Szokás szerint igen erős volt az idei Leopold Bloom képzőművészeti díj jelöltjeinek listája. A döntősök – Balázs Nikolett, Farkas Roland, Kocsi Olga, Koós Gábor, Szabó Eszter – hangja egészen friss, érett és rendkívül inspiratív. Erről magunk is meggyőződhetünk a Q Contemporary Gallery 3 kiállítóterében, ahol a pályamunkáik láthatók.

A térbe lépbe először Szabó Eszter, a Leopold Bloom-díj nyertesének munkája tekinthető meg.

A Széphercegnő többcsatornás videóinstalláció, amelyet Mosonyi Alíz Szép hercegnő című meséje inspirált. A történet hőse egy szekrényben él, és két tulipán folyamatosan a fülébe sugdossa a parancsait: „Állj egyenesen! Ne izegj! Ne szürcsölj! Ne kapkodj! Ne nevess!” Végül a hercegnőnek elege lesz ebből, és kimászik a szekrényből, hogy a saját kezébe vegye a sorsát.

Szabó Eszter munkája hét rövid videóból áll. Mindegyik olyan népmesékből építkezik, amelyek felforgatják a generációk óta belénk nevelt nemi szerepeket, amelyek még ma is intenzíven jelen vannak a gyermekirodalomban.

A videókon maga a Széphercegnő jelenik meg Szabó Eszter saját festményén, amely Lucas Cranach festőművész 16. századi, Anna Cuspinianról készült portréjának kortárs újraértelmezése. Ám míg az a szangvinikus alkat megtestesítője, aki színt visz az életbe, Szabó Eszter figurája a videókon éppen elemeire hullik. Fáradtan bolyongó nőt látunk, aki a társadalom, a külvilág, a mindennapok által rárótt terheket cipeli, súlyuk alatt meggörnyed és szétesik. Nem képes kimászni abból a bizonyos szekrényből, amelyben a tulipánok sugdosnak neki, emiatt fokozatosan elveszíti a kontúrjait, semmissé lesz.

Szabó Eszter: Széphercegnő
Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Nagyon izgalmassá teszi ezt a munkát, hogy a videók ugyan mellőznek mindenféle narratívát, a befogadóban mégis megteremtődik a figura története. Az alakhoz sorsot képzelünk hozzá, és szinte tapintjuk a küzdelmeit, empátiát érzünk iránta. Látjuk a dühét, érezzük a tehetetlenségét, a kimerültségét, ám nem tudunk rajta segíteni. Ez a mű azt is világossá teszi, hogy mindannyian csak a saját sorsunkért vagyunk felelősek. Másokról nem vagyunk képesek leoldani a korlátozó láncokat: az egyénnek magának kell összeszednie széthullott darabkáit, hogy képes legyen kilépni abból a bizonyos szekrényből.

Balázs Nikolett munkáinak izgalmát az anyaghasználatuk adja: az alkotó (ipari) hulladéknak tekintett anyagokból, szegényes tárgyakból építkezik.

Lenézett, alulértékelt, kidobásra szánt anyagokat használ újra és helyez műtárgyi pozícióba. Új életet lehel abba, amit más eldobandónak ítél. A művek értelmezési tengelye a kisebb munkáit és a két teret összekapcsoló Anyagkapu. A helyspecifikus installáció modulszerűen, különböző anyagokból építkezik, amelyek nem mindegyike természetes, együtt mégis organikus érzetet kelt. A purhab, a kőlapszerű, olajfolthatású felületek és a textilek természet vájta barlangot juttatnak eszünkbe, míg a kapuszárnyak felső harmadai, a réz- és aranyszínű elemek szakralitással töltik meg a művet, és egy templom ajtajára emlékeztetnek. 

Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

A kapu két szárnya között látunk rá a Hozzávalók című műre, amely a kapuval együtt szárnyas oltárt idéz. A Hozzávalók körformája úgy hat, mintha az agyagszerű matériából kiáradna az összegyűrt, megfestett vászon. A formátlan anyag átlényegül, „emberivé lesz”. A körforma erős szimbólum, ebben az összefüggésben a petesejtre és a magzatburokra is utalhat. A vörös színről a vérre asszociálunk, ami e mű esetében a termékenység, a születés szimbólumaként is értelmezhető (ez esetben az Anyagkapu a széttárt női lábak jelképe is). De nemcsak ez a munka, hanem a többi is erősen előhívja a nőiség kérdéskörét, és a Fészek is a születés, az anyaság fogalmaihoz köthető.

