Körszálló fortepan.jpg

Lebontják Budapest egyik ikonikus épületét

Statikai okok miatt elbontják a Szrogh György tervezte Körszállót, majd csaknem eredeti formájában visszaépítik. A bontás a térelosztó falak áthelyezése miatt is szükséges, a szálló 280 szobájából ugyanis 47  lakást alakítanak ki.

A hírt az Építészfórum vette észre a városnéző túrákat szervező UrbFace Facebook-oldalán.

A bejegyzés alapján a szerződés szerinti megrendelő, a Blue Urban Elegant Kft. és a Közti mint generálkivitelező a befogadó lepényépületet felújítja, és négy szinten fedett parkolókat, több mint kétezer négyzetméternyi kereskedelmi területet, illetve három wellness-blokkot alakítanak ki, amelyeket tetőkertekkel és teraszokkal fednek be.

A bejegyzés szerint a Szrogh György tervezte körtornyot lebontják ugyan, de csaknem eredeti formájában vissza is építik. Erre a lépésre nemcsak statikai okok miatt van szükség, hanem a térelosztó falak áthelyezése miatt is.

A tervek szerint a magépület aljában egy 97,16 négyzetméteres bérbe adható területet, 33,6 négyzetméteres lounge-ot, 305 négyzetméteres lobby termet, egy 15,9 négyzetméteres recepciót és büfét, két irodát, informatikai szobát, illetve gépészetnek fenntartott szobákat alakítanak majd ki. A szálloda 280 szobájából 47 darab lakást alakítanak ki. 5 darab 70 négyzetméteres egy hálószobást, 21 darab 105 négyzetméteres két hálószobást, 13 darab 141 négyzetméteres 3 hálószobást, 4 darab 153 négyzetméterest, valamint a 16. és 17. emeleten két 153 négyzetméteres és két 192 négyzetméteres luxuslakást alkakítanak ki.

Az épület a II. kerületi helyi védelem alatt áll, és szerepel a Magyar Építőművészek Szövetsége oldaláról elérhető, veszélyeztetett hatvanas-hetvenes évekbeli épületeket felvonultató Magyar Modern adatbázisában.

Ez is érdekelheti

Moholy-Nagy László a 20. század legnagyobb magyar polihisztora

Óriási hatású képzőművész, aki egyszerre volt fotográfus, ipari formatervező, konstruktivista festő, a kísérleti filmek úttörője és a Bauhaus-iskola kiemelkedő tanára. Neve mindenhol a világon nyelvtörőnek számított, ma már egyetem viseli, és a világ legfontosabb modern múzeumaiban futhatunk bele.

Hírmozaik – február 03.

Újabb sztárfellépők a Szigeten, Berlinben lesz Mundruczó Kornél új filmjének világpremierje, és ismét Budapesten fúj a 78 éves Ian Anderson.

Hírmozaik – február 2.

Máté Gábor nem működik közre a Katona József Színház új produkcióiban, sikerrel zárult a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a dalai láma is Grammy-díjas, legendás magyar vonósok előtt tiszteleg a Fesztivál Akadémia.

Kiállítóhely és kutatóközpont is lesz a debreceni Természettudományi Múzeum

Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. A debreceni épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz.