026_Lugo_Áramlás_20241001 R.jpg

Falra vetítik Lugosi Lugo László életművét

A Kiscelli Múzeum monumentális templomterében, a nyers falakra vetítve látható Lugosi Lugo László több mint 1200 fotója.

A budapesti látképek mellett megjelennek a graffitik, a lépcsők, a zsidó Budapest, a neonreklámok, a műtermek és egyéb tematikák, amelyek a művész életében és munkásságában meghatározó szerepet játszottak. Megtekinthetők továbbá a 19. század jelentős fotóművészének, Klösz Györgynek azok a Budapestről készült képei is, amelyeket Lugosi László száz évvel később ugyanabból a szögből, ugyanarról a pontról készített el. Így indult el Lugo Klösz projektje.

A kurátori koncepció szerint az egyes fotóképek egyrészt kiemelik és dokumentálják, ezáltal megőrzik a rögzített események terét és idejét, másrészt a fotográfiák egymás utáni és szimultán vetítése elmossa a konkrét téridőt, és egy nagyobbat, egy új paradigmát hoznak létre, miként ez az archívumokban őrzött dokumentumokkal is megtörténik: kapcsolatba lépnek egymással egy nagyobb teljesség irányában.

A kiállítás kurátora Bán András, Danó Orsolya, Kurdy Fehér János, Lugosi Blanka és Radics Panka.

A tárlat 2024. október 27-ig tekinthető meg a Kiscelli Múzeumban.

 

Ez is érdekelheti

Megjelenik Lugosi Lugo László: Graffiti. Read the Signs című albuma

A budapesti graffitiket tartalmazó unikális posztumusz kiadvány a 27. könyvfesztiválon debütál.

Lugo őrülten változó Budapestje

Lugosi Lugo László képeiből látható kiállítás a FUGÁ-ban.