A Leopold Bloom Award finalistáinak munkái a Q Contemporaryban

Szokás szerint igen erős volt az idei Leopold Bloom képzőművészeti díj jelöltjeinek listája. A döntősök – Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor, Szabó Eszter – hangja egészen friss, érett és rendkívül inspiratív. Erről magunk is meggyőződhetünk a Q Contemporary Gallery 3 kiállítóterében, ahol a pályamunkáik láthatók.

A térbe lépbe először Szabó Eszter, a Leopold Bloom-díj nyertesének munkája tekinthető meg.

A Széphercegnő többcsatornás videóinstalláció, amelyet Mosonyi Alíz Szép hercegnő című meséje inspirált. A történet hőse egy szekrényben él, és két tulipán folyamatosan a fülébe sugdossa a parancsait: „Állj egyenesen! Ne izegj! Ne szürcsölj! Ne kapkodj! Ne nevess!” Végül a hercegnőnek elege lesz ebből, és kimászik a szekrényből, hogy a saját kezébe vegye a sorsát.

Szabó Eszter munkája hét rövid videóból áll. Mindegyik olyan népmesékből építkezik, amelyek felforgatják a generációk óta belénk nevelt nemi szerepeket, amelyek még ma is intenzíven jelen vannak a gyermekirodalomban.

A videókon maga a Széphercegnő jelenik meg Szabó Eszter saját festményén, amely Lucas Cranach festőművész 16. századi, Anna Cuspinianról készült portréjának kortárs újraértelmezése. Ám míg az a szangvinikus alkat megtestesítője, aki színt visz az életbe, Szabó Eszter figurája a videókon éppen elemeire hullik. Fáradtan bolyongó nőt látunk, aki a társadalom, a külvilág, a mindennapok által rárótt terheket cipeli, súlyuk alatt meggörnyed és szétesik. Nem képes kimászni abból a bizonyos szekrényből, amelyben a tulipánok sugdosnak neki, emiatt fokozatosan elveszíti a kontúrjait, semmissé lesz.

Nagyon izgalmassá teszi ezt a munkát, hogy a videók ugyan mellőznek mindenféle narratívát, a befogadóban mégis megteremtődik a figura története. Az alakhoz sorsot képzelünk hozzá, és szinte tapintjuk a küzdelmeit, empátiát érzünk iránta. Látjuk a dühét, érezzük a tehetetlenségét, a kimerültségét, ám nem tudunk rajta segíteni. Ez a mű azt is világossá teszi, hogy mindannyian csak a saját sorsunkért vagyunk felelősek. Másokról nem vagyunk képesek leoldani a korlátozó láncokat: az egyénnek magának kell összeszednie széthullott darabkáit, hogy képes legyen kilépni abból a bizonyos szekrényből.

Balázs Nikolett munkáinak izgalmát az anyaghasználatuk adja: az alkotó (ipari) hulladéknak tekintett anyagokból, szegényes tárgyakból építkezik.

Lenézett, alulértékelt, kidobásra szánt anyagokat használ újra és helyez műtárgyi pozícióba. Új életet lehel abba, amit más eldobandónak ítél. A művek értelmezési tengelye a kisebb munkáit és a két teret összekapcsoló Anyagkapu. A helyspecifikus installáció modulszerűen, különböző anyagokból építkezik, amelyek nem mindegyike természetes, együtt mégis organikus érzetet kelt. A purhab, a kőlapszerű, olajfolthatású felületek és a textilek természet vájta barlangot juttatnak eszünkbe, míg a kapuszárnyak felső harmadai, a réz- és aranyszínű elemek szakralitással töltik meg a művet, és egy templom ajtajára emlékeztetnek. 

