Madonnával a falon

Mert végülis ilyesmi módon élünk, tér nélkül lebegve a dolgok elmosódó hátterében, kiélesedő kontúrokkal megrajzolt emberszerű gépek, agyunk felszínén tudósok és sztárok, gondolatok és ösztönök sétálnak. "Ha egy kérdést fel lehet tenni, akkor meg is lehet válaszolni" - üzeni Wittgenstein az egyik kép alján, és ha ezt a szálat követve végignézzük a falakon látható mindössze nyolc vásznat, a mívesen megdolgozott felületekből elég pontos kérdések bújnak elő. Felmerül például a nézőben, hogy hová tűnnek a kapcsolatok, miért van, hogy a fotorealisztikus hűséggel megfestett alakok bábuknak látszanak, viszont a perspektíva nélküli, monokróm vagy apró, jelszerű elemekkel tagolt háttér mintha maga a valóság volna: elképesztő mélysége, mindent elnyelő, beláthatatlan sűrűsége nem hagy esélyt a viszonyulásokra. Nincs kötődés, még a térhatások szintjén sem. Semmi mellébeszélés, látjuk, hogy nincs kapocs, nincs perspektíva és tér sincs, csak párhuzamosan megjelenő képrészek, a figurák magányosan úsznak a flow, a mindenen áthatoló áramlat láthatatlan habjain, nem köti őket semmi sem egymáshoz, sem a környezetükhöz.

 

Várady filozofikus festő, képeit átjárják a lét tudományos úton bejárható kérdéskörei - mégis elementáris, ösztönszerű élményeket hívnak elő. A verbálisan megfogalmazhatatlan tények a képelemek nyelvén világosan szólnak, de ne bajlódjunk lefordítani őket. Hiába a képmezőbe festett szövegek, a finom vonalakkal megjelenő ikonok, sőt a Rilke feje fölött szorgalmasan jegyzetelő angyal: ez bizony nem más, mint az elmondhatatlan képi költészete. Nők és férfiak léteznek cél és értelem, tudat és összefüggések nélkül, miközben az elevennek tűnő háttéren lyukak nyílnak, minták jelennek meg, nyilvánvaló, hogy közölni szeretne valamit ez az intenzív, bár élőlény nélküli életanyag - mintha a sci-fi fantáziákból ismert lélegző, pulzáló, ismeretlen összetételű matéria még nem született volna meg, de már szívesen befogadná a kétségbeejtő pontossággal kirajzolódó, mégis csak kétdimenziós emberalakok próbálkozásait. Hogy a harmadik típusú találkozások ezúttal elmaradnak, azért nem Madonna, nem is Rilke, de még a festő sem okolható: ő csak látja - és meg is mutatja - a láthatót.