Lenyűgöző – Simó Annamária az Offstage harmadik epizódjában
Simó Annamária énekes, gitáros, billentyűs, dalszerző Tícia vendége a Hajógyár és a Petőfi Kulturális Ügynökség Offstage című sorozatának harmadik részében, ahol nemcsak válaszol a feltett kérdésekre, de elő is adja néhány dalának akusztikus változatát a dégi Festetics-kastélyban.
Az erdélyi születésű Simó Annamáriát 2017-ben az Erdély Legszebb Dala tehetségkutató verseny megnyerése tette szélesebb körben ismertté. Zenei világában a népzenei gyökerek, a modern pop és a világzenei hatások találkoznak, dalai gyakran az emberi kapcsolatokról, érzelmekről és személyes történetekről szólnak. Pályája során több neves magyar zenésszel dolgozott együtt, és olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a Közel az égbolt, az Egyetlenegy és a Csak az életemet. Első önálló nagykoncertjét A csodák ösvényén címmel tavaly decemberben adta a Magyar Zene Házában, többek között Pál István Szalonna, Rakonczai Viktor és Sipos Péter közreműködésével.
Az Offstage harmadik részében a Vonal emberke, a Lenyűgöző és a Nene, babám című szerzeményeit hallhatjuk, a dalok között pedig elmeséli, hogy mivel szokták jutalmazni gyerekkorában a Szép Magyarország című dal elénekléséért, hogy mi volt az első szerzeménye, hogy melyik Demjén Ferenc-dalnak szeretne lenni a szerzője, hogy milyen visszajelzéseket kaptak a szerzeményei a rajongóitól, hogy milyen szerepe van dalszerzői pályafutásában Müller Péter Sziáminak, hogy miért érzi különösen közel magához a Lenyűgöző című dal szövegét, illetve, hogy változtatna-e valamit, ha újrakezdhetné a zenei karrierjét.