Lehet próféta? - KURTÁG 85

Ha van világpolgár, Kurtág György az. Övé az egész világ, befogadta és büszke rá sok-sok ország. 1926. február 19-én született Lugoson. Temesváron tanult, majd 1946-tól, amikor Budapestre költözött, a Zeneakadémián kilenc év alatt három diplomát szerzett: zongora, kamarazene és zeneszerzés szakon. Aztán sorra érkeztek az ösztöndíjak, mesterkurzusok, többéves munkák külföldön, és nem kétlaki, de soklaki életet kezdett, míg 2002-ben végleg Franciaországban telepedett le. Számos külföldi művészeti akadémia tiszteletbeli tagja. Noha itthon minden díjat megkapott, amit lehet, külföldi kitüntetéseinek, elismeréseinek listája ma már jóval hosszabb. Mint ahogy munkásságát is jobban ismerik és elismerik, neve jobban cseng Párizsban, New York-ban, Berlinben, Bécsben, mint itthon. Ma a világon a legrangosabb élő zeneszerzőként tartják számon, akinek koncertjei közel egy éven át megtöltötték New York és Washington rangos termeit 2009-ben, amikor a Magyar Kulturális Évad az ő tevékenységét állította középpontjába. Itthon óvatosan suszterolnak be néha bátrabb karnesterek egy-egy Kurtág-művet a jobban csúszó, megszokott alaprepertoárba. Megint igaz, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában?

Mindenesetre 85. születésnapját délután és este két koncerttel ünnepelték a Művészetek Palotájában sok baráttal, pályatárssal. Akik e hangversenyeken jelen voltak - zömmel a magyar zenei élet résztvevői -,  hallhatóan és láthatóan képesek arra, hogy felmérjék Kurtág György korszakos nagyságát. Délután az Üvegteremben Jelek, játékok, üzenetek ? vonósokra, cimbalomra, klarinétra és zongorára címmel Csalog Gábor, Kemenes András és a Ludium együttes játéka adta meg a felütést. Az esti program csupa emblematikus Kurtág-mérföldkőből és előadóból állt.
A boldogult R. V. Truszova üzenetei szopránhangra és kamaraegyüttesre Dalos Rimma verseire című ciklusát 1981-ben mutatta be az Ensemble Intercontemporain Párizsban Csengery Adrienne előadásában. A rejtélyes R.V. Truszova nem más, mint Rimma Vlagyimirovna Truszova. Kurtág már Dalos Rimmaként ismerte meg őt a Hungarotonnál, amikor lemezét, a Bornemisza Péter mondásait fordította. Amikor Kurtág megtudta, hogy Rimma verseket ír, meghallgatott néhányat fordításában, majd megtanult oroszul, hogy jobban érezze azok dallamát, ritmikáját. Nincs ebben semmi rendkívüli, ha róla van szó. A klasszikusokat eredetiben olvasó és számos nyelven beszélő zeneszerző gyakran fordul irodalmi alapanyaghoz, így az Ahmatova-daloknál is. Az említett 2009-es magyar kulturális évad a Magyar ünnep című kéthetes koncertsorozattal kezdődött a Carnegie Hallban, ennek keretében hangzott el először az Anna Ahmatova verseire komponált ciklus teljes verziója, hiszen azt Kurtág csak decemberben fejezte be. 11 évvel korábban kezdte el írni a ciklust Natalja Zagorinszkaja énekesnőnek, aki azonban évekre elvesztette a hangját, "így én is elvesztettem egy kicsit a kedvemet, aztán újból énekelt, gyönyörűen, akkor folytattam". Felesége, Kurtág Márta szerint "ez az énekesnő egy természeti tünemény, egészen különleges valaki, nagy tragika, azt énekli, amit érez, külsőség nélkül". Mint a komponista megjegyezte, "ennél többet nem kívánhat egy szerző". Kuriózumként a mai koncerten mindkét ciklust Natalja Zagorinszkaja énekelte. Ritkaság, hogy egy mű múzsáját mi is hallhatjuk. Ezúttal megadatott.  A Kurtág-dalok énekléséhez tökéletes dikció kell, hihetetlen hangterjedelem és mindent uralni tudó technika. Natalja Zagorinszkaja mindennek tökéletesen birtokában van. Produkciója fenomenális volt minden tekintetben, ugyanakkor lenyűgözően puritán. A karcos, határokat feszegető, hangi korlátokat nem ismerő ciklusok minden kihívásának tökéletesen megfelel.

A két dalciklus között Vékony Ildikó Kurtág Szálkák című művének utolsó tételét játszotta felvételről, majd Szalai András szólaltatta meg a Vékony Ildikó emlékére című népdalszerű, leheletfinom, fájdalmasan a semmibe enyésző, csupán ujjal pengetett cimbalom-darabot. A kiváló UMZE Kamaraegyüttest e produkciókban Eötvös Péter vezényelte, aki sok évtizede dolgozik Kurtág Györggyel. Nála hozzáértőbben talán senki nem nyúl az oeuvre-höz..  

Nem sokkal a Játékok komponálása után (egyik kulcsműve az 1973-76 között megjelent, Játékok zongorára című, négy füzetből álló sorozat,  Bartók Mikrokozmoszához hasonló zongoraiskola) Kurtág valami hasonlóba kezdett, ezúttal gitárra komponálva, de később visszavonta azt. Viszont ez a kísérlete ihlette a Grabstein für Stephan (Stephan síremléke) című művét gitárra és együttesre. (Stephan Stein annak a Marianne Stein pszichológusnak a férje volt, egyben Kurtág tanára, aki segített neki megtalálni zeneszerzői filozófiáját.) A mű a váratlanra, meglepetésre, sokkolóra épít, a meglepetés akusztikai és lelki hatásaira. Egy alkalommal Kurtág felesége és fia hazaérkezett a látszólag üres lakásba, amikor hirtelen Kurtág Beethoven-játéka csendült fel. Az akkori összerezzenés, a nemvártság a meghatározó elemei ennek a darabnak. Ettől a ponttól a Concerto Budapest vette át a zenekari játékot Keller András vezényletével.  Elena Casoli gitárjátéka hihetetlenül finom hangzással indította a művet, ami innen emelkedett dús hangzásokba, váratlan akkordokba, dinamikai mozgásokba, az előadók egymásra figyelő, összpontosított játékába. A zenekar ebben és a következő darabban is az egész teremben, kisebb csoportokra szétosztva helyezkedett el, behálózva a terem számos sarkát és szintjét, így sztereo hangzásba fonva a közönséget, ami egészen szokatlan élmény élő hangversenyen.

Még markánsabban volt jelen ez az elhelyezkedés az Op.27 No.2 (Kettősverseny) című darabnál, ahol zongorán Csalog Gábor, gordonkán Nicolas Altstaedt nyújtott remek teljesítményt. A Concerto Budapest kiválóan egészítette ki a két szólóhangszert, olyan magától értetődő profizmussal szólaltatva meg a darabot, ami két évtizeddel korábban, a darab születésekor az akkori zenekarok számára még elképzelhetetlen volt.