Nem először tölti meg a nyári délutánokat színes programokkal a Petőfi Irodalmi Múzeum, idén azonban újdonsággal készül az intézmény: friss programsorozatuk, a Petőfi Színpad x PIM alkalmai izgalmas fellépőkkel kecsegtetnek. Június 5-én például a Magashegyi Underground két tagja foglalja el a pódiumot.

Bocskor Bíborka NY.jpg
Bocskor Bíborka énekes, dalszerző, a Magashegyi Underground frontembere. Fotó: Oleg Borysiuk

A Magashegyi Undergroundot 2004-ben alapította Fodor Máriusz és Kardos Horváth János, akik két évvel később maguk mellé vették a Megasztárból ismert Bocskor Bíborkát. Már vele rögzítették a Szeplős váll című dalt 2007-ben, ezzel szép sikereket értek el. A formáció nem sokkal később egyéves szünetre vonult, majd 2009-ben újraindult – Kardos nélkül, de új tagokkal kiegészülve.

A zenekar mára a hazai alternatívrock-szcéna meghatározó szereplőjévé vált – eklektikus, a városi folkot és az elektronikus zenét, illetve sötétebb tónusokat is magába sűrítő stílusuk sokakat meghódított. Eddig kis- és öt nagylemezt adtak ki, utoljára 2020-ban a Titkos életemet.

Június 5-én délután öt órakor a PIM és a Károlyi-kert egybenyitott terében a banda két tagja, Bocskor Bíborka és Toldi Miklós idézi fel a Magashegyi-hangulatot, a nagykoncertektől azonban kissé eltérő módon: a duófelálláshoz és az intim környezethez illeszkedve olyan dalok is felcsendülnek az este folyamán, amelyek nem részei a zenekar általános setlistjének.

A koncertre a belépés díjtalan. További információk a Facebook-eseményben.