A Néprajzi Múzeumot aktuális feladatai megoldásában nem akadályozta jelentősen a járvány, hiszen költözése miatt 2017 vége óta nem fogad látogatókat. A díszesen faragott, zárt ajtók mögött azonban lázas munka folyik: 250 ezer műtárgyat kell biztonságosan elszállítani a Szabolcs utcai raktárba, szükség esetén restaurálni őket, hogy aztán a kiválasztott darabokat majd teljes pompájukban tárhassák a nagyközönség elé az új, ultramodern városligeti épületben. A hatalmas gyűjtemény közben gyarapodik is. Legutóbb egy 1361 darabból álló, értékes magánkollekciót vett meg a múzeum.
A Kossuth téri, régi épületben beszélgetünk, az irodájából rálátunk a Parlamentre. Nem bánja, hogy itt kell majd hagynia ezt a gyönyörű palotát? Hogyan halad a költözés?
Egyáltalán nem bánom, hiszen az új épület eleve múzeumnak épül, jóval nagyobb kiállítási térrel, mint ami ebben a régi palotában volt, amely valóban reprezentatív, viszont funkciójában nem múzeumnak való. 2022 márciusában fog megnyílni az új Néprajzi Múzeum, de már évek óta tart a költözés, a műtárgyak csomagolása, majd átszállítása a Szabolcs utcai gyűjteményi központba, ahol a restaurálási munka is folyik.
A 250 ezer műtárgy mellett a több milliós archívumot, több tízezres szakmai könyvtárat és több százezres fotótárat is költöztetni kell. Ez egy igen komplex logisztikai feladat.
Statisztikailag ugyanis ugyanúgy egy darabnak számít egy hímes tojás, mint egy kétajtós szekrény vagy egy szekér.
A különböző műtárgyaknak így egyedi csomagolási, szállítási, tárolási igényeik vannak, digitalizálni kell őket, ezért is tart több évig a folyamat. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ekkora volumenű múzeumi költözések minimum öt-hét évig tartanak. Mi ehhez képest alig több mint négy év alatt végzünk. Az építkezés egyébként a tervezetthez képest már előrébb is tart, a pandémia szerencsére nem lassított a munkán, ahogy a költözés menetén is csak kisebb módosításokat, átütemezéseket kellett eszközölnünk.
Milyen lesz az új épület?
Az állandó kiállítás 3000 négyzetméteres lesz, amely közel háromszorosa a réginek. Ehhez jön az összesen 2500 négyzetmétert kitevő ideiglenes kiállítótér, amelyet kisebb-nagyobb részekre lehet majd osztani az ideiglenes vagy befogadott tárlatok igényei szerint. Ezek a terek a modern múzeumi elvárásoknak megfelelően a földfelszín alatt lesznek, hogy természetes fény ne érje, károsítsa a műtárgyakat. A klimatizálás is hatékonyabban megoldható így.
Lesz egy 1000 négyzetméteres ifjúsági kiállítás is az első emeleten, ahol kifejezetten a gyerekek, fiatalok részére alakítjuk majd ki a teret. Ezt egészíti még ki egy 500 négyzetméteres interaktív múzeumpedagógiai rész is, amely szintén az ismeretátadás helyszíne lesz. A Kerámiatér, bár csak néhány tucat négyzetméteres, az egyik legmarkánsabb és leglátványosabb eleme lesz a múzeumnak. A főlépcső két oldalán 40-40 méter hosszan húzódik majd, és több ezer kerámia bemutatására ad lehetőséget. Ez szintén az állandó kiállítás része lesz, amelyben összesen tízezer tárgy fog helyet kapni.
Ez még mindig csak töredéke a 250 ezres intézményi gyűjteménynek. Milyen szempontok, koncepció mentén alakítják ki az állandó kiállítást?
Egy állandó kiállítást többféle megközelítéssel lehet kialakítani. Gyakori, hogy egy-egy téma vagy korszak köré csoportosítják a műtárgyakat, vagy egy kurátor a saját ötletét valósítja meg a tárlaton. Mi más utat választottunk. Nem egy-két ember találja ki a koncepciót, hanem egy úgynevezett gyűjteményi kiállítást hozunk létre. Azt mutatjuk meg, hogy a Néprajzi Múzeum gyűjteménye – amely jövőre százötven éves lesz – hogyan jött létre, milyen folyamatok alakították.
