Munkácsy = Liszt?

„Kettőnk között egy dolog közös: hogy a munka mogorvává és álmossá tesz bennünket”[1] – fogalmazott egyik levelében a már gyengélkedő Liszt Ferenc némi iróniával az őt Munkácsyval összekötő vonásokról. Zichy Mihály egyik levelében azonban így foglalta össze a két alkotó szellemi rokonságát: Munkácsy = Liszt[2].

Pedig kései találkozás volt ez, Liszt Ferenc életének utolsó évtizedére tehető. A húszas évei második felében járó festőművész 1870 karácsonyán kötött barátságot a De Marches házaspárral, akiket a következő év tavaszán látogatott meg a Luxemburggal szomszédos colpachi birtokukon. Munkácsy akkoriban Düsseldorfban dolgozott, és bár hívták a Weimari Akadémiára tanítani, egy hirtelen elhatározással – amelyben állítólag Zichy Mihály keze is benne volt – úgy döntött: Párizsba teszi át a székhelyét. A francia fővárosban De Marches báró támogatta abban, hogy méltó műtermet találjon. Közben rendszeresen látogatta a házaspárt colpachi birtokán, mígnem a báró halála után egy évvel – 1874-ben – elvette feleségül a 29 éves özvegyét.

A palota ezután fogadások, bálok, estélyek színhelye lett, amelyeken az európai arisztokrácia és művészvilág színe-java megfordult, köztük jeles magyar látogatók. Liszt és Munkácsy 1882-ben ismerkedtek meg, amikor a festőművész a trilógia elsőként elkészült darabja, a Krisztus Pilátus előtt budapesti bemutatója alkalmából a magyar fővárosban tartózkodott.

A kiállítás helyszínéül szolgáló régi Műcsarnok szomszédságában, a Vörösmarty utca sarkán levő Zeneakadémián lakott Liszt Ferenc. Ő akkor már hónapok óta a magyar fővárosban időzött, Munkácsy pedig érkezése második napján tiszteletét tette nála, ahogyan Ipolyi Arnold püspöknél is, aki február 19-én lelkes szavakkal köszöntötte őt a festmény bemutatásakor: „Világra szóló nagy művészeted magasabban áll – úgymond – hogysem kis hazád nagyobb dicsőséggel tetézhetne, melynek hiányzó művészete dicsőségét te tetőzted. De ha nem adhat dicsőséget, nem hírt és kincset: ád hozzád, nemes fia, felé dobogó nemes szívet, midőn neked itt a magyar művészet nevében kívánta kifejezni tiszteletét s átadni e koszorút, mint győzelmeid jelvényét diadal utadon, midőn műremekeddel, mint triumfátor diadalmas bevonulásodat tartod hazánkba”[3] – fogalmazott.

A Vasárnapi Újság beszámolója szerint több mint százan vettek részt a Hungáriában tartott díszlakomán, ahol Ipolyi és Trefort Ágoston miniszter is azt szorgalmazta, hogy Munkácsy jöjjön haza és alapítson iskolát. Itt történt az az emlékezetes jelenet, „amikor Liszt Munkácsyhoz lépve, megragadta mindkét kezét, s franciául fölkiáltott: »Mily boldog ön, mennyire irigylem, hogy tökéletesen tud magyarul s hazája nyelvén fejezheti ki honfitársai előtt a köszönetét.«” Lisztet megérintette a 38 éves festő különös komorsága, szomorúsága, amely az ünnepélyes pillanatokban is körüllengte.

A zeneszerző még azon a nyáron meglátogatta a házaspárt a francia birtokon, majd utolsó párizsi látogatása alkalmával, 1886 tavaszán is az ő párizsi palotájukban, később pedig a colpachi rezidencián időzött. Munkácsyné március végén egy pompás, koncerttel egybekötött estélyt szervezett, illetve az Esztergomi mise bemutatóját a Saint Eustache-templomban. Munkácsy ekkor kezdte el Liszt Ferenc portréjának megfestését, amelyet viszonylag gyorsan, két hét alatt be is fejezett. [4] – A festmény gondolata bizonyára évek óta érlelődött mind a modellben, mind pedig a művészben – fogalmazott Gyarmati Gabriella. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze hozzátette: a festő készített a portréhoz egy olajvázlatot, amelyet lefényképeztek, és ez a bizonyos fotó bekerült a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban őrzött Munkácsy-relikviagyűjteménybe, amellyel az intézmény évekkel ezelőtt kiérdemelte a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye megtisztelő titulust. Ez a fotó egy gazdag, változatos, izgalmas, kuriózumokkal teli gyűjteményi rész darabja, amelyet Békéscsaba a festő özvegyének köszönhet. De ez már egy másik történet. A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Liszt-portré a zeneszerző utolsó arcképe; 1886 nyarán Weimarban meghalt.

Az utolsó fényképek is a Munkácsy család társaságában készültek a zeneszerzőről. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum őriz egy fotót, amelyet a zeneszerző egyik utolsó fényképeként tartanak számon. Több kép készülhetett 1886. július 18-án, ebből kettőt ismerünk: az egyik a colpachi vasárnapi misére tartó társaságot örökíti meg, a másik pedig onnan visszatérőben készülhetett.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum csaknem negyven éve, egy New York-i aukción vásárolt képe, „mely szintén pillanatfelvétel, és szintén cilinderben ábrázolja Lisztet Munkácsyné karján, egyúttal csoportkép is. A háttérben látható három hölgy és egy fiatalember közül azonban mindössze az utóbbit sikerült egyértelműen azonosítanunk: ő Liszt tanítványa, Bernhard Stavenhagen (1862–1914), aki július 5-én Haynald társaságában érkezett Luxemburgba, hogy Liszt mellett ellássa majd a titkári teendőket”[5] – írta Eckhardt Mária zenetörténész. Hogy ki készítette a fotókat és kik voltak még jelen a társaságban, egyelőre rejtély.

Munkácsy több grafikát, rajzot is készített a zeneszerzőről, ezek öt évvel ezelőtt Alfred Cortot francia-svájci zongoraművész hagyatékából kerültek elő, és a Christie’s párizsi aukcióján keltek el. Az egyik később a Kieselbach Galéria árverésén bukkant fel, és a 600-900 ezer forintos becsértéket meghaladó, egymillió forintos áron kelt el.