Lekólázva - EGYÜTT AZ ÉG ALATT

Boldogok, akik az Együtt az ég alatt című német film felénél sürgős telefonhívást kapnak, és el kell hagyniuk a mozitermet. Boldogok, akik ugyanekkor magukra öntik a kólát, és dühösen távoznak. (És persze boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, de ez már egy másik kérdés.) A telefonnal hadonászós és a kólafoltos jegyvásárlók ugyanis egy remek filmet láttak, és otthagyták a többieket a bajban. A bajban, ami épp a film második felében kezdődik.

Eleinte olyan, mintha egy boldog pár életét látnánk: fiatalok, szeretik egymást, a férfi doktorija kiválóan sikerült, és állást is ajánlottak neki Marseille-ben. Csak amikor a mindig napfényes francia városba érkezve a férfi munkába állás helyett se szó, se beszéd, öngyilkos lesz, akkor tűnik fel, hogy talán mégsem volt minden teljesen rendben. Olyannyira, hogy mikor Martha tudatná a szomorú hírt a férje témavezetőjével, kiderül: a professzor utoljára három-négy éve hallott a férfi felől, és akkor se sokat. Csak annyit tudni róla: az egyetemről rég kiiratkozott, a doktori dolgozat is csak alibi volt a nem is gyanakvó feleség számára.

Nem csoda, hogy Martha sokkos állapotba kerül ? s ezt az őt játszó, pokolian tehetségesnek tűnő, de Magyarországon gyakorlatilag teljesen ismeretlen Sandra Hüller ezernyi árnyalattal, minden túlzástól és kiszámíthatóságtól mentesen, remek arcjátékkal és hangsúlyozással jeleníti meg a rendkívül hiteles és visszafogott forgatókönyv nyomán. ?Alá szeretném írni a papírokat még most, mielőtt valójában felfognám, hogy mi történt, mert akkor már nem fog menni? ? mondja Martha a rossz hírt közlő rendőrnek: talán lehetetlen ennél jobban összesűríteni és megértetni a gyásszal járó ezernyi komplikált érzelmet. Ezt az érdekes lélektani ívet folytatja Martha zavarodottság- vagy megőrülés-története is, amikor férjeként kezdi el kezelni azt a férfit, akivel az egyetemen találkozik, és aki ugyanúgy simítja félre a haját, mint annak idején a férje.

Hogyan kristályosodik ki ezután Martha számára, hogy mi a valóság, és mi nem az? Hogyan kezeli az új férfi a helyzetet, miután rájön a nő valós érzéseire? Hogyan heveri ki a nő a gyászt, vagy hogyan uralkodik el rajta véglegesen? Ezek azok a rettentő izgalmas kérdések, amelyekre Jan Schomburg nem akart vagy nem tudott választ adni, így inkább hirtelen lezárta a filmet egy nem rejtélyes vagy kétértelmű, hanem semmitmondó, problémakerülő huszárvágással.

Lehet, hogy maga a rendező volt az, akinek a filmforgatás felénél az ölébe ömlött a kóla, és aki emiatt szitkozódva hazarohant?