Ez annyiban megkönnyítette a munkát, hogy mivel saját anyagból dolgozunk, nem kell más múzeumokból tárgyakat kölcsönöznünk. Ugyanakkor meg is nehezítette, hiszen a hatalmas kollekcióból ki kell választanunk, mi kerülhet ki a vitrinekbe. Ez a koncepció-kialakítási, előkészítői munka már öt éve tart. Mostanra már kikristályosodott az a kilenc egység – például a múzeum születése, terepmunka, tárgytörténet –, amelyek alapján dolgoznak és válogatnak a munkacsoportok. A régi múzeumban 1991-től 2017-ig kisebb módosításokkal, de ugyanaz az állandó kiállítás volt látható. Az új épületben tíz évre tervezünk. A magyar vonatkozású, Kárpát-medencei műtárgyakon kívül jelentős nemzetközi gyűjteményünk is van, ezek is meg fognak jelenni az új állandó kiállításon.
A költözés, koncepcióalkotás összetett folyamatai mellett a múzeum a közelmúltban újabb magánygyűjteményt vásárolt. Mennyire gyakori ez és miért van rá szükség?
Manapság egy múzeumnak kell, hogy legyen gyűjteményi stratégiája. Nálunk évtizedek óta működik egy gyarapítási bizottság, amely felelősen, szakmai szempontok alapján tud dönteni arról, hogy milyen műtárgyakat érdemes megvenni, mi az, ami még hiányzik a gyűjteményből és érdemes áldozni rá. Sok olyan tárgyunk van – például az erdélyi bokályok –, amelyekből már számos van a kollekciónkban, azokból nyilván csak a nagyon egyedi, addig nem ismert darabokat vesszük meg.
A magánszemélyektől való vásárlást mindig is preferálta a múzeum.
Nemcsak azért, mert gyakran kedvezőbb áron jutunk így a tárgyakhoz, mint a műkincspiacon. Hanem azért is, mert így jellemzően történeteket, sztorikat is kapunk.
A megvásárolt darabokról és magukról a gyűjtőkről is. A mostani esetben például a kiemelkedő kvalitású tárgyak mellett az is érdekes, hogy miért kezdett el a hatvanas évek végén egy értelmiségi, de nem szakmabeli házaspár népművészeti darabokat gyűjteni, hogyan formálódott ez a kollekció, miként állították ki azokat a saját lakásukban. A most megvásárolt gyűjtemény az egyik utolsó a lakásgalériák sorában, a gyűjtők valóban a műtárgyaik között éltek.
Ha ennyire együtt éltek a tárgyakkal, miért adták el őket a múzeumnak?
Román József özvegye keresett meg minket azzal, hogy az évtizedes gyűjtőmunka nyomán létrejött kollekciót szeretné egyben eladni a múzeumnak. Valószínű, hogy ha egyenként értékesítette volna a tárgyakat a műkincspiacon, többet kapott volna értük, mint így. De számára fontosabb volt, hogy egyben maradjon és a későbbiekben a nagyközönség számára is látható legyen a gyűjtemény. A megegyezés egyébként az, hogy a haláláig a lakásában maradnak a darabok, és csak utána kerülnek át fizikálisan is a múzeumhoz.
A mi szempontunkból is előnyös volt ez az üzlet, mert nagyon nagy százalékban vehettünk így olyan tárgyakat, amelyek eddig hiányoztak a gyűjteményünkből. A bútorok, kerámiák, ikonok, szentképek, szobrok között is voltak egészen különleges darabok, olyan minőségben és kiváló állapotban, amelyek egyértelműen közgyűjteménybe valók.
Honnan származnak ezek a darabok és hogyan fogják bemutatni a kollekciót?
Az 1361 műtárgyból álló gyűjtemény az egész magyar nyelvterületet lefedi, valamint Dél- és Kelet-Európa, a Balkán felé is lenyúlik, így változatos területekről és korszakokból származnak a tárgyak. A legrégebbi darab egy 17. századi itáliai kerámiatányér, de van például 21. századi ballagási tarisznya is a kollekcióban. Különlegesek a felvidéki és nyugat-magyarországi faszobrok, ahogy a többnyire orosz vidékekről származó ikonok is. De mennyezetes ágy, faragott székek, céhládák, fajanszok, textíliák is vannak a gyűjteményben, amelyek remekül illeszkednek a Néprajzi Múzeum kollekciójába. Mivel az állandó kiállítás koncepciója már kész, abba ezek a tárgyak már nem kerülhetnek be. Az új épület megnyitását követően tematikus, időszakos kiállítások keretében szeretnénk majd bemutatni őket az érdeklődőknek.
Nyitókép: Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója a Néprajzi Múzeum raktárában, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban 2020. december 14-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
