Fonográf Fortepan.jpg

Kutatják, rendezik és dokumentálják a Szörényi család zenei örökségét

A Zikkurat Zeneműkiadó rendszerezett formában tárja fel a Szörényi család, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs, valamint Szörényi Örs zenei örökségét.

A Zikkurat Zeneműkiadó vállalkozott Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző és testvére, Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zenei producer, zeneszerző és előadóművész teljes életművének rendszerezésére, dokumentálására és kutatására. A kiadó valamennyi művet önálló RM-jegyzékszámmal látja el, miközben feltárja azok keletkezésének, bemutatásának és különböző kiadásainak történetét.

A Szörényi testvérek az elmúlt hat évtizedben alapvetően meghatározták a magyar könnyűzene hangzását és zenei arculatát. Az Illés és a Fonográf együttesekben végzett tevékenységük, dalaik, lemezeik és színpadi produkcióik a magyar kulturális örökség kiemelkedő részét alkotják. Közös pályájuk egyik meghatározó állomása az István, a király című rockopera – szöveg: Bródy János –, amely a magyar zenetörténet egyik legjelentősebb és máig legismertebb színpadi alkotása.

A család zenei hagyománya Szörényi Őrs munkásságával is tovább gazdagodott, akinek eddig két önálló lemeze jelent meg. Munkássága egy újabb alkotói generáció jelenlétét jelzi, és azt mutatja, hogy a család zenei öröksége nemcsak megőrzött érték, hanem újabb generációkban is tovább él és gazdagodik.

Az új zeneműkiadó ennek a több évtizedes és több generációt átívelő kulturális értéknek a teljes körű feldolgozását és megőrzését vállalja. A dokumentáció révén a művek története, megjelenései és különböző kiadásai is nyomon követhetővé válnak, így a Szörényi-életmű a kutatók, az előadók és a későbbi nemzedékek számára egyaránt hozzáférhető lesz.

Ez is érdekelheti

November 2-án történt

2024. november 2-án hunyt el Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas basszusgitáros, énekes, zeneszerző. Szörényi Szabolcs 1958 óta zenélt testvérével, Szörényi Leventével, 1965 és 1973 között az Illés zenekar, 1974-től 1984-ig pedig a Fonográf együttes tagja volt. Ezután főként színházi, film- és lemezprodukciók zenei rendezőjeként tevékenykedett, egyetlen szólóalbuma 1990-ben jelent meg Lökd ide a ...! Kocsmadalok címmel. A zene mellett a vasútmodellezés is a szenvedélye volt: legendás terepasztala ma a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményét színesíti.

Szeptember 26-án történt

„Egyéniségnek születni kell. Az embernek vagy megadatik ez a kisugárzás, vagy nem” – fogalmazta a 2004. szeptember 26-án elhunyt Jászai Mari-díjas színész, komikus, Kabos László. A „kis Kabos” néven is emlegetett művész eredetileg bohóc szeretett volna lenni, aztán – ha nem is bohóc –, de nagy nevettető lett belőle. Főleg kabaréjelenetekben és magánszámokban nyújtott emlékezetes alakításokat, de színdarabokban és filmekben is szerepelt. Többek között A veréb is madár, a Kölcsönlakás, a Kutyakomédia és a Hét tonna dollár című filmekben láthattuk.

Világsztárok, Bródy-dalok és ikonikus visszatérők a Sziget Fesztiválon – Programajánló

A koncertek mellett művészeti programok, színházi előadások, workshopok, kiállítások, cirkusz és képzőművészeti helyszínek várják az érdeklődőket a 32. alkalommal jelentkező Sziget Fesztiválon augusztus 11. és 15. között, pontosabban augusztus 9. és 15. között, mert az öt hagyományos fesztiválnap mellett ismét lesz 0., sőt –1. nap is. Egy kis ízelítő a programkínálatból.

Számítógépes sorsolástól a Demjén-lázig: négy évtized a magyar zenés filmek tükrében

Nem kizárólag filmdalok tettek maradandóvá mozifilmeket, de önálló zenés filmek is születtek szép számmal, akad köztük koncertfilm, musical, életrajzi munka egyaránt.