Másfél év kihagyás után a Magashegyi Underground újra színpadra lép szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

A zenekar éppen a pandémia előtt, 2020 márciusában ünnepelte egy különleges koncerttel az Ezer erdő című első albumuk kiadásának tizedik évfordulóját. Ezt követően szinte rögtön életbe léptek a járványügyi korlátozások, ám számukra a leállás nem kényszerűség, hanem tudatos döntés volt, hiszen a zenekar énekesnője, Bocskor Bíborka tavaly nyáron adott életet első gyermekének. A csapat azonban a másfél éves leállás alatt sem volt tétlen: 2018 óta dolgoztak a Titkos életem című albumon, amely végül 2020 decemberében jelent meg, a zenekar negyedik nagylemezeként. A teljes egészében Tóth Krisztina költő-író-műfordító verseire épülő dalokból a zenekar eddigi legegységesebb, legérzékenyebb, legmélyebbre kalandozó és legtöbbet kockáztató anyaga született.

A hosszú pihenő után Budapesten először a Várkert Bazárban lépnek újra színpadra,

ahol az elmúlt több mint tíz év munkásságának keresztmetszetéből állították össze műsorukat a rajongók számára. A Magashegyi Underground a hazai könnyűzenei élet megkerülhetetlen zenekara, elsőként építettek be dalaikba folkzenei hatásokat és hangszerelési megoldásokat. Már az első albumuk megjelenésekor sem voltak ismeretlenek a nagyközönség előtt: sok más sláger között ezen a lemezen jelent meg a Szeplős váll és az Anglia című dal, és az album már jelezte az együttesben rejlő zenei sokszínűséget.

További információ itt található.

Kép forrása: Magashegyi Underground