A lány, aki megszeppent a Berlinalén

A Vulkánsziget a diplomafilmed, mely nagy utat járt be. Hogy találtad ki, miről fog szólni?

Elég sok mozaikdarabból állt össze, nem is tudom azt mondani, hogy ?ez történt velem, és akkor elhatároztam, hogy elmondom?. Nagyon ösztönösen jött, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy hatalmas döntés meghozni, mi lesz a diplomád. Igazából én már a mesterképzés első évében ezen stresszeltem, aztán egyszer csak elengedtem és akkor megszületett bennem valami béke-szerű érzés. Végül pedig összeállt a fejemben a film. Voltam előtte Dominikán és Srí Lankán ? ezek vulkanikus, trópusi szigetek ?, és ez a két utazás erősen hatott rám. Ez látszik a képi világon, a történet pedig, nem is tudom, adott volt.

Adott volt? Azért nem egy könnyed történetről van szó, hiszen a nemi erőszak is előkerül benne.

Vannak benne elemek a saját életemből, de ezeket azért kiszíneztem a film kedvéért. Szóval kicsit szélsőségesebb ez a történet, de nem légből kapott. Sok barátnőmmel is történt hasonló dolog, vagyis igazából arról volt szó, hogy tök naivak voltak és nem vették észre a nyomulást. Természetesen az ember baráti körben elmeséli az ilyen eseteket, én pedig egyik alkalommal úgy gondoltam, erről érdemes filmet csinálni. Egy furcsa helyzet kerül elő a filmben, amely nagyon is valós. Van egy naiv lány, akivel megtörténnek a dolgok, de az életben nem feltétlenül ismerjük meg az ő nézőpontját. Én azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan film, mely arról szól: attól még, hogy valaki tapasztalatlan, nem biztos, hogy azt akarja, amit az erősebb, az erőszakosabb.

Miért Vulkánsziget? Mit szimbolizál a vulkán?

Kicsit a női öntudat, meg úgy általában a nőiség szimbóluma. Tudod, van az az időszak, mikor a lányok már elkezdenek csajosan kinézni, de a szellemi, lelki érés még nem történik meg. Ezért van, hogy a film elején még csak a lánytigris bundáját fedi be a vulkánból kiszökő gőz, a végén pedig már bele is iszik. Tulajdonképpen így ér össze a külső és a belső érés. Mikor tényleg felnő, fel tudja vállalni azt, hogy mit gondol, mit akar.

Az már szóba került, hogy a Vulkánsziget képi világát áthatja az egzotikum. De nincs ez másként az előtte készült Passionpanther című alkotásoddal sem. Ez csak az utazások miatt van, vagy az egzotikus környezetben érzed jól magad?

Valóban, a Vulkánsziget előtti munkámban, a Passionpantherben is előkerül az egzotikus környezet. Épp ezért mindenki azt hiszi, hogy iszonyatosan mély összefüggés van a két film között, de nincs. Az egy pici etűd volt. Igazából abban kezdtem el dzsungelt rajzolni és nagyon élveztem, ezért úgy éreztem, még nem akarok elszakadni tőle, úgyhogy emiatt választottam a diplomafilmembe is egzotikus környezetet. De mostanra már ?kidzsungeleztem? magam.

Mit szóltál, hogy a film bekerült a Berlinale Generation programjába?

Nagyon örültem. De kicsit pánikba is estem, mert egy előzetes anyagot, egy preview-t küldtünk el, tehát maga a film még nem volt kész. Egy hónappal a premier előtt derült ki, hogy beválogatták, és akkor még nem volt hangja, csomó rész nem is volt kiszínezve benne. Úgyhogy el kellett kezdenem gőzerővel dolgozni.

A hír hogy jutott el hozzád? Laikusként nagyon izgalmas elképzelni, hogy valaki csak úgy közli veled: ?a filmedet beválogatta a Berlinale?.

Épp aludtam, mikor felhívott Füli (Fülöp József ? a szerk.), aki a MOME rektora és a film producere is egyszemélyben és mondta, hogy mi a helyzet. Hát, még félálomban voltam, de ez felébresztett.

És milyen volt a fesztivál?

Nagyon jó élmény volt. Egyszerűen olyan atmoszférája van annak a fesztiválnak, ami azonnal magával ragad. Hatalmas a pörgés! Őszintén szólva, meg voltam szeppenve, mert tényleg hatalmas. Voltam már kisebb fesztiválokon, de ez? ez nem kicsi!

Mikor döntötted el, hogy animációt akarsz tanulni? Miért vonzott az animációs film?

Mindig is sokat rajzoltam. A klasszikus utat jártam be: adott egy gyerek, aki imád rajzolni, szakkörbe jár és mindenki tudja róla, hogy ő a rajzolós lány. Valójában jobban szerettem festeni, ezért azt gondoltam, festő leszek, de aztán a gimnáziumban volt egy iszonyatosan jó irodalomtanárom, aki kibillentette ezt a biztos elképzelést. Megmutatta, hogy az irodalom, a történet is rendkívül érdekes dolog és végső soron az animációban ezt a kettőt, mármint a vizualitást és a történetmesélést nagyon jól lehet ötvözni.

