Lassú turizmus Bükkalján

Hogyan működhet napjainkban a lassú turizmus? Milyen értékeket őrizhet egy Eger melletti község? A noszvaji Szilvanapon jártunk, és megkerestük a hamisítatlan bükkaljai hangulat eredőjét a helyi kultúrpajtában.

Noszvajon a Gazdaház, a helyi tájház udvarán álló kultúrpajtában már évek óta szerveznek változatos tematikájú, közösségformáló programokat, hogy a helyiek és a vendégek megismerhessék a kis bükkaljai település kultúráját, értékeit, megtanulhassák hagyományait. Az itteniek a fenntartható, lassú turizmus hívei: nem tömegeket szeretnének vonzani, hanem az érdeklődőket megtalálni, megtartani. Az itt dolgozók azt szeretnék, ha a látogatók mindig vinnének magukkal valamit a lelkükben a közösség kultúrájából, helyiek és nem helyiek is.

További információk és programok itt.

Ez is érdekelheti

Kezdődik a Református Művészeti Iskolák IV. Kárpát-medencei Találkozója

Negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozóját, ahol a diákok a művészet eszközeivel fejezhetik ki hitüket és tehetségüket. A november 20–23. között zajló eseményen közel négyszáz diák és pedagógus vesz részt több mint húsz intézményből.

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.

Doni unokatestvére lehetett a füzesabonyi szarmatának

Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.

Nemzeti ünnepünk fesztiválkoszorúban

Az egész Kárpát-medencében látványos és hangulatos programsorozat öleli körbe első szent királyunk és az államalapítás ünnepét a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatában. Egy tucat fesztivál ígér felejthetetlen élményeket egészen a nyár végéig, ebből válogattunk a teljesség igénye nélkül.