3_credit_RockstarPhotographers.jpg

Pozsonyi koncerttel hangolódnak egymásra a magyar gyerekek

A zene világnapja alkalmából a Superar Alapítvány a zene erejével teremtene lehetőséget tíz kisgyerek számára önbecsülésük növelésére egy pozsonyi kórusfellépés sikerélményén keresztül.

Október 1-jét 1975-ben a zene világnapjává nyilvánította az UNESCO. Yehudi Menuhin hegedűművész, a világnap kezdeményezője szerint a muzsika közelebb viszi az embereket egymáshoz – a Superar Zeneművészeti Alapítvány ebből inspirálódva egy zenés személyiségfejlesztő projektet indít, amely során olyan gyerekek juthatnak a külföldi kórusfellépés sikerélményéhez, akiknek erre máshogy nem lenne lehetőségük.

„Nem kell tudni, csak megpróbálni” – hangzik a gyerekek által is szívesen használt szervezeti mottó. Ezt a hozzáállást nemcsak az éneklés során hasznosítják a fiatalok: bármilyen más helyzetben megerősíti őket a mögötte húzódó motiváció és bátorság.  A színpadon állva megtapasztalják a közönség tényleges elismerését, valamint a kemény munka és az összetartás eredményességét.

A tervezett projekt során tíz gyereket készítenek fel különböző nyelvű dalok eléneklésére, melyeket szlovák fiatalokkal közösen fognak előadni a Superar Slovakia pozsonyi éves nagykoncertjén 2025 tavaszán. A fellépés költségeinek fedezésére közösségi adománygyűjtő kampányt indít a szervezet a zene világnapján. Az összegyűlt adományt a NIOK Alapítvány Stronger Roots programja megduplázza.

A projekt a NIOK Alapítvány Stronger Roots programjának keretében valósul meg, az Európai Unió Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) programjának finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Ez is érdekelheti

Akik felülmúlják önmagukat – a Superar esélyteremtő, közösségi zenei programról

A „legyen a zene mindenkié” kodályi gondolat és a zeneszó „mély és globális valósággá tételének” abreui vágya kereszteződésében áll a magyarországi Superar.

A hegedűművész, aki bebizonyította Einsteinnek, hogy létezik Isten

Huszonöt éve, 1999. március 12-én halt meg Yehudi Menuhin, minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze, aki azt vallotta: a zene univerzális nyelv, maga a hit és a gyógyító szeretet. Több alkalommal fellépett Magyarországon. Egész életében a muzsikát népszerűsítette, 1975-ben az ő kezdeményezésére nyilvánították a zene ünnepévé október elsejét.

Négy felfedezésre csábító komolyzenei koncert

Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, az Anima Musicae Kamarazenekar és három Fischer Annie-ösztöndíjas hangversenye mellett a Budapesti Vonósok zene világnapjára időzített koncertjét ajánljuk.