Móricz Zsigmond Rokonok című regénye a köztudatban a korrupció történeteként él. Ön mit tartott fontosnak kihangsúlyozni a színpadra állításnál?
Nyilván ez az első gondolata az embernek, de ennél sokkal bonyolultabb Móricz, jóval sokrétűbb író. Mint egy igazán jó politikai krimiben, itt sem csupán ez a korrupciós szál halad, hanem van egy nagyon bonyolult magánéleti vonal is: Kopjáss István nem túl jó és kiegyensúlyozott viszonya Linával, a feleségével, amelyhez egy látens szerelmi szál is társul Magdalénával. A politika, a karrier és a magánéleti harcok összekeveredése már önmagában is egy nagyon izgalmas mű lehetőségét teremti meg, ezáltal a rendezőnek minden esélye megvan arra, hogy izgalmas előadás szülessen.
A Rokonokban jelen lévő érzelmi szál már a Szakonyi-féle átiratban nagyobb hangsúlyt kap, mint Móricznál. Elképzelhető, hogy a regényben kevésbé domináns ez a vonal?
Jórészt igen, de Móricz nagyon sokrétűen és összetetten ír. A mű elején Kopjáss és felesége viszonyába gátlástalanul beleírja saját életét is az író: aki ismeri Móricz biográfiáját, könnyen felfedezi benne az alanyi szálat, az ő hasonlóan bonyolult viszonyát a feleségével. Tehát ebbe a történetbe, akárcsak az Erdély-trilógiába, beleírja kettejük viszonyát. A jó írók a saját történeteiket, érzelmeiket, fájdalmaikat írják bele a műveikbe, méghozzá egészen szemérmetlen módon. A regényben is a saját élménytől lesz nagyon érzékeny a viszony.
A darab bemutatójára december 14-én, szombaton kerül sor, amely ? többek között ? azt is jelenti, hogy a próbafolyamatok végére értek. Milyen hangulatban és metódussal zajlott a darabra készülés?
Mindegyik színésszel dolgoztam már korábban, és ez sokat segített a próbafolyamatban. Crespo Rodrigóval Székesfehérváron dolgoztunk együtt Strindberg A tribádok éjszakája című darabjában. Nagyon régi barátom és társam Mihályfi Balázs, aki a polgármester karakterét formálja meg. Dolgoztam Végh Péterrel, Major Melindával, Bakonyi Csillával és Rancsó Dezsővel is. Tehát az összes főszereplővel van szakmai múltam, így a próbafolyamatokat nem a nulláról kellett kezdenünk. Értjük egymás gondolatait: tudjuk, ki hogyan próbál, milyen módszerrel dolgozik a színpadon, hogyan épít fel a szerepét. Ez nyilván lényegesen megkönnyítette a próbafolyamatot, ezáltal árnyaltabb végeredményt tett lehetővé.
Korábbi rendezésében, az Édes Annában is izgalmas teret hoztak létre a színpadon. A Rokonok esetében milyen látványvilágot álmodott meg? Mi inspirálta a vizuális bázist?
A Szakonyi-féle átiratban általában belső terekben játszódik a történet. A mi színdarabunk különlegessége az, hogy a magyar Alföldön játszódik. Valamennyire elszakadtunk az eredeti átirattól, és maradt a magyar Alföld. A színpadon látható a háttérben egy óriási méretű panoráma fotó, egy tájkép, amely egy sivár alföldi pusztát ábrázol, ahol hosszú-hosszú hónapok óta nem esett az eső. Ehhez képest a bútorok és a díszlet olyan, mintha enteriőr lenne. Tehát összességében a látványvilág olyan, mint egy szürrealista Magritte-kép: a puszta látványa miatt egyszerre érezzük azt, hogy kint vagyunk a szabadban, de a bútorok ? ezzel ellentétben ? azt sugallják, mintha szobabelsőkben játszódna a történet.
A színpadra állításnál mennyire ragaszkodott a korhű, a harmincas évek világát idéző jelmezekhez?
A ruhák és a bútorzat esetében a harmincas évekbeli világot követtük. Azt meg kell jegyezni, hogy nagyon kevés bútorral és kellékkel dolgozunk: ez ad egyfajta elemeltséget, költőiséget a darabnak.
