Zászkaliczky Ágnes képei péntektől tekinthetők meg a Galerie TAITH tereiben.

„Zászkaliczky a portréfestés közben mintha zenélne: mikor a számára kedves zenész portréját készíti, közben a zenéjét hallgatja, és így teljesedik ki, harmonizál a festmény a zenével együtt, és születik egy modern, ám klasszikus kompozíció. Háttérnek a hangokra rezonáló szín- és formavilágot választ, amelynek az absztrakt geometria adja meg a tempóját egy mesteri hipperrealista portré beállításához. A kontraszt az alak és a háttér között perfekt ritmusban van az egésszel, ami egyidejűleg nagyszerű a technikájában és unikális a koncepciójában” – írta a művészről az amerikai Art Daily News International Magazine.

Budapesten is láthatta már a közönség Zászkaliczky Ágnes képeit, de a számos művészeti lapban közölt alkotások hónapokon át vendégeskedtek Florida egyik legrangosabb kiállítóhelyén is. Most adventkor pedig Bécsbe kapott meghívást a művész, aki külön erre az alkalomra válogatott képeiből.  

A Bécsben és Budapesten kétlaki életet élő magyar művésznő eredetileg zenész, orgonaművész, aki a Bartók Konzervatórium és a salzburgi Mozarteum elvégzése után kezdett el érdeklődni a zenélés mellett a festészet, a festés iránt, Oroszországban és Finnországban képezve magát. A zenész és festőművész érzékenységével fest, képei a világ számos pontján mutatkoztak be Cannes-tól Monacón át az Egyesült Államokig vagy Finnországig. Vizuális művészeti vezetőként részt vett legutóbb az Operaház Carmina Burana előadásának megalkotásában, ahogyan korábban több más zenei projekthez készített látványtervet.

Bécsben ez a negyedik önálló kiállítása,

rendszeresen szerepel csoportos kiállításokon, legutóbb a Collegium Hungaricumban a Magyar festőnők Bécsben című kiállításon, illetve a Moya (Museum for Young Arts) szervezésében a Peace/Béke című kiállításon vett részt. 

„Számomra a portréfestés jóval túlmutat a technikai kihívásokon. A külsőségek mellett az igazi cél az egyéniség, az egyszeri lény, a lélek visszaadása, ami ráül minden arcra, tekintetre. Az arcok éteri jelleget kapnak, visszanéz ránk az örök és a megismételhetetlen” – fogalmazott Zászkaliczky Ágnes.

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg.

Nyitókép: Zászkaliczky Ágnes: Destiny II. (2022), olaj, vászon, 100×140 cm, részlet