Még magamat is irigylem!

Az idei, 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nyitóünnepségén Jiří Menzel életműdíjat, a Sörgyári capriccio legendás női főszereplője, Magda Vášáryová pedig a CineFest tavaly alapított Európa-díját vehette át. Az ünnepély és a díjátadó előtt ? az újságírók nagy örömére ? a két díszvendég azonban arra is időt szakított, hogy egy sajtónyilvános beszélgetés keretében válaszoljanak (jó) néhány kérdésre.

?Jiří Menzelből csak egy van?

A vidám hangulatú program természetesen épp úgy vette kezdetét, mint bármely olyan esemény, melyen ?nagy embert? lát vendégül a publikum: az újságírók tűkön ülve vártak, kezükben diktafonnal, a fotósok pedig lesben álltak, és amint a terembe lépett a rendező, megkeresték a legjobb helyet és kattintottak. Jiří Menzel azonban, ahelyett, hogy kedvesen mosolyogva megvárta volna, míg elcsitul a kattogás, előkapta okostelefonját és elkezdte kamerázni az őt ilyen vagy olyan formában mindenáron megörökíteni kívánó közönséget. Végül pedig megjegyezte: ?talán forgatok belőle egy kisfilmet?. Hogy miért írtam le mindezt ahelyett, hogy elhallgattam volna? Nos, azért, mert ez a gesztus tökéletesen lefesti, milyen is a csehszlovák új hullám és úgy általában a filmművészet egyik legjelesebb alakja. Na, igen: akkor bátran lehet is mondani, hogy Jiří Menzelből csak egy van, és cseppet sem csodálkozunk azon, hogy jól érzi magát a bőrében. De ne szaladjunk előre!

A sajtóbeszélgetés nem meglepő módon azzal kezdődött, hogy megtudakoltuk, mit jelent a rendező számára a CineFest életműdíja. Menzel megjegyezte: akárcsak az Oscar-díjat, ezt sem kívánja túlértékelni. Persze hihetetlenül boldog és hálás, de számára végső soron mégis az a legfontosabb, hogy az emberek láthassák valahol és meg is nézzék a filmjeit. Ehhez kapcsolódóan máris jött egy újabb kérdés, mely Menzel egy régebbi kijelentéséhez kapcsolódott, miszerint az a jó film, amelyen nem alszik el. ?Még most sem alszik el a filmeken?? ? érdeklődött az úr a második sorból, a rendező pedig gyorsan lelombozta válaszával. ?Hovatovább egyre inkább elalszom a filmeken. Azt nem tudom, hogy ennek mi az oka: az, hogy telik az idő vagy pedig az, hogy rosszak a filmek. Mikor fiatal voltam, csak néztem azokat az idős rendezőket, akik fennhordták az orrukat, most pedig újra és újra észreveszem, hogy én is ilyen vagyok? ? tette hozzá félmosollyal, majd arra a kérdésre is hasonló iróniával válaszolt, mely arra utalt: mikor színészként tűnt fel egy-egy filmben, általában álmodozó figurákat játszott, de vajon ő maga is ilyen? ?Honnan tudjam, milyen is vagyok pontosan?? ? kérdezett vissza a rendező, majd hozzátette: ?nagyon tisztelem a színészeket, ezért is nem tartom magam annak. Én amatőr vagyok. Egy amatőr, aki sok jó színészt ismer.?.

?Elfeledkeztem róla, hogy a saját filmemet nézem?

A kedélyes hangulatú beszélgetés során szóba került a csehszlovák új hullám is, valamint az a kérdés: a mai világban is lehetne olyat alkotni, mint akkor? ?Ma egészen más feltételek között születnek a filmek, mint annak idején. Akkor az állam kezében volt minden: könnyedén megtilthatták az alkotónak, hogy alkosson. Épp ezért: ott volt az emberekben az alkotás, a tenni akarás vágya. Mára ez eltűnt, hiszen, ha mindent szabad, akkor az ember semmit sem tud tenni.? Szomorúan hangzik, de ?a korlátok energiát gerjesztenek az emberekben? ? válaszolt a rendező, aki egy pillanat múlva ismét derűs vizekre evezte a köré sereglettek hajóját és egy újabb kérdésre reagálva elmondta: sosem nézi a saját filmjeit, de mikor évekkel ezelőtt kórházban volt, leragadt egy dokumentumfilmnél, melyben feltűnt a Sörgyári capriccio egyik jelenete. Bár megszegte az elvét, Magda Vášáryová játékán ámulva nem tudott elkapcsolni. ?Neked köszönhetően elfeledkeztem róla, hogy a saját filmemet nézem? ? mondta a mellette ülő színésznőnek, aki boldogan árulta el: a Sörgyári capriccio határvonalat jelent az életében. ?Addig teljesen más szerepeket játszottam. Mondjuk ki: a szerencsétlen nőt. Aztán jött ?Jirka?, rákényszerített, hogy dolgozzam vele és onnantól én lettem a sörivó megtestesítője ? holott mindenki, aki ismer, tudja, hogy nem szeretem a sört.?

Menzel ekkor felidézte, miképpen választotta ki Magda Vášáryovát Mariska szerepére. ?Összefutottunk az utcán és akkor, ahogy néztem, megkérdeztem tőle, olvasta-e a Sörgyári capricciót. Mondta, hogy nem, mire én beszaladtam az első könyvesboltba, és megvettem neki. Másnap be is jelentettem a film producerének, hogy megtaláltam a megfelelő színésznőt, de mivel Magdának ingáznia kellett volna Prága és Pozsony között, a producer megkért: válasszak valaki mást. Meg is tettem, közöltem is a döntést Magdával, de mikor megkaptam a korábban nekem küldött levelét, eldöntöttem: övé a szerep. Ugyanis azt írta: ?Elolvastam a könyvet és kiürítettem a hűtőm?.?

?Elkeserít a humortól való félelem?

Jiří Menzelről köztudott, hogy szereti a magyar filmeket, ezért egyértelmű volt, hogy megkérdezzük tőle, mi a véleménye a manapság nagy sikereket arató művekről. ?Ott van a Saul fia. Igen! Ritkán esik meg velem, hogy egy filmet annyira végig akarok nézni, mint ezt. De nem bírnám újra megnézni, annyira erős hatást gyakorolt rám. Nem tudtam kilépni belőle, aludni sem tudtam utána? ? mondta el a rendező, majd ? önmagát nem meghazudtolva ? hozzátette: ?illetve azért az is idegesít, hogy annyira jó?. A jelenkor filmművészetéről szólva Menzel azt is megjegyezte: ?a filmesek és a kritikusok között él egy olyan hiedelem, hogy ami szórakoztató, az nem értékes. Épp ezért: a rendezők félnek a humoros helyzetektől és úgy általában a humortól. Pedig a színház és az irodalom újra és újra megmutatja, hogy a humor él. Engem elkeserít a humortól való félelem, és ha olyan filmet látok, melyben nincs egy szikrányi humor vagy együttérzés sem, inkább kikapcsolom.?

A beszélgetés végén ? mely amúgy még most is tartana, ha nem lett volna időkorlát, meg nyitóünnepség ? egy bátor újságíró megkérdezte: Menzel 2013 óta nem készített filmet és nem is beszélt arról, hogy a közeljövőben fog, mégis, ha elképzeli, milyen lenne a következő alkotás? A rendező pedig, bizonyítva, hogy a világ legkülönlegesebb, legelégedettebb és legvidámabb embere, így felelt: ?én sosem találtam ki, mi lesz a következő lépés. Mindig szerencsém volt, és olyan felkérést kaptam, melyet örömmel vállaltam el. Most nincs ilyen, de ez nem bánt. Színházban dolgozom, gyerekeket nevelek, élvezem az életet. Senki sem érezheti magát olyan jól a bőrében, mint én. Jézusom, még magamat is irigylem!?.

Tóth Eszter

Fotó: MTI/Vajda János