Október 13. és 16. között szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a 8. pulzArt kortárs művészeti fesztivált, amelyen nemzetközi meghívottak és országos premierek várják a résztvevőket.

A köztéri és közösségi programok egyike, Sugár János Időjárőr című kezdeményezése lakókocsi formájában járja a város különböző negyedeit, ahol történeteket gyűjt a járókelőktől 16 és 19 óra között. Aki az elmesélt történetekre kíváncsi, október 15-én 16 órától a MAGMA Kortárs Kiállítótérben újság formájában fellapozhatja és elolvashatja ezeket, és találkozhat Sugár Jánossal is, akivel Bezsenyi Tamás beszélget.

A pulzArtra érkezik Szvoren Edina prózaíró, akit a mindennapok valóságának tűpontos bemutatása jellemezVasile Ernu író, politológus, aki műveiben az önazonosság megfogalmazását keresi és Jászberényi Sándor író, akinek alkotásait újságírói, haditudósítói élményei is meghatározzák. Mindhárman igen erős szociális érzékenységűek, a valóság különféle vetületei foglalkoztatják őket.

A fesztiválra több olyan újszerű, határokat feszegető színházi produkció érkezik, amely először látható Székelyföldön.

A Strangeface Theatre Company angliai bábos csapat két nonverbális előadást mutat be. Mindkettő íz résztvevőnek szól. A produkciókat tíz-tíz alkalommal játsszák. Helyi színművészek, Pálffy Tibor, Claudia Ardelean, Kónya Ütő Bence és Pál Ferenczi Gyöngyi mutatják be Nassim Soleimanpour iráni rendező Fehér nyuszi, vörös nyuszi című formabontó drámáját. Sepsiszentgyörgyön lép fel Miet Warlop, a performanszairól és installációiról ismert belga művész a Springville című előadásával, amelyben a társadalom nem működő oldalára reflektál.

A 8. pulzArt nyitókoncertjén a Fazer zenekar kortárs, könnyen emészthető jazzt játszik, a zárókoncerten pedig a Noya Rao elektronikus, jazzes, trip-hopos hangzással átszőtt soul zenéjét hallhatjuk. közönség. A Zamat kávézóban lesznek a bulik, ahová Franciaországból és Horvátországból is érkeznek meghívottak. Pénteken éjszaka Hugo Kant élőben fuvolázik majd, izgalmas hangzásokat kever trip-hopos, jazzes világzenéjében. Szombaton az Egoless dub, dubstep producerltart live actet.

A pulzArton három műhelyfoglalkozás is lesz az újraértelmezés jegyében. Russell Dean, a Strangeface Theatre Company bábosa tart maszkkészítő workshopot szakmabeliek számára. A ReInvent Symbols műhelyen linómetszetek segítségével lehet ruhadarabokra nyomtatni Jánosi Ágnes-Anikó ruhatervező és Ilyés Réka grafikusművész vezetésével. A Young Engineers Lego Challenge foglalkozásán robotokat, rajzolóeszközöket lehet majd építeni.

A program része két filmvetítés is. Az építész-lét fontossága című olasz dokumentumfilm a poszt- Covid világ valóságát, annak vízióját mutatja be építészeti szempontból. A helyi alkotók rövidfilmje, a Noise az építészet és a művészetek viszonyát taglalja. A vetítések után beszélgetésre is sor kerül a Művész Moziban Török Áron, Bordás Szabolcs László és Zsigmond Pál műépítészekkel, illetve a Noise rövidfilm alkotóival, Vass Zsuzsanna rendező-színésszel, Bezsán Noémi koreográfus-performerrel és Kónya Ütő Bence színész-zenésszel.

Részletes program: itt.

Fotók forrása: PulzArt