Lázár Ervin program MTI.jpg

A Lázár Ervin Programban 237 produkció valósulhat meg a következő tanévben

A 2024/2025-ös tanévben a Lázár Ervin Program lebonyolítását a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ közösen látja el. A nyertes előadásokról július 16-án született döntés.

A kormány által 2019-ben életre hívott Lázár Ervin Program célja, hogy az előadó-művészeti produkció élménye – szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül – minden köznevelésben részt vevő, általános iskolás korosztályú diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen. Az elmúlt öt év tapasztalatait figyelembe véve a szeptemberben kezdődő tanévben megújul a Lázár Ervin Program.

A bírálóbizottság döntésének értelmében 156 alkotó 237 produkciója valósulhat meg a Lázár Ervin Programban a 2024/2025 tanévben. Július 19-ig kiértesítik a jelentkezőket, akiknek július 31-ig kell feltölteniük az előadások lehetséges időpontjait a szeptember 23. és december 20. közötti időszakra vonatkozóan. Ezt követően a Déryné Program a beérkezett adatokat átadja a Klebelsberg Központnak, amely tájékoztatja a tankerületeket. Az iskolák a KRÉTA rendszeren keresztül jelentkezhetnek az előadásokra.

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója azt fogalmazta meg célként, hogy minél több gyermek részesülhessen minőségi kulturális élményben. Hisz abban, hogy a kulturális nevelést már egészen fiatalon el kell kezdeni, ehhez pedig kiváló lehetőséget biztosít a Lázár Ervin Program.

Ez is érdekelheti

KIM: folytatódik a Lázár Ervin Program

A kormány számára kiemelten fontos, hogy az általános iskolás korosztály számára minőségi és értékalapú kulturális szolgáltatásokat biztosítson szervezett keretek között. Ennek érdekében a 2024/2025-ös tanévben is folytatódik a Lázár Ervin Program.

Több mint hetven program várja az érdeklődőket a Déryné Fesztiválon

Több mint hetven ingyenes program, koncertek, színházi előadások, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket öt nap alatt 11 helyszínen a Déryné Fesztiválon, amelyet Sátoraljaújhelyen tartanak július 17. és 21. között.

Egyéves a Déryné Program középiskolásoknak szóló, KultUp sorozata

Egy éve indult el a Déryné Program KultUp Belenősz a kultúrába! elnevezésű, középiskolásoknak szóló rendezvénysorozata, amelynek 83. témanapját kedden Simontornyán, a Vak Bottyán Gimnáziumban tartották.