokszóként való használatára reagálva elmondta, hogy ezek a támadások önmagukban is a Magyarságkutató Intézet szükségességét jelzik, hiszen amíg egy ilyen kutatási irány vádakat szül, az is csak azt bizonyítja, hogy sok dolguk van még ezen a téren.

Azt is szeretnék, hogy minél több nemzet megismerje a magyarságot, a magyar nép eddigi teljesítményét, azt, hogy mit köszönhet nekünk Európa és a világ. Az intézet éppen ezért legalább öt nyelven ? angolul, németül, spanyolul, franciául és oroszul ? is fogja publikálni az eredményeit, hogy azok eljussanak az amerikai vagy az ázsiai kontinens egyetemistáihoz, érdeklődőihez is.

Jelenleg a környező országok szemszögéből írják meg Közép-Európa történetét, tehát a rólunk szóló könyveket is. Ezeket forgatják külföldön, ezek hatnak a világra, de nem biztos, hogy ezekben mindig olyan tartalom jelenik meg rólunk, ami hiteles vagy ami a magyar helyzetet és az eredményeinket megfelelően ábrázolja.

A fiatal nemzedékek magyar identitásának megerősítését tervezve úgy tartják, hogy ma már nem elég csak tudományos szaklapokban publikálni, más, innovatív csatornákat is kell használni.

A magyar történelem olyan páratlanul gazdag, hogy nem kell kitalálnunk eseményeket, tetteket, hanem a megtörténteket kell megismertetnünk a fiatal nemzedékekkel.

Ott kell kifejteni a tevékenységet, ahol az érdeklődők vannak, ezért applikációkat vagy vlogokat is tervezünk a fiatalok számára, amelyekben tudományosan alátámasztott tartalmak is vannak ? jelentette be a főigazgató.

A teljes interjú itt olvasható.