Lovi helyett

1878-ban itt tartották Budapest első lóárverését, majd a lóvásár helyén 1933-ban megépült Európa legszebb, legkorszerűbb lóversenypályája, az Ügető. Nemzedékek vad szócsatái és vasárnapi indulatai kavarogtak itt a lelátón, aztán a rendszerváltástól már menthetetlenül veszteségessé lett lósport bedobta a törülközőt, 2004-ben végleg bezárt az akkor már évek óta eladott létesítmény. Bevásárló- és szórakoztató központ lett belőle, először egy francia cég tulajdonában, később az izraeli-holland Plaza Centers vette meg, felépítette és az átadás előtt három hónappal mesebeli áron eladta a brit ingatlanpiacot vezető Active Asset Investment Managementnek.

 

MTI Fotó

A tulajdonjog ide-oda vándorolt, s most az épület itt áll, ha nem is készen, és nem is könnyen megközelíthető helyen, de nyitott kapukkal várja a vásárlókat. Most még csak őket, mert bár itthon elsőként második generációs plázáról van szó, amelyik a vásárlás mellett  jóval nagyobb helyet és jelentőséget szentel a szórakozásnak, sőt a kultúrának is - a megnyitó előtt nem sokkal még 3000 nm alapterületű fantáziaparkot és művészeti galériát ígértek, utóbbiban arra is lehetőséget, hogy fiatal alkotók mutatkozhas-sanak be ott - egyelőre csak üzletekkel találkozunk az Arénában. A második fázisra ígért szálloda és irodaház a jövő zenéje, de még a 20 termes, Magyarországon első IMAX moziból is csak egy félig kész lépcső látható. De ne legyünk telhetetlenek, dicsérjük azt, ami van. Például a pláza alaprajzi elrendezését, amely nem csupán jól átlátható és bejárható, de ellipszis formájával igenis az Ügető futamköreit idézi, finom utalás a múltra, fussanak csak körbe a vásárlók a vélt nyeremény bűvöletében.

 

A két szint tágas, levegős, jó közlekedő tereket kínál, a folyosók áttörése vízszintesen összeköti a teret, mégsem engedi, hogy

túlzsúfoltságot érezzünk. A vízzöld üvegpanelek és a könnyűacél tartószerkezetek áttetsző, légies hatása fölerősödik az ellipszis két végében és közepén, ahol a folyosók egy-egy kisebb ellipszisbe futnak, fölöttük osztott üveg felülvilágítón ömlik be a kinti fény. A belső utcák, terek természetes fényben fürödnek, így megmenekülnek attól a klausztrofóbiát erősítő zártságtól, ami például a Westendből néhány óra után kiűzi az érzékenyebb látogatókat. A burkolatok merész színvilága kifejezetten üdítő, kellemes enteriőr alakul a narancsszín vagy piros plexilapokkal borított oszlopok között, a kávézók, teresedések vidékén. A mozgólépcső nem kap főszerepet, megmarad eszköznek - alatta is megpróbáltak szerethető teret keríteni, egyelőre kevés sikerrel, de ne adjuk fel -, a plexiüveg korlátok nem zárják el a látvány egyetlen részét sem, a térplasztikák kifejezetten vidámak és hangulatosak, különösen a színpad fölötti fémszerkezet. A tér közepén elhelyezett lift vörös-arany mozaikkal borított háza oszlopként áll, a mennyezet előtt hirtelen véget ér: ez is plasztikai bravúr, bájos kicsinyítése egy különben ormótlan szerkezetnek.

 

A tér kétségtelenül hatalmas, 66000 négyzetméterével másfélszer akkora, mint a műfajban csúcstartó Westend, mégsem tűnik olyan nagynak. A széles folyosók két sávra tagolódnak, a mindössze két szint még bőven emberi léptéknek számít, a mélygarázshoz vezető kijáratok nem feltűnők, az üzletek is nagyméretűek. A belső tehát rendben van. Kívül meg nagyjából az fogad, amit vártunk: egy így-úgy becsomagolt kocka, sok villogó nagybetűvel. A feljáró rámpák szélesen vezetnek a bejáratokhoz, a Kerepesi útra és a Keleti felé néző erkélyek is kellemes teret ígérnek majd tavasztól. Csak azt nehéz megérteni, hogy vajon egy műanyag kocka elé, köré miért kell a nemeskő burkolatú, várfalnak tetszelgő mellvéd a földszinti homlokzaton. Szép felület, de bizarr, ahogy az Ügető műemlékké nyilvánított, meghagyott, sőt igényesen felújított, szép ívű lelátója erre a csupasz falra bámul. Ahogy régen a versenylovak, hát most ez a látványosság.