Nina Raine nagy sikerű drámáját mutatták be a Centrál Színházban.

Mi idézheti elő azt a helyzetet, hogy a jól menő ügyvédként dolgozó házaspár otthona - mely éppen egy kellemes, esti baráti összejövetel színhelye -tárgyalóteremmé változzon, ahol egymásnak feszülnek az indulatok? Egy bonyolult jogi és erkölcsi kérdéseket felvető ügy: egy olyan nemi erőszak bűntette, melyen a résztvevő házaspárok közül többen is dolgoznak.   Azonos ügy, eltérő nézőpontok és vélemények, vád és védelem csapnak össze az addig békés otthon helyszínén. Van-e terepe az egyezkedésnek, figyelembe vétetik-e mindkét oldal álláspontja, mennyire tud belehelyezkedni a védőügyvéd elkövető és áldozat helyzetébe? Csak a törvény betűje fog dönteni, vagy mérlegre kerülnek az emberi tényezők is? Lehet-e egy ilyen ügyben igazán nyerni, s ha igen, melyik oldal lesz a győztes fél?


nemek_es_igenek_olvasoproba_600x337.png
A darab olvasópróbája
Fotó: Centrál Színház

"A Nemek és igenekről nekem Oscar Wilde egyik örökbecsű gondolata jut eszembe, miszerint a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, mert az viszont a hatalomról szól" - vallja Kovács Patrícia, a darab egyik női főszereplője

"Ha van útja a boldogság elérésének, az az érdekek egyeztetésén, és nem a győzelem hajszolásán keresztül vezet. Ha mindenáron győzni akarunk, veszíteni fogunk, csak akkor nyerhetünk, ha egyezkedünk ? társadalmi és párkapcsolati szinten egyaránt" - nyilatkozta a darab kapcsán Puskás Tamás rendező.

Nina Raine 1975-ben született. Angol színházi rendező és drámaíró, Craig Raine angol költő és Boris Pasternak orosz író unokahúga, Ann Pasternak Slater költő lánya. Az Oxford Egyetemen végzett, majd Londonban a Royal Court Theatre-ben rendező gyakornokként kezdte pályáját. 2007-ben Rabbit című művéért Critics' Circle Theatre Awarddal méltatták, mint a legígéretesebb drámaírót. Tribes című darabjáért 2012-ben Drama Desk díjat kapott kiemelkedő színdarab kategóriában, 2014-ben pedig a New York Drama Critics' Circle legjobbi külföldi darabnak járó díját ítélték neki. A Nemek és igenek (Consent) premierje 2017 áprilisában volt Londonban, a National Theatre-ben, Ben Chaplinnel a főszerepben.

A darabot a Centrál Színházban Bata Éva, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia szereplésével láthatjuk.