A kapu két szárnya között látunk rá a Hozzávalók című műre, amely a kapuval együtt szárnyas oltárt idéz. A Hozzávalók körformája úgy hat, mintha az agyagszerű matériából kiáradna az összegyűrt, megfestett vászon. A formátlan anyag átlényegül, „emberivé lesz”. A körforma erős szimbólum, ebben az összefüggésben a petesejtre és a magzatburokra is utalhat. A vörös színről a vérre asszociálunk, ami e mű esetében a termékenység, a születés szimbólumaként is értelmezhető (ez esetben az Anyagkapu a széttárt női lábak jelképe is). De nemcsak ez a munka, hanem a többi is erősen előhívja a nőiség kérdéskörét, és a Fészek is a születés, az anyaság fogalmaihoz köthető.

Farkas Roland a társadalmi egyenlőtlenségeket és az emberi értékeket vizsgálja. Itt kiállított projektjében a késő kapitalista társadalom monetáris alapú értékrendjét analizálja.

Farkas ironikus reflexiókat fogalmaz meg a mai globalizmusról, a tőke válságáról. Művészi eszköze maga a bankjegy, a gazdasági rendszer szimbóluma, ami az ő munkáiban ironikus szemléltetőeszközként jelenik meg. Change című videójában a művész pénzváltó odisszeába kezd: tízezer forintot vált fel újra meg újra különböző európai valutákra, míg fokozatosan el nem veszti értékének háromnegyedét. A megmaradt pénzt afrikai, majd dél-amerikai valutákra cseréli, míg végül már csak a töredéke marad a kiinduló összegnek.

A Whitewash a művészet kereskedelmi és szellemi értéke közötti radikális különbséget ábrázolja. A lightboxokban lemosott bankjegyeket láthatunk, amelyek a festék kioldásával egyszerű tárgyakká alakulnak át, majd átfestésük révén műtárgyak születnek. Leértékelődés, majd értékteremtés történik.

Koós Gábor munkái a megőrzésről szólnak.

Mint ő maga fogalmaz: „Számomra fontos témákat, tárgyakat és helyeket rögzítek és dokumentálok. Ez a módszer a naplóíráshoz hasonlít, és egy utazásból született. (…) Először voltam távol és egyedül, ezért nagyon fontossá vált számomra az élményeim rögzítése.” A direkt nyomtatás frottázstechnika alkalmazásával rögzíti az őt körülvevő terek, emberek és tárgyak lenyomatait, és egymásra halmozza őket. Így művészkönyv, napló jön létre, amit Koós személyes emlékezetének is tekinthetünk.

A teret Mountaineering című fametszet-installációja uralja: a hegymászás élményét nagy méretű fametszetben konzerválta, majd a dúcból elkészítette a nyomatot. A xilográfia ugyan sokszorosító technika, ám Koós egyedi nyomatokat készít, a dúcot és a nyomatot pedig egységként kezeli, ezzel az eredeti és másolat problémájára is reflektálva. 

Kocsi Olga Időlenyomat című munkája is különböző rétegekből épül fel, éppúgy, mint Koós „naplója”.

Kocsi kiindulópontja Michelangelo cascinai csataábrázolása: csavarodó, heroikus férfialakjai mozdulatainak hullámzása. Ezt a vázlatot bontja fel, a különféle alakokat pedig üveglapokra vetíti. Az elkészült kompozíciókat egymásra helyezve hozza létre a művet, amely már nem az eredeti téma rögzítésére, hanem a pózok változatosságára, a mozgás leképezésére fókuszál. A különböző rétegek egy adott mozdulatsor, tánc időben kibontakozó folyamatát vizualizálják. Az egymásra vetülő testek egybemosódnak, így a mozdulatsor végül egyetlen összefüggő és kibogozhatatlan halmazzá áll össze.

Kocsitól Arany nyúl című emblematikus műve is látható a kiállításon, akárcsak azok a munkái, amelyek összemossák a privát és a nyilvános tereket. Izgalmasak azok a „szentképei” is, amelyeken Holy Olgaként szerepel. Ezzel a branddel a transzcendenciát hozza játékba. Unortodox helyzeteket teremt, amelyek egyszerre döbbentik meg a befogadót és csalnak mosolyt az arcára.

A Leopold Bloom Award finalistáinak kiállítása november 14-ig látható a Q Contemporaryban.

Nyitókép: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu