Jómódú, de később elszegényedő budapesti polgárcsaládba született 1934. augusztus 2-án. Először az irodalom világában próbálta megtalálni helyét, 1957-ben magyar-történelem szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és rövid ideig tanított. A művészet iránti vonzalma a kibontakozó filmes klubmozgalomba vitte, melynek hamarosan egyik közismert alakja, előadója lett. 1960-tól a Medicina Könyvkiadó lektora, majd a Magvető Kiadó szerkesztője volt, Zimre Péterrel filmforgatókönyveket írt, amelyekből egy válogatás meg is jelent Sértődött utazás címmel. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1968-ban rendezőként végzett, majd a Mafilmhez szerződött.
Első jelentősebb visszhangot kiváltó filmjét a Balázs Béla Stúdió keretében 1971-ben forgatta Prés címmel. A három évvel később készült Végül című játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, egy évvel később a touloni fesztiválon a legjobb rendezés díját vehette át. A hetvenes évek elején kezdődött közös munkája és barátsága Koltai Lajossal, aki számtalan filmjének operatőre volt és máig Maár Gyulát tartja mesterének.
Végül című 1974-es játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, illetve a touloni fesztiválon legjobb rendezés díját. Maár Gyula 1976-ban rendezte a Déryné, hol van? című alkotást, a főszereplő Törőcsik Mari (a rendező felesége) a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját.
1976-os műve a Teketória, 1982-ben készítette a Nápolyi mulatságok című vígjátékot, 1983-ban Déry Tibor írása alapján forgatta a nemzetközi sikert aratott Felhőjátékot, a főszerepet a hazájában akkor politikai okokból mellőzött cseh rendező-színész Jirí Menzelre osztotta. 1986-os játékfilmje a Malom a pokolban, 1992-ben Törőcsik Mari és Garas Dezső főszereplésével készült a Hoppá, amely a 43. Berlini Filmfesztiválon Magyarországot képviselte. Az 1993-as Balkán Balkán a román Panait Istrati regényei alapján készült, a hét évvel később forgatott Ennyiből ennyi Csíki László novellája nyomán egy erdélyi magyar faluról ad látleletet közvetlenül a romániai forradalom után. Utolsó filmjét 2006-ban készítette Töredék címmel, ebben egy papi rendház zárt, ám gondolatilag sokszínű világát mutatta be; az egyik papot játszó Zsótér Sándor a 38. Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb férfi alakításért járó díjat.
A rendező rendszeresen dolgozott a Magyar Televíziónak, a tévéképernyőre forgatta egyebek közt Jókai Mór regényéből A lőcsei fehér asszonyt, Tersánszky Józsi Jenő művei alapján a Viszontlátásra, drágát, Dosztojevszkij regényéből a Bűn és bűnhődést, a Montmartre-i ibolyát Kálmán Imre, az Én és a kisöcsémet Eisemann Mihály operettje nyomán. 1990-ben A kommunizmus múmiái című dokumentumfilmjében Lenin, Dimitrov, Klement Gottwald bebalzsamozásának és közszemlére tételének érdekességeit dolgozta fel. Készített portréfilmet Pilinszky Jánosról, Polgár Lászlóról, Törőcsik Mariról, 1984-ben Micsoda útjaim címmel zenés filmet forgatott feleségével. Többször rendezett színházban és egyszer az Operaházban is.
Portréfilm Pilinszky Jánosról
Valamennyi alkotásának erőssége a hiteles lélektani ábrázolás és az erős dramaturgia, forgatókönyveit maga írta. Egy interjúban azt mondta: „legfontosabb erényemnek azt tartom, hogy meg tudom mozdítani a teret. Tehát ha meglátok egy üres teret, kirajzolódik belőle számomra, hogy abban a térben mi lesz a teendő.”
A nyilvánosság előtt sokáig titkolta, hogy fest, és csak felesége láthatta képeit. Végül barátai unszolásának engedve 2012-ben nyílt alkotásaiból különleges kiállítás Budapesten közel hetven festménnyel. „Csak egy volt fontos, hogy nekem tessék, és örömet szerezzen. Nem vagyok professzionális festő, képeimet a szabad látás jellemzi: ez az összekötő szál a filmjeimmel” – emelte ki egy interjúban.
1984-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el művészi munkáját. Életútja elismeréseként 2010-ben megkapta a Kossuth-díjat is.
Maár Gyula életének nyolcvanadik évében, 2013. december 20-án hunyt el.
A nyitókép forrása: Nemzeti Filmintézet
