A legjobbat kell kihozni a zenészekből

A Zrínyi-emlékév kapcsán rendezett nagyszabású koncert karnagya volt. Hogyan emlékszik vissza a produkcióra?

Az irodalomban és a zenében, aki igazán ismert, az a dédunoka, a köl­tő-hadvezér Zrínyi Miklós. Első pillanatban azt hittük: a szigetvári hősről kevés mű szól. Szerencsére ez nincs így, különösen a zenében. A legfonto­sabb elem az volt, hogy megkértük Vajda János Kossuth-díjas zeneszerzőt, írjon kantátát. Úgy gondoltuk, ezen a kerek évfordulón azt, miként gondol­kodunk Zrínyiről a zenében, egy kortárs szerző tudja elmondani ? ahogy a 350. évfordulón Dohnányi Ernő tudta. Ezért választottuk az ő Zrínyi-nyi­tányát a Vajda-kantáta mellé, középre pedig valami olyasmit, amely ugyan nem kapcsolható szorosan a szigetvári hőshöz, de a költő Zrínyihez és a korhoz igen: ezért esett a választás Kodály Zoltán Zrínyi-szózatára, melyet a költő Az török áfium ellen való orvosság című soraira írt. Én a Honvéd Férfikart, a Budapesti Stúdió Kórust és a Pannon Filharmonikusokat vezé­nyeltem. Két szólista működött közre: Fekete Attila a Zrínyi-kantátában és Szegedi Csaba a Kodály-műben.

Már több évtizede él a hivatásának, de nem mindig karnagynak készült.

Először zongora szakra felvételiztem, de azt mondta a konzervatórium akkori igazgatója, hogy nem tudnak felvenni ? ám felajánlotta: a győri tanárképző zongora szakára viszont igen. Egy 17 éves fiú teljes öntudatával azt válaszol­tam neki: már pedig én a Liszt Ferenc térre, a Zeneakadémiára fogok járni. Az akkori esztergomi zeneiskolai tanárom, Szabó Tibor ? aki később a Bartók-konzervatórium igazgatója lett ? megkérdezte: miért nem próbálom meg a karvezetés szakot. Azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de nagyon megtetszett, hogy dirigálni lehet. A zongorázás adott volt. Má­sodszorra felvettek karvezetés szakra, ami óriási riadalmat váltott ki a családban: ugyanis csupa ?rendes? ember volt nálunk, orvosok, pedagógusok, ez pedig nem komoly szakma ? mondták? Még az első zongoratanárom is le akart beszélni róla.

Szerencsére nem sikerült. Hogy látja: mi kell ahhoz, hogy valaki jó karmester legyen?

Legyen jó hallása, stílusismerete, elképzelése az adott darabról és pedagógiai érzéke. Ez utóbbira min­den olyan szakmában, ahol emberekkel kell bánni, szükség van, hiszen kitűnő kollégákkal állok szem­ben, akik legalább ugyanannyit tudnak a zenéről, mint én, de meg kell győznöm őket, hogy az adott pillanatban az én elképzelésem a mérvadó. Ez nem könnyű. Többféle recept van rá: van, aki határozott agresszióval éri ezt el, mint például Toscanini, akitől féltek, mint a tűztől. Én azonban a meggyőzésben hiszek ? de időnként kell a kemény határozottság is. Figyelembe kell venni, hogy ezek társas művésze­tek, a legjobbat kell kihozni a zenészekből és egymásból.

Ha kíváncsi vagy a cikk folytatására, keresd a boltokban a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Alkotóművészet 2016 című kiadványát!

Az interjút készítette: Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond