Libanonban újranyit a bejrúti kikötői robbanás után bezárt múzeum

Egyéb

Pénteken újranyit Libanonban a 2020-as bejrúti kikötői robbanás után bezárt, modern és kortárs műalkotásokat kiállító Sursock Múzeum.

A helyi sajtó csütörtökön a nyitást máris a város újjászületése szimbólumaként üdvözölte, Karin el-Helu, a múzeum igazgatója szerint az eseményt „egész Bejrút ajándékának szánják.”

A libanoni főváros kikötőjében 2020 augusztusában több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe, ami több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsebesültek. A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná. A robbanás nyomán a kikötőtől nem messze lévő múzeum 70 százaléka rongálódott meg, a többi között beomlottak a belső mennyezetek, a múzeumban őrzött 180 tárgy közül pedig körülbelül 50 sérült meg. A helyreállítás két és fél évig tartott.


64706bbefe545a0263b1afb7.jpg
A Sursock Museum a 2020-as bejrúti kikötőben történt robbanás után. Fotó: AFP / Sursock Museum

A múzeumban kiállított tárgyak között van a ház egykori tulajdonosának, Nicolas Sursocknak a holland-francia Kees Van Dongen által festett portréja, s helyet kapnak benne huszadik századi libanoni festők és szobrászok munkái is. Sajtóbeszámolók szerint a múzeum egyik részében csütörtökön még kisebb munkálatok zajlottak. Egy festményt, a libanoni Paul Guiragossian munkáját a robbanás utáni, megrongálódott állapotában állítják ki, hogy a látogatókat a tragédiára emlékeztesse.


64706d0028ef4ef409e5d944.jpg
A Sursock Múzeum kiállítótere az újranyitás előtt. Fotó: AFP / Joseph Eid

A helyreállítási munkák csaknem 2,5 millió dollárba kerültek. Az összeg nagy részét – az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Li Beirut (Bejrútért) nevű kezdeményezésén keresztül – Olaszország állta, ám részt vállalt benne a francia kulturális minisztérium és a francia Nemzetközi Szövetség a Konfliktusövezetek Örökségének Megóvására (ALIPH) is.

Nyitókép: AFP / Joseph Eid