A Vörösmarty téri ünnepi forgatagot évek óta Európa legjobb karácsonyi vásárai között tartják számon, amely a különleges adottságú térnek, a színvonalas programoknak és portékáknak, valamint a gasztronómiai ínyencségeknek köszönhető. A színpad ünnepi programok, a Hütte irodalmi és a gasztronómia találkozások színtere lesz, a Gerbeaud Ház falán fényfestést láthatunk, és sok gyermekfoglalkozást is szerveznek. Az idei vásár újdonsága egy városi magasles, amely a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatkozik be a téren. Az installáció célja, hogy pár perce kiszakadva a városi zsúfoltságból lehetőség nyíljon a várost és az embereket más perspektívából megvizsgálni.

adventi_vasar

 

A téren 16 vendéglátóhelyen hetente más-más tematikát követve várják az ünnepkörhöz kapcsolódó kulináris különlegességekkel a látogatókat. Szent Márton hetén libából készült ételeket lehet kóstolni, a vadak hetén szarvas, őz, nyúl és vaddisznó szerepel a kínálatban, november végén kiemelt szerepet kap a káposzta. Hanuka ünnepköréhez kapcsolódóan tradicionális ételeket kínálnak, lesz halak hete és újévi malac hete is. Keddenként a vásár gasztronómiai különlegességei mutatkoznak be egy helyen, szerdánként Budapest titkai címmel utazási érdekességekről lesznek előadások, csütörtökönként a Hagyományok Háza szervez a Kárpát-medence hagyományait és kultúráját bemutató programokat. Péntekenként Írók karácsonya címmel irodalmi estekkel készülnek. Szombatonként a Hütte vendégeit marcipánbemutatóval várják.

advent1

 

A színpadon a csaknem két hónap alatt mintegy 160 program: népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues és soul koncert, valamint bábszínházi, vagy zenés-táncos előadás várja a közönséget. December 6-án a finn Mikulás is ellátogat a Vörösmarty térre, és ajándékokkal kedveskedik a jelenlévőknek. A játszóházban a gyerekek elsajátíthatják a gyertyaöntés, a kosárfonás, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés technikáját, a Magyar Kézműves Szövetség Nyitott műhelyében pedig a kovácsmesterség mutatkozik be idén. A karitatív faházban több jótékonysági szervezet várj az adományokat, de kiemelt programok keretében gyűjtenek a nagydobronyi magyar árvaházban élő gyerekeknek és a Budai Gyerekkórház javára is.

 

advent4

A szervezők december 1. és 24. között minden nap sötétedéstől fényfestéssel készülnek a Gerbeaud-ház falán, amelyet kora délutántól zárásig láthat a vásár közönsége. Az iparművészeti ajándéktárgyak kínálatáról a Magyar Kézműves Szövetség tagjainak és más, magas művészi értéket és minőséget képviselő, mintegy 20 mesterséget felvonultató kézművesei gondoskodnak.

Forrás: MTI

Fotók: Csákvári Zsigmond