Farkas Roland a társadalmi egyenlőtlenségeket és az emberi értékeket vizsgálja. Itt kiállított projektjében a késő kapitalista társadalom monetáris alapú értékrendjét analizálja.
Farkas Roland: Change 2010–2019
Forrás: rolandfarkas.blogspot.com

Farkas ironikus reflexiókat fogalmaz meg a mai globalizmusról, a tőke válságáról. Művészi eszköze maga a bankjegy, a gazdasági rendszer szimbóluma, ami az ő munkáiban ironikus szemléltetőeszközként jelenik meg. Change című videójában a művész pénzváltó odisszeába kezd: tízezer forintot vált fel újra meg újra különböző európai valutákra, míg fokozatosan el nem veszti értékének háromnegyedét. A megmaradt pénzt afrikai, majd dél-amerikai valutákra cseréli, míg végül már csak a töredéke marad a kiinduló összegnek.

A Whitewash a művészet kereskedelmi és szellemi értéke közötti radikális különbséget ábrázolja. A lightboxokban lemosott bankjegyeket láthatunk, amelyek a festék kioldásával egyszerű tárgyakká alakulnak át, majd átfestésük révén műtárgyak születnek. Leértékelődés, majd értékteremtés történik.

Koós Gábor munkái a megőrzésről szólnak.
Koós Gábor „naplója”
Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Mint ő maga fogalmaz: „Számomra fontos témákat, tárgyakat és helyeket rögzítek és dokumentálok. Ez a módszer a naplóíráshoz hasonlít, és egy utazásból született. (…) Először voltam távol és egyedül, ezért nagyon fontossá vált számomra az élményeim rögzítése.” A direkt nyomtatás frottázstechnika alkalmazásával rögzíti az őt körülvevő terek, emberek és tárgyak lenyomatait, és egymásra halmozza őket. Így művészkönyv, napló jön létre, amit Koós személyes emlékezetének is tekinthetünk.

A teret Mountaineering című fametszet-installációja uralja: a hegymászás élményét nagy méretű fametszetben konzerválta, majd a dúcból elkészítette a nyomatot. A xilográfia ugyan sokszorosító technika, ám Koós egyedi nyomatokat készít, a dúcot és a nyomatot pedig egységként kezeli, ezzel az eredeti és másolat problémájára is reflektálva. 

Kocsi Olga Időlenyomat című munkája is különböző rétegekből épül fel, éppúgy, mint Koós „naplója”.
Kocsi Olga: Időlenyomat. Üvegobjekt (2019)

Kocsi kiindulópontja Michelangelo cascinai csataábrázolása: csavarodó, heroikus férfialakjai mozdulatainak hullámzása. Ezt a vázlatot bontja fel, a különféle alakokat pedig üveglapokra vetíti. Az elkészült kompozíciókat egymásra helyezve hozza létre a művet, amely már nem az eredeti téma rögzítésére, hanem a pózok változatosságára, a mozgás leképezésére fókuszál. A különböző rétegek egy adott mozdulatsor, tánc időben kibontakozó folyamatát vizualizálják. Az egymásra vetülő testek egybemosódnak, így a mozdulatsor végül egyetlen összefüggő és kibogozhatatlan halmazzá áll össze.

Kocsi Olga munkái
Fotó: Pavel Bogolepov

Kocsitól Arany nyúl című emblematikus műve is látható a kiállításon, akárcsak azok a munkái, amelyek összemossák a privát és a nyilvános tereket. Izgalmasak azok a „szentképei” is, amelyeken Holy Olgaként szerepel. Ezzel a branddel a transzcendenciát hozza játékba. Unortodox helyzeteket teremt, amelyek egyszerre döbbentik meg a befogadót és csalnak mosolyt az arcára.

A Leopold Bloom Award finalistáinak kiállítása november 14-ig látható a Q Contemporaryban.

Nyitókép: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu