4_600x400.png
Jelenet a Milada című filmből

Gál Róbert, a Cseh Centrum szóvivője az ötödik filmkarnevál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ezúttal többségében a két ország fontos időszakaira reflektáló történelmi alkotásokat láthat a közönség. A két ország azért mutatja be közös eseményen filmes termését, mert a munkák túlnyomó többsége koprodukcióban készült ? magyarázta.

Összegzése szerint a legújabb cseh filmek inkább a távoli történelem felé tekintenek vissza. Példaként említette a február 25-én látható Milada című kosztümös filmet, az első filmes David Mrnka rendezésében. Az 1937 és 1950 között játszódó történet a szabadságért és az igazságért kiálló Milada Horáková jogásznő ellen folytatott koncepciós eljárást mutatja be. Ide sorolta Julius Ševčík, szintén első filmes alkotó életrajzi drámáját is, a Masaryk című alkotást, amely Tomás Garrigue Masaryk, a független Csehszlovákia első elnöke fiának, egykori londoni nagykövetnek, majd később csehszlovák külügyminiszternek az életét dolgozza fel a második világháborút megelőző időszakhoz visszakanyarodva.

Gál Róbert szerint a fiatal szlovák rendezők közül sokan aktuális, napi problémákat boncolgatnak a filmjeikben. Mint mondta: az időben legtávolabbi kitekintést az 1990-es évek elejéről láthatja a közönség. A február 23-én látható Emberrablás című film Csehszlovákia történetének egy komor időszakát mutatja be. A film az önállósodás utáni időszakot dolgozza fel, amikor a köztársasági elnök és a kormányfő között olyan szintig mérgesedett el a viszony, hogy az elnök fiát elrabolták és külföldre hurcolták az elnök lejáratása érdekében.

A filmes mustra keretében külön vetítést tartanak középiskolások számára. A diákok Agnieszka Holland Olthatatlan című munkáját nézhetik meg, a film az 1968-as prágai tavaszra reflektál. A cseh-lengyel életrajzi dráma Jan Palach-nak állít emléket, aki a szovjet megszállás elleni tiltakozásul felgyújtotta magát. A történelmi témák mellett napjaink aktuális problémáival foglalkozó filmek is a vászonra kerülnek. Ezek közül Gál Róbert kiemelte a szlovák első filmes rendező, Tereza Nvotová Léna című alkotását. Mint mondta: a film túlzásoktól mentesen járja körül a szexuális zaklatás témakörét.

Sipos Ildikó, a Szlovák Intézet igazgatója úgy fogalmazott az eseményen, hogy ?a nagy hagyományú csehszlovák filmművészet után egy roppant izgalmas és értékes cseh és szlovák filmművészeti korszak kezdődött el?. Mint mondta: a két ország méretéhez képest érdemben gazdagítja az európai filmművészetet.

Gál Róbert elmondta, hogy míg az első filmkarnevált Milos Forman születésnapjára időzítették, ebben az évben a 80. születésnapját ünneplő Jiří Menzelt köszöntik február 24-én. A Menzel-filmmaratonon a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, a Sörgyári capricciót és az Én kis falum című filmet vetítik.

További részletek a filmekről és a filmkarneválról a Toldi mozi honlapján található.

Forrás: MTI

Fotók: toldimozi.hu