A Kelet Kávézó amellett, hogy zseniális hely, a Kelet Kult ? Irodalmi & Science Café című programsorozata minden héten érdekesebbnél érdekesebb beszélgetésekkel várja a közönséget. A magyar és az orosz irodalom mezsgyéin című, február 26-ai esten Szénási Zoltán, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tudományos munkatársa és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus beszélgetett Schiller Erzsébet irodalomtörténésszel, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar docensével A magyar és az orosz irodalom mezsgyéin című tanulmánykötetéről. Az alkotás a Magyar Irodalomtörténeti Társaság MIT-füzetek sorozatának ötödik darabjaként jelent meg.
A tanulmánykötet két fő részre fókuszál ? az orosz és a magyar irodalomra ?, mégis három nagyobb fejezetre oszlik: az első A Nyugatról címmel vizsgálja a Nyugat első számát, a lap kezdeti időszakát, a második fejezet a Határok és határátlépések címmel olyan magyar és orosz köteteket dolgoz fel, amelyek tematikus vagy éppen poétikus szempontból foglalkoznak a határ fogalmával, a harmadik nagyobb rész magyar és orosz irodalmi jelenségek, szövegek közti összefüggéseket hoz felszínre, váratlan összecsengésekről ad számot Magyarok és oroszok címmel. Így kerül egymás mellé például Berzsenyi és Lermontov, Puskin és Péterfy Gergely, de egy levéltári kutatás nyomán még szovjet hivatalnokok kapcsolata is feltárul a Nyugattal, és a fiatal Babits orosz irodalomhoz fűződő viszonyát is bemutatja a mű. Szilágyi Zsófia ismertette a kötet felépítését és felhívta a figyelmet arra is: sok esetben egyfajta gyanakvás él az emberekben a tanulmánykötetekkel kapcsolatban, hiszen többféle dolgot ír a szerző és azokból állít aztán össze egy kötetet, ezek pedig nem minden esetben függnek össze. A jelen alkotás több szempontból is kivétel, egyrészt nagyon eredeti hangja van az alkotónak, másrészt nemcsak egy adott problémát mutat meg, hanem láthatóvá teszi a probléma kialakulását és azt, milyen úton jut el a megoldásig, és meddig lehet elmenni egy irodalmi kérdésben ? fűzte hozzá az irodalomtörténész. ?Olyan témákat, szerzőket hoz fel, amelyekről/akikről nem nagyon szoktunk beszélni, mint például Markovits Rodion, akinek nemcsak a legismertebb művét, a Szibériai garnizont emeli ki, hanem egyfajta pályaképet állít az olvasó elé? ? mondta a kötet kapcsán Szilágyi Zsófia.
A könyv rendkívül sokszínű, hiszen amellett, hogy elsősorban orosz és magyar tematikájú szövegeket vizsgál, foglalkozik Ottlik Gézával is, és megpróbálja lebontani az egykönyves Ottlik képét, hogy a novelláit ne feltétlenül az Iskola a határon előzményeiként nézzük. ?Ez a kettős megközelítés csak olyan embernek lehet a sajátja, aki mindkét irodalomban otthon van? ? hívta fel a figyelmet az orosz és a magyar irodalomban is rendkívül jártas szerzőre Szilágyi Zsófia. Olyan kapcsolatot próbál meg felszínre hozni, amely egykor teljesen természetesnek számított, teljesen hétköznapi téma volt, hogy ezt a két irodalmat milyen érdekesen lehet egymás mellett olvasni.
