A Békéscsabán, a Pásztor utca 70. szám alatti Napsugár óvodában tartott sajtótájékoztatón Fekete Péter kiemelte: a leendő nyertesek Kincses Kultúróvoda 2019 címet feltüntető dísztáblát vehetnek át, valamint 1,3 millió forintot. Beszélt arról, hogy egyre több az olyan óvoda, ahol valamilyen pluszt adnak a gyermekeknek, beépítve a mindennapi szakmai munkába. Arra bíztatta az intézményeket, vezetőiket, munkatársaikat, hogy pályázzanak a Kincses Kultúróvoda 2019 címre, hiszen az elnyerhető támogatásból például színházba, bábszínházba mehetnek majd a gyermekek. Várhatóan a jövő év elején döntenek a díjazottakról, és nagyjából húsz óvoda viselheti majd a következő években a titulust.

_D0A0047_Copy

 

A sajtótájékoztatón Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a városi közgyűlés és az önkormányzat több döntéssel igyekszik vonzóvá tenni Békéscsabát. Kiemelten fontosnak nevezte az óvodákkal kapcsolatos határozatokat, hiszen amikor a kisgyermekes családok arról döntenek, hogy hol telepednek le, hogy hol képzelik el a jövőt, akkor nézik azt is, hogy milyenek az óvodákban az infrastrukturális feltételek, hogy az intézményekben milyen szakmai munka folyik.

 

Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond