Az ünnep és a lakoma kéz a kézben járnak a Magyar Kultúra magazin új lapszámában
Hogyan étkeztek őseink? Hogyan befolyásolta a történelem azt, amit ma a tányérjainkon találunk, és vajon létezett valaha egészséges lakoma? Egyáltalán: hogyan kapcsolódnak ma össze az ünnepi időszakok és az evés? A Magyar Kultúra magazin ünnepi lapszáma a Lakoma fogalmát járja körbe, a kérdésekre a válaszokat pedig egész Kárpát-medence-szerte kutatja.
„Egyre több szó esik az evésről. Diéták, böjtök, táplálkozási trendek kerülnek szóba a baráti beszélgetéseken is. És nemcsak arról van szó, hogy mára már idősnek, fiatalnak egyaránt van valamilyen nyavalyája, ami miatt kénytelen egészségtudatosabban étkezni, hanem mintha sokkal többet várnánk ezektől az ismeretektől és életmódváltásoktól. A »jól élni« törekvéseinkre valahogy rárakódott egy kétes bizonyosság, hogy minden eldől azon, mi van a tányérunkon. Tényleg ennyin múlna? Az evés valóban az önfegyelem, az igényesség, az életigenlés fokmérője?” – írja Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője az új lapszám bevezetőjében.
Bizonyára nem meglepő, hogy a magazin téli ünnepkörhöz kapcsolódó kiadványának kulcstémája a Lakoma. Az ünnepek és a táplálkozás kapcsolata az emberiség kultúrtörténetében réges-rég összefonódott. Az evés – vagy épp a nem evés – rengeteg közös ponton osztozkodik a hittel, a rítusokkal, mely kapcsolódások legtöbbször annak az életmódnak a lenyomatai, amelyet őseink a természettel való összhangban kialakítottak.
Azt persze nem állíthatjuk, hogy a régiek mindent jobban tudtak az étkezés terén is, ahogyan a paleo- és sok egyéb más előtagú diéták és étrendek mellett vagy ellenében is nehéz manapság érvelni. Már csak azért is, mert mint ahogyan a főszerkesztő imént idézett mondataiból is kitűnik, a hitszerű meggyőződések a mai napig átitatják a kapcsolatunkat az ételekkel és az evéssel.
Így ahelyett, hogy a magazin lapjain karácsony alkalmából kéretlen tanácsokat kapna az olvasó arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan kellene elfogyasztania, a Magyar Kultúra magazin szerkesztősége inkább pár lépéssel távolabbról szemléli az evés kultúrájának szövevényes összefüggéseit. A lapszám középpontjában a hagyomány áll, felvetései pedig a továbbörökítés jelenkori lehetőségeit célozzák.
Ennek szellemében kerül szóba többek között az, hogy mi került az asztalra az utolsó vacsorán, hogy hogyan vezetnek el a táplálkozás alapvetései az emberi méltóság kérdéseihez, és hogy mekkora jelentősége lehet annak, ha átgondolatlan túlfogyasztás helyett ételeket mentünk. Eközben pedig megtudhatjuk azt is, mit ettek a barcasági csángók, de még annak a rejtélynek is a nyomába eredhetünk, hogy mit nevezhetünk a legmagyarabb fogásnak.
Címlapfotó: Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (szekkó – tempera, olaj, ólomfehér, mész, 460 × 880 cm, 1495–1498, Santa Maria delle Grazie-templom, Milánó) – Forrás: Wikipédia
