Jiří Menzel

Február 23-án történt

„A jó színész a saját egyéniségét mindig benne hagyja az alakításban. Tudattalanul, de benne hagyja. Nem lehet tisztán eljátszani egy másik embert, ilyen nincs. A figura bőrébe nem lehet belebújni, a szerepet nem lehet úgy láttatni, ahogy az le van írva. Eleve rossz, ha egy színész semmi mást nem akar megmutatni, mint ami írva áll. Tükröt kel tartani, de nem tiszta tükröt. Vagy homorút, vagy domborút, de mindenféleképpen kell valami torzulásnak lennie. Mert alighanem ez az egyéniség nyoma” – vélte az 1943. február 23-án született Kozák András színművész.

Szeptember 5-én történt

„Minden nagy találmány, minden nagy mű annak az eredménye, hogy a gondolatok és a tettek felszabadulnak a rutin zsarnoksága alól” – állította az 1905-ben ezen a napon született Arthur Koestler magyar–angol író, újságíró, a Sötétség délben című regény szerzője. A sztálinizmus elleni megrendítő vádiratot Koestler részben a saját börtönélményeire, részben a Sztálin-korszak kirakatpereire alapozta.

Február 23-án történt

1938-ban ezen a napon született Jiří Menzel Oscar-díjas cseh film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, színész, a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, a Hóvirágünnep és Az én kis falum rendezője. Menzel több magyar filmben – például Böszörményi Géza Szívzűr és Maár Gyula Felhőjáték című alkotásában – játszott, sőt színdarabot is rendezett Magyarországon.

Szeptember 5-én történt

„Mosolyogjatok egymásra, férjetekre, feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” Ma van Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulója, amely egyben a jótékonyság világnapja is.

Február 23-án történt

Ezen a napon született Emily Blunt amerikai színésznő. A világ Az ördög Pradát visel című filmben ismerte meg, de neve azóta is rendre feltűnik olyan hollywoodi kasszasikerekben, mint például az Oppenheimer vagy A lány a vonaton.

A gondolkodó zseni, akinek a filmje Törőcsik Marinak cannes-i díjat ért

Tíz éve, 2013. december 20-án hunyt el Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró.

A kötéltánctól a toronymászásig – Öt kedvenc filmünk Jiří Menzeltől

2020-ban ezen a napon hunyt el Jiří Menzel, a cseh új hullám éllovasa, aki olyan klasszikusokat jegyez, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio. Az évforduló alkalmából felelevenítjük a rendező néhány emlékezetes filmjét.

Szeptember 5-én történt

„Mosolyogjatok egymásra, férjetekre, feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” Ma van Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulója, amely egyben a jótékonyság világnapja is.

Még magamat is irigylem!

„Senki sem érezheti magát olyan jól a bőrében, mint én. Jézusom, még magamat is irigylem!” – mondta kedélyesen Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 8-ai nyitónapján tartott sajtóbeszélgetésen. Azon a beszélgetésen, melyen ismét kiderült: Menzel a világ legkülönlegesebb, legvidámabb embere.

Százéves a magyar Filmgyár

A magyar Filmgyár százéves fennállása alkalmából rendeztek ünnepséget szeptember 7-én este Budapesten a Róna utcában, ahol a III-as és IV-es stúdió Fábri Zoltán rendező nevét viseli ezután. Az eseményen, amelyen a magyar filmes szakma színe-java megjelent, a felszólalók megemlékeztek az augusztus 30-án elhunyt Makk Károlyról, akinek munkásságát legendás alkotásaiból vett részletekkel idézték fel.

Mi vár a CineFesten?

Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező és a Sörgyári capriccio női főszereplője, Magda Vášáryová mellett Natalia Leite, A bosszú angyala (M. F. A.) című film rendezője és Francesca Eastwood, az alkotás főhőse is részt vesz a hamarosan kezdődő Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A szervezők ugyanakkor nemcsak nagy nevekkel, de nemzetközi programokkal is készülnek!

Mit hozott az új hullám?

Hamarosan kezdődik a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, melynek egyik díszvendége Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező lesz. E jó hír hallatán úgy döntöttünk, a Filmek térből és időből cikksorozatot a csehszlovák új hullám bemutatásával folytatjuk, és olyan alkotásokat ajánlunk olvasóink figyelmébe, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok vagy a Sörgyári capriccio.

Legendás hírességek hazánkban

Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező és a Sörgyári capriccio legendás női főszereplője, Magda Vášáryová a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díszvendégei. A 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Magyarország vezető filmes rendezvénye 2017. szeptember 8-tól 17-ig várja a közönséget a Művészetek Házában.