A jubileumi, 75. Avignoni Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety (Pieces of a woman) című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében, amelyet a TR Warszawa mutatott be a 2018/2019-es évadban.

Az
avignoni közönség szombaton hosszú percekig tartó álló tapssal, ovációval
fogadta a gyermeket elvesztő nő történetét feldolgozó művet, amely a 2020-ban a
Velencei Filmfesztiválon bemutatott film alapjául is szolgált, és amelyet
később Oscar-díjra jelöltek – közölte a Proton Színház hétfőn az MTI-vel.

A francia bemutatót követően nyolc estén keresztül lehet megnézni a színdarabot, emellett kísérőprogramként a rendező három filmjét is levetítik (Pieces of a woman, Jupiter holdja, Fehér isten). Mundruczó Kornélt nem először hívták meg Avignonba, 2012-ben a Proton Színház Szégyen című előadása szerepelt az egyik legnagyobb rangú színházi fesztiválon.

A Czastki Kobiety online formában már több fesztiválon (Ruhrtriennale 2020, Kunstenfestivaldesarts 2021) szerepelt, de ez az első alkalom, hogy élőben is élvezheti a közönség. A franciaországi meghívás a varsói színház életében is nagy jelentőségű, utoljára 2011-ben szerepeltek az avignoni fesztivál programjában. Ráadásul az idei válogatásban ez az egyetlen kelet-közép-európai színházi előadás. A francia vendégjátékot követően további külföldi fesztiválokon is szerepel majd a színdarab, az athéni Epidaurus Fesztiválon (2021. szeptember 2–4.) és Rómában a Romaeuropa Fesztiválon (2021. szeptember 17–19.) lesz látható, illetve ősszel a varsói TR Warszawa repertoárján.

Nyitókép: jelenet Wéber Kata Czastki Kobiety (Pieces of a woman) című darabjából. Fotó: TR Warszawa/Natalia Kabanow