„Nem engedték harcolni sem, csak megölték. Megfosztották a lehetőségtől. De hős volt, mert visszajött, itthon halt meg.”
Lőrincz P. Gabriella legújabb, Történetek az árnyékból című rövid novelláskötetének legrövidebb írása, A haza védelmezője egybesűríti a kötet tartalmának kulcsfontosságú gondolatait, fogalmait: háború, gyilkosság, megfosztás, itthon és vissza. A kárpátaljai szerző a Tízparancsolat ötödik felszólítását választja a könyv mottójának – ezzel is összekötve a kegyetlen mindennapokat ábrázoló történeteket azzal a bizakodó istenhittel, ami folyton velünk van, velünk kell lennie.
Lőrincz P. Gabriella írásai ezúttal sem a megmosolyogtató, a nevetésre ösztönző, a nyugalmas hétköznapok lenyomatairól szólnak. Az író az orosz–ukrán háború azon szegmensét, a történések azon – mélyen megbúvó – részeit emeli fel és építi be a novelláiba, amelyek se a hírtévében, se a politikai beszédekben nem visszhangoznak, s amelyek – ahogyan a kötetcím is utal rá – olyannyira az élet árnyoldalát körbejáró történetek, hogy a mindössze hatvanoldalas kötetet nem is tudjuk egy ültő helyünkben végigolvasni. Élni és élni hagyni – ezt szeretné az író, s erre vágynak a novella elbeszélői is. De mit jelent ez pontosan, s hogyan definiálhatnánk egy ilyen kilátástalan helyzetben az otthon és a haza fogalmainkat? „Nem egyszerű meglátni a különbségeket, és nem nehéz összemosni. Ha nem látom meg ezeket, nem bírtam volna a szülőföldtől való elszakadás terhét. Ez is kegyelem” – meséli Lőrincz P. Gabriella egy interjúbeszélgetésben, amely segítségével egyre inkább elkezdjük érteni a Margarétában elhangzó paradoxonnak értelmezhető gondolatot is:
„Jön haza. Otthonról.”
A Történetek az árnyékból című kötet novelláinak letisztult, stilizált nyelvezete a hatalom nélküli ember tehetetlenségét is kiemeli. A kárpátaljai írónő minden erejét összeszedve beszél a jelen szörnyűségéről – s mindezt úgy, hogy nem ítélkezik, nem nagyítja, csak láthatóvá teszi az alig néhány száz kilométerrel odébb zajló eseményeket. A kötet szereplői átlagemberek, átlagos hősök, akik nem önszántukból választották e titulust. Egyszerre van jelen a könyv írásaiban a félelem és a bátorság, a gyengeség és az akaraterő, a bizakodás és a reményvesztettség, a közösség és a hiány, és egyszerre látjuk az életet, miközben folyamatosan ott lapul, egyre csak közeledik az elkerülhetetlen halál.
Lőrincz P. Gabriella egy olyan könyvet tár elénk, amitől rettegünk: rettegünk a háború sújtotta valóságtól, s félünk beismerni – a távolságból adódó – közömbösségünket. Az olvasottak által egy olyan élet részeseivé válunk, ahol a hitet és a bizalmat felemészti a túlélési ösztön, az örökös aggódás, a szeretteinkért és a családért való küzdelem. „Lőrincz P. Gabriella vox humanái lélekharangként zúgnak” – írja Soltész Márton, a kötet szerkesztője. S mi egyre hangosabban halljuk e megsemmisítő harangjátékot.
