Szegedi Nemzeti Színház 1984 Fotó kredit_Szabó Luca, Szegedi Nemzeti Színház.jpg

Ma este kezdődik az eSzínház Fesztivál

Szeptember 20-án, pénteken 19 órakor kezdődik az ország egyetlen online színházi találkozója. A nézők többek között megnézhetik az Örkény Színház, a Csiky Gergely-színház (Temesvár), a Vígszínház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Radnóti Miklós Színház, az Exit Generáció és a KultBazaar Egyesület előadásait.

Az eSzínház Fesztivál ’24 révén távolsági korlátok nélkül érhetőek el a magyar színházak értékes alkotásai. Az online vetítésre (streamre) adaptált előadások új látásmódot, új megközelítést hoznak létre, egyedi élményt kínálnak a nézők számára határon innen és túl.

Az eSzínház Fesztivál ’24 ráadásul támogató intézmény is, hiszen minden előadás után kifizeti az arra eső jegybevétel 50 százalékát az érintett színháznak/társulatnak.

Az Alapítvány a Magyar Színházakért és az eSzínház idén már negyedik alkalommal rendezi meg a fesztivált, és idén is átadják az eSzínház Közönségdíját, a szakmai díjakat és a különdíjakat. A közönségdíjra azok a nézők szavazhatnak, akik belenéztek az adott előadásba (akár egyedi jegyvásárlást követően, akár bérlettel). A szavazatokat a számítógép összesíti, és ez alapján dől el, melyik előadás kapja az eSzínház Fesztivál ’24 Közönségdíját. 

Az előadásokat szakmai zsűri is értékeli, melynek tagjai: Sodró Eliza színművész, Török Tamara dramaturg, Puskás Tamás igazgató-rendező, Závada Péter költő-drámaíró és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője. Szakmai díjakat alábbi kategóriákban adnak át: a legjobb online vetítésre adaptált előadás, a legjobb női főszereplő, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb látványtervezés. Kiosztják az Art is Business, a Könyves Magazin, a Papageno és a radiocafé különdíjait is. Az eredményhirdetés itt tekinthető meg szeptember 29-én. 

Élő és ingyenes online szakmai beszélgetések 

Kováts Adél betegsége miatt a Szöveg, kameraképek, idő és ritmus a színpadon – trendek és kihívások című első szakmai beszélgetés résztvevői körében változás történt, így Horváth Csaba rendező-koreográfus, Mácsai Pál színész-igazgató, rendező, Székely Csaba író, drámaíró, Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke és Légrádi Gergely író, az eSzínház vezetője vesz részt (szeptember 22. 19.00).

A második beszélgetés, a  Hogyan készült a Találkozás? − Ahogy az alkotók látták részvevői a Katona József Színház Találkozás című, kizárólag online megtekinthető előadásának alkotói (szeptember 25. 19.00).

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig  című előadása. Fotó: Mészáros Zsolt, WSSZ
A szombathelyi Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadása. Fotó: Mészáros Zsolt, WSSZ

Az eSzínház Fesztivál ’24-en szereplő előadások, pályaművek

Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely): Árvácska (Móricz Zsigmond kisregényéből írta Vidovszky György, rendező: Vidovszky György)

Baltazár Színház: Kvantumtorna (szerző: Vörös István, rendező: Elek Dóra) 

Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár): Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott (szerző: Adrián Sitaru, rendező: Adrián Sitaru)  Exit Generáció: Madártávlat (szerző: Hárs Anna, rendező: Farkas Ádám)

Katona József Színház: Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve (szerző: Fejes Endre − Tasnádi István, rendező: Máté Gábor)

 KultBazaar Egyesület: A helyzet ura (szerző: Dézsi Fruzsina, rendező: Polgár Csaba)

Madách Színház: A két egyetlen − Karinthy Frigyes nagy szerelmei (szerző: Fráter Zoltán, rendező: Szirtes Tamás)

Örkény István Színház: A várományos (szerző: Jean-Luc Lagarce, rendező: Ascher Tamás)

 Radnóti Miklós Színház: Szabad lebegés Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére (rendező: Deák Krisztina)

Spinoza Színház: Herzl (szerző: Ann Silberberg−Forgách András, rendező: Czeizel Gábor)

Szegedi Nemzeti Színház: 1984 (George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám)

Vígszínház: Szélvész után is szép vagy (szerző: Cseh Dávid, rendező: Dino Benjamin)

Vörösmarty Színház: A kőszívű ember fiai (szerző: Jókai Mór−Selmeczi Bea−Szikora János, rendező: Szikora János)

Weöres Sándor Színház: Kivilágos kivirradtig (Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget készítette: Tóth Réka Ágnes, rendező: Horváth Csaba)

A fesztivál programjának részletei itt érhetőek el.

Ez is érdekelheti

Mácsai Pál is ott lesz az online színházi fesztiválon

Szeptember 20. és 29. között negyedik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. Magyarországi és határon túli magyar színházak és független társulatok pályázhattak előadásaikkal, melyek közül 14 produkció lesz látható az eszinhaz.hu-n.

15 millió forint gyűlt össze a függetlenek támogatására

Tizenötmillió forint gyűlt össze abban a kampányban, amelyet az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért indított. 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból, amelyet az évadkezdésig meg is kapnak az érintettek.

Online látható Pintér Béláék első előadása, a Népi rablét

Az előadás, amelyet 1998-ban mutattak be a Szkénében, január 8-án éjfélig látható az eSzínház oldalán.