Kis Domonkos Márk
A Lóci játszik és Bogányi Gergely is ott lesz a Déryné Fesztiválon
Öt napon át tizenkét helyszínen, több mint hetven ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.
Papp Lacinak állít emléket a Déryné Társulat új produkciója
Újabb ősbemutatóra készül a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A Bajnokok Bajnoka című előadás a legendás háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, Papp Lászlónak állít emléket. A premier november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulóján lesz a Déryné Központban.
A Déryné Társulat az Esterházy-palotában vendégeskedett
Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának: szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az Álmaimban Déryné című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.
A Lázár Ervin Programban 237 produkció valósulhat meg a következő tanévben
A 2024/2025-ös tanévben a Lázár Ervin Program lebonyolítását a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ közösen látja el. A nyertes előadásokról július 16-án született döntés.
Több mint hetven program várja az érdeklődőket a Déryné Fesztiválon
Több mint hetven ingyenes program, koncertek, színházi előadások, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket öt nap alatt 11 helyszínen a Déryné Fesztiválon, amelyet Sátoraljaújhelyen tartanak július 17. és 21. között.
Egyéves a Déryné Program középiskolásoknak szóló, KultUp sorozata
Egy éve indult el a Déryné Program KultUp Belenősz a kultúrába! elnevezésű, középiskolásoknak szóló rendezvénysorozata, amelynek 83. témanapját kedden Simontornyán, a Vak Bottyán Gimnáziumban tartották.
Távozik a Váci Dunakanyar Színház vezetője
Február 29-én közös megegyezéssel szűnik meg Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgatói megbízatása.
Megújult a Váci Dunakanyar Színház
A Váci Dunakanyar Színház 345 millió forint kormányzati támogatással újult meg, amelyet november 4-én adott át a közönségnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató. Többek között megújult a nézőtér, kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek.
Vár a VéNégy fesztivál!
A magyar V4-elnökség átadása alkalmából június 29-én ünnepi díszelőadással, közép-európai cirkuszművészeti kavalkáddal veszi kezdetét a 6. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelynek keretében július 5. és 8. között színes programok várják a közönséget. A fesztivál június 5-ei sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: nagy öröm, hogy a fiatalokat is megszólítja a rendezvény.