Tehát maga a rajzolás állt közel hozzád. De azért gyermekként sok rajzfilmet néztél?

Nem, sőt! Az az érdekes, hogy nem volt tévénk, így nekem a nagy klasszikusok teljesen kimaradtak. Tehát ez nálam nem a Nickelodeon- vagy a Disney-mániából nőtt ki, hanem inkább valamiféle autonóm művészeti elképzelésből. A rajzolásból indult, de tulajdonképpen: az animációban minden megvan, amit szeretek, ami nekem fontos, szóval nem az volt, hogy maga az animációs film érdekelt, hanem kiderült, hogy amit csinálni szeretnék, az az animáció.

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni az animációval?

Igazából csak az érettségi évében, aztán a MOME animációs szakára adtam be a jelentkezésem.

Hogy kell elképzelni egy ilyen képzést?

Van az alapképzés, amely elég praktikus tudást ad, vagyis sokféle technikát próbálunk ki, és minden félévben van gyakorlat, ahol mindig új technikával dolgozunk. Aztán a harmadik év végén készíteni kell egy saját filmet ? ekkor már te döntöd el, hogy milyen technikát szeretnél használni. Ez nagyon jó volt, de én a master-t szerettem a legjobban, mert ott már mér tényleg alkotóként tekintenek rád. A mesterképzés alatt Bánóczki Tibor volt a mentorom, vagyis az a tanár, akivel folyamatosan konzultáltam és nagyon jól jártam vele. Ő iszonyatosan megérzi, hogy kinek merre kell elindulni. Mindenkiből ki tudja hozni a legjobbat és ez szuper érzés egy diáknak. Inspiráló volt, tényleg.

Volt lehetőség arra, hogy a diáktársakból kialakuljon egy alkotó közösség, egy alkotócsoport?

Nekem speciel nem az osztálytársaimmal alakult ez ki, de a válaszom igen. Az én esetemben az volt, hogy néhányan elutaztunk közösen, véletlenül úgy jött ki, hogy csak lányok, és nagyon összebarátkoztunk. Ott volt Bucsi Réka, Andrasev Nadja, Kreif Zsuzsi, Zétényi Bori és Bognár Éva Katinka. Rájöttünk, hogy jól elvagyunk együtt, csomót buliztunk, azóta pedig már dolgozni is szoktunk együtt.

Igen, ez látszik a Vulkánsziget stáblistáján is. Hogy néz ki nálad az alkotási folyamat? Először minden megszületik papíron, vázlatként?

Nálam elég szoros kölcsönhatásban van az írás és a rajzolás, tehát van, hogy először megírom a forgatókönyvet. De az igazából nem egy kőbevésett dolog, mert ahogy rajzolok, úgy jönnek még ötletek hozzá, melyeket aztán beleírok még a történetbe, és akkor így folyamatosan alakul és változik minden.

Úgy érzem, az írás is nagyon közel áll hozzád. Elképzelhető, hogy esetleg írsz majd egy forgatókönyvet vagy akár egy regényt?

Persze. Nagyon szeretek írni, a gimnáziumi és egyetemi évek alatt pedig rá is voltam erre kényszerítve, de magamtól nem ülök le megírni egy novellát vagy bármit. De amúgy szívesen tenném. Erről jut eszembe: a MOME-s lányokkal közösen készítjük a Zina képregényantológiát, ami kicsit írós.

Képregényantológia? Mióta csináljátok?

Nagyon régóta. Már az utazásunk alatt téma volt, hogy bele kellene vágni valamibe közösen. Azt tudtuk, hogy filmet csinálni iszonyat nehéz, ezért hezitáltunk, de amikor az egyik barátnőnk, Marjai Petra, aki Belgiumba járt mesterképzésre, hazajött, mondta, hogy ?na jól van, nem érdekel, csinálunk egy magazint, ez a határidő!?. Ő nagyon jól összefogja az egészet. Ez amúgy egy közös álom, egy szerelemprojekt, anyagi haszna nulla, de nem is az a célunk, hanem hogy együtt alkossunk.

Azt már lehet tudni, elárulni, hogy mi lesz a következő lépés, milyen filmet készítesz?

Igen, most pár hét múlva be is kell mutatnom Párizsban. Ez is kicsit elvontabban ábrázolja a dolgokat, egy anya-lánya viszonyról fog szólni. Egyelőre még az munkacíme, hogy Citrom és márvány, és itt is igyekszem asszociatívan elmesélni a történetet.

A Vulkánsziget című film előzetese itt tekinthető meg, Lovrity Anna Katalin Passionpather című alkotása pedig itt látható.

Készítette: Tóth Eszter