Nagyon sokrétű alkotás, amelynek első fejezete a Nyugat korai időszakával foglalkozik, olyan kérdések mentén, melyek untig ismertek lehetnek, azonban teljesen más szemszögből vizsgálja meg ezeket, és megpróbálja bemutatni, valójában milyen volt a Nyugat. A legelső lapszámot vizsgálta meg és azt, hogy annak szerzői miként viszonyultak a későbbi Nyugathoz, megnézte a lap korai és kései olvasóit, még a hirdetéseket is górcső alá veszi. Érdekessége a könyvnek, hogy többször felvet izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket is, minthogy Schöpflin Géza írt egy Gorkij-önéletrajzot, amely azonban sosem kapott igazán nagy visszhangot, így a feledés homályába merült. ?Úgy tudni, hogy amikor Gorkij találkozott Kosztolányival, megjegyezte: ?milyen érdekes ez a magyar irodalom, de én nem tudok róla semmit?. Valószínűleg ez csupán udvarias gesztus volt a részéről, de Schöpflin ezt komolyan vette és írt egy remek, ötven oldalas monográfiát, de nem kapott nagyobb visszhangot. A Nyugatban megjelent ez a tanulmány, bár sajnos nem fordították le semmilyen nyelvre, így elfeledték? ? mesélte a történetet Schiller Erzsébet.
A tanulmány egy része egy nagyobb ösztöndíj kapcsán született meg, az író kétszer is nyert ösztöndíjat levéltári kutatásra Oroszországba, ahol egy hónapot töltött. ?Bent ültem a levéltárban az utolsó nap, és eléggé kétségbe voltam esve, hogy nem találtam semmit, tekertem tovább a kikért szalagot, olvastam a forrásokat, és egyszer csak azt láttam, tényleg, mint valami álomban, hogy cirill betűkkel le van írva: Nyugat. Tekertem tovább, és egyszer csak felbukkantak ezek a levelezések, Illyés és mindenféle elvtárs, hivatalnok között? ? mesélte az írónő. Ezek a levelek ?35??36-ban keletkeztek, és rettenetes dolgokat vetítettek előre. Bár visszafogott hangon beszélnek egymással, a diktátumjelleg furcsa és ijesztő ilyen korai időszakban ? fűzte hozzá Schiller Erzsébet. Illyés egy tanulmánykötet kapcsán ? amelybe emigráns írók nem kerülhettek bele, ami mutatja, hogy bár még csak ?36-ot írtak ekkoriban, az orosz rendszer milyen diktatórikus volt ? levelezett a szovjet hivatalnokokkal, ez a levelezés a tanulmánykötet utolsó fejezetében kapott helyet.
A Nyugat első számát igen részletesen vizsgálta meg Schiller Erzsébet, és több érdekességre is rávilágít a kötet. Többek között arra is: bár a Nyugat már megjelenésekor ? címével is ? a haladást, a modernséget és a nyitottságot hirdette, valójában korántsem volt ilyen az újság, melynek ironikus módon legelső száma Kelet népe címmel jelent meg. Érdekesség még az is, hogy bár nyitottnak vallotta magát a lap, a tásművészetekről alig írtak, ha mégis tudósítottak egy-egy színdarabról vagy kiállításról ? például Tóth Árpád ?, az mind igen lírikusra sikeredett és nem is igen lehetett érteni, milyen tárlatról volt szó ? mondta a tanulmánykötet szerzője. Ez csupán a Nyugat kezdeti időszakára volt jellemző, ugyanis nagyon tudatosan építették ki a lap és a Nyugat íróinak kultuszát. Háttérbe szorították a korábbi ismert és nagy írókat, mint Jókai Mórt vagy Mikszáth Kálmánt, akik ekkor még éltek ugyan, kevesebb figyelem irányult rájuk a Nyugat megjelenésével és olyan írók feltűnésével, mint Móricz Zsigmond ? aki Mikszáthot halálakor nagyon tehetséges újságírónak nevezte, írói munkásságát azonban tudatosan hagyta ki. ?Szándékos gesztusok voltak ezek, tudatosan próbálták eltüntetni ezeket az írókat, ami azt is mutatja, milyen elképesztően sikeres volt a Nyugat? ? fűzte hozzá Schiller Erzsébet. A tanulmánykötet háromnegyede a Nyugat első számáról szól, de Schiller Erzsébet többször felhívta a figyelmet arra is: nem akarta keleti és nyugati irodalomra osztani a kötetet, mert véleménye szerint az orosz nem keleti irodalom, különösen, ha olyan szerzőkről van szó, mint Puskin, Lermontov és Paszternak, akik közel sem keleti írók, sokkal inkább nyugatiak, modernek.
Fischer Viktória
